- Szia - szólt bele a telefonba Joseph komoran.
- Jasmin lecseszett, Joseph? - direkt mondtam ki a nevét, hogy Daniel is tudja, hogy kivel beszélek. Erre felkapta a fejét és megdermedt.
- Igen - a hangja arról árulkodik, hogy még mindig ki van bukva. De mivel elválaszt minket egy óceán nem nagyon tud mit kezdeni magával.
- Joseph? - a hangom elcsuklott. - Mi szakítottunk? Vagy nem...? Úgy értem hivatalosan.
- Nem tudom - ha Joseph itt állna mellettem tuti, hogy a távolba meredne és a homlokát ráncolná.
- Akkor most már végleges, nem? Most már csak barátok vagyunk, ugye? - a sírás kerülgetett. Tudom, hogy nagy fájdalmat okozok neki. Soha nem fog nekem megbocsátani. - Vagyis csak akkor, ha szükséged van egy ilyen barátra, mint én - az arcomon végig folytak a könnyeim.
- Belle... - Joseph hangja rekedt - Belle! Az emberek változnak. Ezt el kell fogadnom, ha akarom, ha nem. És te nem vagy hibás semmiben. Hiszen megbeszéltük, hogy nem tartjuk a kapcsolatot mégis beszéltem veled - itt elhúzom a számat. Nem tud arról, hogy én is akartam keresni őt.
- Joseph... - kezdtem volna bele a tiltakozásba.
- Figyelj nem Jasmin mondta, hogy hívjalak fel - ezen megdöbbentem. Joseph nem az a fajta ember aki bocsánatot kér - magamtól.
- De... - nem tudtam folytatni a mondatot.
- Azért mondtam ezt, hogy meghallgass, mert tudom, hogy csak egy emberben bízol meg igazán. Jasminben - és igaza volt. Csak azért hallgattam meg, mert Jasmin benne volt a dologban. Joseph jobban ismer, mint gondoltam.
- Men.. mennem kell - raktam le a telefonom.
Daniel kíváncsian nézett rám.
- Bocsánatot kért - közöltem vele és elindultam a park kijárata felé. Daniel utánam rohant.
- Mi a baj? - kapta el a kezem. Majdnem elkezdtem vele is üvölteni. De a szemébe néztem. És rájöttem ő az egyetlen ember akivel beszélni tudok és meghallgat, megért.
A könnyek megállás nélkül folytak az arcomon. Tudtam, hogy várja, hogy mondjak valamit. De nem tudtam mit. Helyette a nyakába borultam és szorosan megöleltem. Most csak erre volt szükségem. És lehet, hogy én vagyok a világ legszemetebb embere. Danielt ölelem és ő vigasztal azért, mert megbántottam Josephet. Joseph fájdalma az én fájdalmam is. Mert mielőtt elkezdtünk járni nagyon jó barátok voltunk hárman. Ovis korunk óta elválaszthatatlanok vagyunk. És ez nem múlik el egy pillanat alatt.
Nem tudom mióta állhattunk ott, de Daniel gyengéden eltolt magától és azt mondta kezd sötétedni. A szemfestékemet elkenve megtöröltem a szemem. Szipogtam még párat.
- És most? - kérdeztem. Semmi kedvem nem volt visszamenni a szobámba és Andy durcizó képét bámulni. Daniel mintha kitalálta volna a gondolatom.
- Mi lenne, ha átjönnél a szobámba és filmet néznénk? - egy pillanatra felvidultam majd eszembe jutott Josh.
- És mi van Josh-hal?
- Lillyvel tölti az estét - óvatosan elmosolyodott.
A szobájába felérve rendet találtam. Komolyan. Rendet. A mi szobánk kubisabb, mint ez. Daniel látta rajtam a meglepettséget és megmutatta melyik az ő ágya. Én arra óvatosan leültem.
- Érezd magad otthon! - legyintett a kezével miközben előszedett egy tv-ét a szekrényéből.
- Öööö... nem baj? És mi lesz, ha véletlenül összegyűröm a takarót? - néztem ártatlanul rá. Daniel röhögve felállt és leült mellém. A film hangosan elkezdődött.
Ha akarom, ha nem nem tudom feleleveníteni a filmet amit néztünk. Csak arra bírtam figyelni, hogy Daniel szorosan magához húz. A film végénél felálltam és induláshoz készülődtem. Daniel érdeklődve figyelt.
- Nincs kedved itt maradni? - mutatott a másik ágyra.
- És Josh...?
- Mondtam. Lillyvel tölti az estét - óvatos mosoly játszott az ajkain.
- Akkor maradok - ültem le mellé és megcsókoltam. Ő pedig visszacsókolt. Soha nem éreztem ilyet. Daniel csókja vad volt és szenvedélyes. Össze sem lehet hasonlítani Joseph csókjaival amik gyengédek és óvatosak voltak. Kifulladva engedtem el Danielt. Az órára pillantottam. Már éjfél is elmúlt.
- Aludni kéne - próbáltam meg felállni, de visszarántott. - Ne, még ne! - suttogta és újra megcsókolt. A csókja követelődzővé vált. Tudtam mit akar. De én nem akartam.
- Daniel.. - toltam el magamtól. De ő nem engedett. - Daniel engedj el! - mondtam egy kicsit hangosabban. Erre észbe kapott és végre elengedett.
- Bocsi - a hangja tele volt bűntudattal.
- Daniel jobb, ha most megyek - kaptam fel a cuccom és elrohantam onnan. A szobánkba beérve bevágtam az ajtót és neki dőltem. Riadtan néztem Andy ágyára, de az üres volt. Aztán meghallottam, hogy valaki lehúzza a wécét. Kicsit megnyugodtam, hogy Andy nem tűnt el. De ébren volt. Az rosszabb, mintha eltűnt volna.
- Jól éreztétek magatokat? - a szavai csöpögtek a gúnytól.
- Igen - válaszoltam röviden.
- Akkor mért nem maradtál? - Andy honnan tudott róla? Vagyis honnan tudhatná?
- Álmos vagyok - közöltem vele és beledőltem az ágyamba ruhástul.
A következő pillanat amire emlékszem, hogy megszólal telefonom.
- Haló - szólok bele rekedten.
- Szia - Daniel hangja szól a telefonomból. - Csak azt akarta... várjál te most keltél?
- Igen. Mért mennyi az idő? - kába vagyok.
- Fél tizenkettő - mondta.
Kikerekedett szemmel hallgattam a válaszát.
- Akkor találkozunk ebédnél - és kinyomtam.
Felkaptam egy pólót és egy nadrágot majd berontottam a fürdőbe. Megnyitottam a a zuhanyzót és beugrottam alá. A jéghideg víztől felébredve átállítottam meleg vízre a csapot. Gyorsan összefogtam nedves hajam és rohantam az ebédlőbe.
A teremben megpillantottam őt. De nem a szokásos asztalunknál ült ahol már Andy és Lilly ebédelt, hanem egy másik asztalnál. Meglátott az ajtóban és intett nekem. Lassan odasétáltam és éreztem, hogy az összes lány lyukat éget a hátamba a tekintetével.
- Szia - ültem le az asztalhoz.
- Bocsánat - közli velem. Értetlenül nézek rá. Daniel rájön, hogy nem haragszom rá és szélesen elvigyorodik. - Gyere menjünk a Mekibe!
- Oké - mosolyodtam e. Majd egy pillanat alatt az arcomra fagyott a mosoly. - Ööö... ez most randi va.. - haraptam el a mondat végét.
- Igen, randi - vágta rá kapásból. Neki is az első nap juthatott az eszébe, mint nekem. Ahogy felálltunk megfogta kezem és együtt sétáltunk ki az ajtón.
***
Dühöngve rontottam be Lilly szobájába. Lilly értetlenül meredt rám az ajtó mellől.
- Nem Daniellel ebédelsz? - kérdezte kíváncsian. Ez a jó Lilly-ben. Nem kertel.
- Vele ebédeltem - vágtam egy grimaszt. Lilly leült az ágyára és várt.
- Mi történt? - és itt robbant a bomba.
- Átmentünk a Mekibe és elkezdtünk enni. Az eleje szép volt és jó csakhogy megjelent Ashley és a lánycsordája. Gondolom hallották, hogy járunk. Ashley elindult felénk és odahúzott az asztalhoz egy széket úgy, hogy meg se kérdezte, hogy zavar-e. Ja és persze Daniel mellé ült és minden pillanatban amikor csak lehetett valamilyen ürüggyel hozzáért. Például túl sokan vagyunk az asztalnál ezért nem férek el muszáj emiatt összeérni a kezünknek - úgy éreztem mindjárt felrobbanok. És még folytattam volna, ha Lilly le nem állít.
- Nyugi - mondta halkan. - Mindjárt meggyulladsz, ha nem nyugszol le. Komolyan mondom a füledből füst száll fel - mosolyodott el. Erre én is mosolyogni kezdtem. Vettem két nagy levegőt és egy icipicit nyugodtabbnak éreztem magam. Leültem Lilly mellé.
- Ne foglalkozz Ashley-vel. Emlékszem amikor el kezdtem járni Josh-sal rá is ráhajtott, mert nem bírta elviselni, hogy nekem van valamim ami neki nincs - értetlenül néztem rá. Én azt hittem, hogy Lilly és Ashley nem ismerik egymást. Lilly látta rajtam, hogy nem értem. - Ő a szobatársam - elkerekedett szemekkel néztem rá.
- De sohasem láttam itt.
- Mindig valamelyik barátnőjénél van, ha én itt vagyok. Csak éjszaka szívunk egy levegőt.
- Akkor nem fog berontani ide a lánycsordájával, ugye? - kérdeztem rémülten.
- Nem - rázta meg a fejét nevetve.
Pedig de. Mert berontott Ashley és a lánycsordája.