6. rész - Barát? Milyen barát?

Daniel átvágott a termen és odahúzott az asztalunkhoz egy széket és leült.

- Hi! - köszönt. De nem nekem. Csak Andynek. Angolul. Pfff.

- Hi! - mondta Andy. Szerelmesen pislogott Daniel felé. Daniel pedig nem szakította meg a kapcsolatot köztük. Mélyen a szemébe nézet. Csodás. Ezek itt fognak enyelegni előttem, én pedig egy felesleges gyertyatartó lettem.

  Andy rátette a kezét Daniel asztalon pihenő kezére. És ekkor a hasam összerándult, a szívem összefacsarodott. Féltékeny voltam Andyre. A szobatársamra.

  A külvilág nem látott semmit a bennem égő gyűlöletből. A szemem sem rebbent. Csak ettem tovább a sütim, ők pedig folytatták a csevelyt.

  Remek ötletem támadt. Ha rajzfilm figura lettem volna, akkor egy villanykörte biztosan felgyulladt volna a fejem fölött. Leejtettem a villámat és hangos csörömpölés közepette landolt a tányéron. Mindenki odanézett. Igen még a "szerelmes pár" is.

- Sorry - mosolyogtam ártatlanul. Daniellel farkasszemet néztem és én vigyorogtam közben amitől még mérgesebb lett.

- Honnan tudtad, hogy itt vagyunk? - kérdezte Andy franciául a kedvemért.

- Lilly mondta - kapta félre a fejét Daniel. És amilyen kedves volt franciául beszélt. - És ti miért jöttetek ide?

- Hát úgy gondoltam, hogy megmutatom a környéket Belle-nek - Andy még a kutya is látja, hogy fülig szerelmes vagy Danielbe.

- Ki kellett szellőztetnem a fejem - fújtam ki a levegőt Danielre gondolva.

- Igen egy régi fiú barátjával beszélt. Biztos honvágya van - nézett rám Andy a körmét rágva.

- Azzal a francia szépfiúvak? - úúúúúristen, de szép a szem még, ha hideg és kemény a   tekintete. Hopszi. Elkalandoztam. Megjegyzés: igen azzal a francia szépfiúval!

- Van neve is! - förmedtem rá. Gúnyosan elmosolyodott, mert a válaszom igennek vette.

- Még hogy szüneteltetitek a kapcsolatotokat? - nézett rám hitetlenkedve a kék szemével. - Ti még mindig együtt vagytok! - vádolt meg kisgyerekesen.
- Van barátod? Miért nem mondtad? - Andynek meg hova tűnt az esze? Tíz perccel ezelőtt még tök normálisan viselkedett. Biztos a szerelem teszi.
- Úgy tűnik van - elvörösödve hallgattam Danielt. Mintha a hangjában egy kis féltékenység vagy... csalódottság lett volna. - Vagyis volt, mert el kellett költöznünk Amerikába - vékonyította el a hangját lányosra. Az arcom színe lassan a rákéra hasonlított. - Miért kellett hazudni? Miért nem mondtad, hogy van barátod? - fáradt pillantása tele volt melegséggel ahogy a szemembe nézett, de ez csak egy pillanatig tartott. Daniel szeme ezután újra hideg és kemény lett.
 - Nincs barátom - motyogtam vörös fejjel.
  Andy kettőnk között kapkodta a fejét. Felfogta, hogy van valami köztünk. Mégsem olyan hülye, mint gondoltam. De lehet, hogy csak beképzeltem magamnak azt a meleg szempárt. Talán az időeltolódás miatt fáradt vagyok. A kínos csend egyre hosszabb lett.
- Mennyi az idő? - próbálta Andy oldani a feszültséget. Rápillantott az órájára és sikkantott egy aprót. - Mindjárt kezdődik a kedvenc műsorom! Indulnunk kell! - rángatott fel az asztaltól. Danielen látszott, hogy nem akar velünk jönni.
  Az utcára kilépve rohanunk kellett, hogy elérjük a buszt amivel hamarabb hazaérünk. De ez nem jött össze. A busz dugóba került, így húsz perccel később értünk vissza a suliba, mintha gyalogoltunk volna. Andy mellettem majd összepisilte magát és azt ecsetelte, hogy miről szól a műsor. A rajzfilm készítésről. Komolyan emiatt sietünk annyira? A neten meg tudná nézni. De ő élőben akarja. A laptopján van tv alkalmazás amivel venni tudja az adókat, mert a szobákban nincs tv. Egyébként jól jött. Nem tudtam volna tovább ott maradni Daniellel.
  Az ajtóhoz érve Andy előkapta a kulcsát és megpróbálta rajta megkeresni a szobakulcsát. Lejtette a kulcscsomót. Fel akarta venni, de lefejelte a kilincset. Előszedtem a kulcsom és kinyitottam neki, ő pedig berontott és kabátban nyomta be a laptopját. Felszedtem a kulcsát és beslattyogtam a szobába majd szép nyugodtan lehámoztam magamról a kabátomat.
  Az ágyra ledőlve hallgattam Andy műsorának monoton hangját. Bámultam a plafont. Mi történt a cukrászdában? Mi volt ez a kitörés Daniel részéről? Olyan volt, mintha engem hibáztatna azért, mert mertem beszélni Josephel. Milyen szabályok szerint játszik Daniel? Az ér, hogy ő ott csak úgy flörtöl Andy-vel, de én meg nem beszélhetek Joseph-pel? Mi köze van az én életemhez? Joseph messze van. Nagyon messze. Miért érzi Daniel azt, hogy fenyegetve van? Mi van, ha... nem ezt még magamban sem merem kimondani! Az lehetetlen. Daniel nem érezhet irántam semmit! Vagy mégis?
  A gondolkodásom lassan átcsúszott egy álomba. Rohantam. Egy hatalmas forgalmas út közepén. A kocsik meg a buszok kerülgettek engem és párszor majdnem el is ütöttek. Hogy mi elől menekültem? Egy hatalmas szelet süti elől ami Daniel hangján beszélt hozzám. 
  Hirtelen felültem az ágyamon. Az arcomon hideg verejték folyt végig. Andy csak bámult rám.
- Csak rosszat álmodtam - kapkodtam a levegőt és a szívem ezerrel vert - biztos az időeltolódás miatt.
- Ideje lenne vacsorázni menni - mondta Andy. Valami furcsa él volt a hangjában.
- Megmosom az arcom, oké? Aztán indulunk - berontottam a fürdőbe és megnyitottam a csapot. Hideg vizet fröcsköltem az arcomra. - Mondtam valamit alvás közbe? - kérdeztem félve. Kedvenc szokásom a beszélés főleg akkor, ha rosszat álmodok. - Kérlek, ha mondtam volna valami rosszat mond meg!
- Igen mondtál - még mindig meg volt az a furcsa él - azt mondtad, hogy... - változott a hangja és a szeme mosolygott - ... nem mondtál semmit! - kezdett el nevetni.
- Most komolyan azt hittem miattad, hogy kikotyogtam egy titkomat! - nevettem vele együtt.
- Gyere  - tolt az ajtó fele - a vacsora pizza lesz.
  A vacsora sokkal jobb hangulatban telt, mint az ebéd. Daniel nem vett részt és Lilly és Josh is elkezdtek velem beszélni. Haladás. Röhögve mentünk fel a szobánkba Andy-vel.
- Kezdhetem én a fürdést? - kérdeztem - Szeretnék hamar ágyba bújni, mert fárasztó lesz a holnapi napom - mosolyogtam Andyre.
- Tényleg melyik osztályt választottad?
- A franciát. Közületek jár valaki oda? - reménykedtem, hogy Andy is oda jár.
- Igen. Dan - komolyan csak ő. Senki más? Mindenki a matekot és a művészetet választja?
- Akkor megyek fürödni - hajoltam le a bőröndömhöz. Kiszedtem a tisztasági csomagom és a törülközőm. Muszáj Jasminnal beszélnem. De hogy csináljam, hogy Andy ne vegye észre? Megvan! Belecsomagolom a laptopom a törülközőbe. Még szöszmötöltem egy kicsit aztán elindultam a fürdő felé. Becsuktam az ajtót és előszedtem a laptopom. Lenémította és benyomtam a Skype-ot. Jasmin videóhívást indított. De én kinyomtam.
Beauty&Beat: Neeeeeeee! Jasmin nem tudok videózni!
JJJasmin:Mér?
Beauty&Beat: Várjál mindent elmondok...

5. rész - Lilly és Josh

Kérlek írjatok komikat nagyon szeretném tudni, hogy mit gondoltok a történetről. Köszi. Dorkaa

  Amikor dörömböltek az ajtón.

- Belle bent vagy? - hallottam Andy hangját tompán. Ha suttogtam volna észre sem vette volna, hogy bent vagyok a fürdőben.

- Ki ez? És honnan beszélsz? Komolyan egy fürdőszobából? - bombázott a kérdéseivel Joseph.

- Ki beszél? - üvöltötte Andy az ajtó túlsó oldaláról. Már rég benyitott volna, ha nem kulcsolom be az ajtót.

  Ez így ment tovább. Joseph kérdezett, erre Andy vissza kérdezett. Oda-vissza dobálóztak a kérdésekkel, én pedig unottan bámultam a a csempét. Vagy tíz perce ültem ott mikor elegem lett ebből.

- Elég - ordítottam. Erre Joseph és Andy egyszerre kezdett beszélni. Andy idegességében visszaváltott angolra

  A gépemet le lehet némítani. Akkor nyugodtan tudnék beszélni Andy-vel és Joseph sem sértődne meg, mert kinyomtam őt. Két kattintás és már csak Joseph tátogását láttam. Mikor rájött, hogy lenémítottam még gyorsabban kezdett hadarni és ordibálni. De én nem hallottam szerencsére.

- Andy nyugi csak... csak beszélni akartam a régi barátaimmal és úgy gondoltam, ha bezárkózom akkor nem foglak zavarni, ha visszajössz - próbáltam kimagyarázni magam.

- De olyan hirtelen mentél el az ebédről, hogy azt hittem, hogy bajod van - hadart. Szerencsére franciául.

- Nem nincs semmi bajom csak honvágyam van - olyan kellemes beszélgetés. Én a WC-n ülve, ő pedig az ajtó előtt. Az egész folyosó valószínűleg a beszélgetésünket hallgatta. Na, ezért rossz a félig hangszigetelt ajtó.

- Nekem is volt - merengett. - Mivel én vidékről pontosabban egy farmról jöttem új volt nekem ez az egész városi forgatag. Hiányzott a csend és nyugalom. De most már megszoktam.

- Figyelj Andy, - hadartam - beszélek még egy kicsit a vonalban lévő barátommal és azután elmehetnénk valahova. Oké?

 - Rendben - de mivel megint elfelejtette, hogy én nem értem az anyanyelvét ezt mondta: "Of course". Csak remélem, hogy ez azt jelenti, hogy oké.

  Visszahangosítottam a laptopom, de csak épp annyira, hogy hallhasam mit mond Joseph.

- Hogy merészelsz lenémítani? - előtört belőle a tanár. Hát igen. Josephnek a szülei tanárok és otthon is úgy viselkednek, mint a tanárok (szörnyű egy élet) ezért Josephre ragadt a tanárok stílusa.

- Tanárstyle - morogtam neki mire ő észbe kapott.

- Bocs, de mért halkítottál le? - kérdezte. Vettem egy nagy levegőt és elmeséltem neki, hogy hova írattak be anyáék. Azért az kihagytam, hogy mennyire helyes Daniel. A biztonság kedvéért.Jól esett, hogy végre valaki meghallgat. Erre vágytam egész végig mióta megérkeztünk New Yorkba.

- És most? - kérdezte.

- Nem tudok mit tenni ez ellen. Azt hiszem mennem kell, mert úgy hallom, mintha a szobatársam közeledne az ajtó felé - elköszöntünk és kilépett. Kicsit ferdítettem azzal, hogy csak közeledik Andy. Már vagy tíz perce toporgott az ajtóm előtt.

  Kinyitottam az ajtóm és Andy-vel találtam magam szembe. Na, jó én úgy gondoltam, hogy áll és fel alá járkál az ajtó előtt, de nem. A füle elé a kezével tölcsért formált és térdepelt az ajtó előtt. Nem hallhatott semmit, mert akkor már rég felállt volna.

- Te hallgatóztál? - kérdeztem szemrehányóan. A tudat, hogy nem hallott semmit egyáltalán nem nyugtatott meg.

- Neeeeem - nyújtotta el az e betűt.

- Vagyis igen.
- Tudod mit? - tápászkodott fel. - Sétáljunk egyet. Megmutatom a környéket! - csillogott a szeme.

- Csak előtte összeszedem a cuccom néztem szét a szobában. Mindenhol a ruháim hevertek. Szétborítottam miközben a laptopomat kerestem. Andy segített a pakolásban. Ahogy dobáltam a cuccomat a bőrönbe kezembe akadt egy fehér póló. Jobban megnéztem és majdnem elbőgtem magam.

  Biztos anya tette bele mikor bepakolta a bőröndöket a kocsiba. Morgolódtam is miatta, hogy mit szöszmötöl ennyit. Könnyes szemmel meredtem magam elé és közben magamhoz szorítottam a felsőt. Andy tovább pakolt egy szót sem szólt, kedves lány.

- Vegyél fel kabátot - kedvesen megsimította a vállam és felhúzott a földről. Óvatosan kiszedte a kezemből a pólót és leterítette az ágyamra.

  Mikor már az utcán sétáltunk kicsit kitisztult a fejem és józanul tudtam gondolgodni.

- Ez itt a kedvenc ruhaboltom. Tele van cuki dolgokkal és nagyon olcsóak - mutatott egy turira. - Ott egy park, de csak egyszer voltam itt  - mutatott a másik irányba - a közepén van egy hatalmas tó. Naplementekor gyönyörű!

  És így tovább. Majdnem minden épületről mondott valamit. És akkor megállt egy csodaszép cukrászda előtt. Megindult a bejárat felé.

- Ide most bemegyünk - döbbenten meredtem az ajtóban álló Andyre.

- Persze - felelte - nem is ebédeltél rendesen.

  Bementünk és leültünk. Andy mondta, hogy hoz nekem sütit nem kell szerencsétlenkednem az  angollal. Milyen kedves!

- És tadamm! - tett le elém egy óriás szelet sütit.

- Úgy gondolod, hogy én ezt megeszem?

- Ha meghagyod majd megeszem én - mondta tele szájjal. Akkor majd Andy eszi meg a sütimet.

  Bekaptam egy falatot és rájöttem, hogy soha életemben nem ettem ilyen finom tortát. Ebből Andy egy falatot sem kap. Mohón kezdtem a számba tömni, mert a hasam jelezte az első falat után, hogy még többet kér ebből a csodából.

- Miután elmentél Dan megjegyezte, hogy szokásod az elvonulás. Erre én rákérdeztem, hogy ezt miből gondolja - hjajj, ebből nem mászok ki hamar - és tudod mit mondott?

- Mit? - tettem fel félve.

- Azt, hogy ti tegnap este már találkoztatok. Ez igaz?

- Ühüm - bólogattam.

- Mi történt? - tört ki belőle a kíváncsi énje. Ilyenje mindenkinek van. Még a fiúknak is. Csak rejtegetik.

- Szerinted Lilly és Josh valaha is be fognak fogadni? - próbáltam témát váltani. Bejött.

- Szerintem igen.

- Miért gondolod így? Nem láttad, hogyan néztek rám amikor megtudták, hogy francia vagyok?

- De láttam. Csak ők... nehezen nyílnak ki mások előtt. A suliban mindenki úgy tartja, hogy ők arrogáns bunkók, mert... mert úgy viselkednek mindenkivel, mint az ebédnél veled.

- De miért ilyenek? - bukott ki belőlem.

- Azt tudom, hogy Lilly egy nagyon zárt helyről került ide mikor a szülei meghaltak - a kezem a szám elé kaptam. Ez durva. Nagyon durva. Én még annyitól is kibukok, ha valaki szakít velem. Na, jó ez csak egyszer fordult elő. A Josephhel való "szakításom" nem számít bele. - A nagynénje nevelte addig amíg elég idős nem lett ahhoz, hogy bentlakásos suliba kerüljön.

- És Josh? Emlékszem úgy nézett rám, mint valami új... hús. Akit még nem fektetett le - magyaráztam Andynek az emlékem. - Amikor megtudta, hogy nem értek angolul, akkor egyszerűen elfelejtett és lemondott rólam. Gondolatban.

- Josh már egy nehezebb esett  - folytatta Andy gondterhelten. - Kilencedikben került ide. Egy javítóintézetből. Többször lopott és rongált. 13 éves volt amikor elkapták. Mióta idekerült majdnem minden lánnyal kikezdett és egy "kicsit" - itt idéző jeleket mutatott a kezével - erőszakos volt. Minden úgy történt ahogy ő akarta. Minden - végig futott a hideg a hátamon.

- Még mindig ilyen? Vagy megváltozott?

- Néha előtör a régi énje, de alapvetően jó fej. Lillynek köszönheti, hogy visszaszerezte az eszét. Mikor meglátta elkezdett változni. Figyelt arra, hogy Lilly ne azt gondolja róla, hogy egy bűnöző, hanem egy normális ember. Lilly nem akarta ezt elhinni, de Joshnak sikerült cáfolnia a pletykákat. Azóta együtt vannak - fejezte be Andy mosolyogva.

- Josh megváltozott Lillyért? Milyen romantikus! - sóhajtottam fel. Ekkor kinyílt az ajtó és végig söpört a cukrászdán a hideg. Odanéztem, hogy ki érkezett és egy kék szempár nézett vissza rám.

4. rész - Soha ne mondd, hogy soha

Kérlek írjatok komikat, hogy tudjam mi jó benne és mi rossz. Köszi. 
Dorkaa

Az ebédlő hatalmas volt. Tele volt asztalokkal, amik tömve voltak diákokkal. Az egész terem visszhangzott a beszélgetések zajától és az evőeszközök csikorgásától. Megmerevedve álltam és csak bámultam a hatalmas tömeget. Andy elkezdett ráncigálni az ebédlő sor felé ahol legalább száz diák állt a rendezett sorban. De lehet, hogy többen voltak. Csak álltunk és álltunk és vártuk, hogy megmozduljon a sor, de az csak lassan araszolt előre. A gyomrom összeszorult és  a kaja szagától hányingerem lett. Már csak az hiányzik, hogy lerókázzam az előttem álló Andyt mindenki szeme láttára.
- Mit kérsz? - bökött meg a szobatársam.
- Hm? - már megint angolul beszélt. Meg kell tanulnom angolul most azonnal! Bárcsak tudnám az angolt perfec-tül (ugye így van a tökéletes?). És reméljük most suhan át az égen egy hullócsillag.
- Ja, bocs elfelejtettem, hogy te nem tudsz angolul! - váltott át franciára és megismételte a kérdését.
- Mi van? - tettem fel az értelmes kérdésemet.
- Ööö... Pizza, hamburger, spagetti, leves és valami édesség amit választasz a sokféle süti közül.
- Levest kérek ezzel - mutattam rá egy sütire. Biztos voltam abban, hogy egy falatot sem fogok enni ezekből pedig isteni illata volt a levesnek.
  Andy ment elől én pedig követtem. Fogalmam sem volt, hogy kiket keres valószínűleg a fényképről a barátait. Az a nagy előnye, hogy Andy ment elől, hogy nem látta a kézremegésemet. A leves majdnem kiömlött annyira reszketett a kezem. Nyugodj meg Belle! Nem történhet semmi rossz csak az, hogy elesel és leöntöd magad levessel és az egész ebédlő (kb. ezer ember) röhög rajtad! Felejts el! Ne gondolj rá! Most már a térdem is remeg. Ennél rosszabb csak nem lehet?
  De lehet. Az ebéd is erről tanúskodik.
  Az asztalhoz érve Andy bemutatott a barátainak. A szemem sarkából Danielt figyeltem. Míg a többiek Lilly és Josh (asszem így hívják őket) kedvesen mosolyogtak addig Daniel egy pillantást vetett rám és visszafordult a pizzájához. Csak a szemem káprázott vagy tényleg gúnyosan mosolygott? Eszembe jutott a tegnap este és elvörösödtem.
  Odarángattam egy széket az asztalukhoz, hogy le tudjak ülni, de ez sem sikerült olyan egyszerűen. Mikor már majdnem elértem a székkel az asztalt a székem lába beleakadt Daniel székének a lábába. Ezt ő tudta és észre is vette, de nem mozdult meg. Így még jobban rángattam, de nem tudtam odébb húzni mellette, mert ott meg egy másik fiú volt útban. Mivel nem tudok angolul így nem tudtam megkérni, hogy menjen arrébb így csak Danielben bízhattam. De ő csak lenézett a székemre és evett tovább. Erre megemeltem a székem és "véletlenül" eltalálta a fejét a szék lábba. Annyira nem izgatott, mert mérges voltam rá.
- Aúúú! - mondta, de egy kicsit sem halkan és elkezdett angolul beszélni pedig jól tudta, hogy nem értem meg őt. Így csak bámultam rá.
- Sorry - mondtam a szemébe kicsit sem sajnálva. Ez az egy szó véletlenül jutott eszembe. 1:1 az állás Daniel és én köztem.
  A fejét dörzsölgetve folytatta tovább a kajálást és a többiek ebből az egészből nem vettek észre semmit.  Na, jó azt látták, hogy fejen vágom Danielt, de úgy gondolták, hogy a "Sorry"-m bőven elegendő, hogy lezárjuk az ügyet.. Andy és Lilly tovább beszélgettek angolul (nem, már nem is érdekel. Feladtam, hogy megértsem az angolt), Josh pedig engem bámult. Komolyan nagyon idegesített ahogy vizslat. De nem úgy, mint egy új osztálytársat aki lehet fiú vagy lány, hanem, mint az új húst. Az új külföldi lány akit még nem hódított meg. Undorító.
- Ízlik? - kérdezte franciául tőlem Andy.
- Igen - válaszoltam. Egyébként még meg sem kóstoltam, de mindegy. - Nagyon finom.
  Lilly furcsán bámult rám, Josh azonnal nem nézett olyan intenzíven, Daniel pedig csak gúnyosan mosolygott rám. Farkas szemet néztem vele bár tudtam, hogy igaza van. A gúnyos mosolya azt jelentette, hogy Lilly és Josh soha, de soha nem fognak befogadni. Ezt olvastam ki a szeméből. Róla nem volt szó. Ez érdekes. Nagyon érdekes. Hm.
  "Soha ne mondd, hogy soha!" ez csengett a fejemben. Nagyapám mondta mindig amikor arról panaszkodtam, hogy soha az életben nem tanulok meg táncolni vagy, hogy soha nem leszek ötös matekból. Nagyapám hajthatatlan volt ezzel kapcsolatban. Pedig jól tudta, hogy én nem vagyok elég kecses a baletthoz és, hogy a matek nem az erősségem. Erre a gondolatra könny szökött a szemembe. Nagyapám egy éve halt meg. Andy ébresztett fel a gondolkodásomból úgy, hogy a kezét huzigálta fel le a szemem előtt.
- Jól vagy? - gyűlölöm magam, hogy nem tudok angolul. Lilly még mindig furán méregetett.
- Jól laktam - álltam fel az asztaltól - felmegyek a szobába.
- De... - nem hallottam meg Andy mondatának a végét, mert elindultam, hogy kivigyem az érintetlen kajámat. Szép nyugodtan kisétáltam az ebédlőből majd elkezdtem futni.
  Csak futottam és fogalmam sem volt, hogy merre megyek. A lábam vitt előre. Nem érdekelt, hogy az emberek megbámulnak csak futottam a szoba felé, a laptopom felé, Jasmin felé. Hiányzott már és beszélni akartam vele négyszemközt. Ezért jöttem el a kajáldából.
  Hirtelen lefékeztem az ajtónk előtt. Azt már nem tudom, hogy hogyan találtam meg. Kinyitottam  az ajtót majd  kiborítottam a bőröndöm a földre, hogy megtaláljam a gépem. Fölkaptam és bezárkóztam a fürdőbe, ha véletlenül Andy utánam jönne. Betöltött a Skype és mikor ráakartam kattintani Jasmin nevére, hirtelen valaki videóhívást indított.
  Joseph az. Nem úgy volt, hogy nem tartjuk a kapcsolatot? Elfogadtam a videóhívást. Én nem vagyok normális! Mit mondjak Josephnek?
- Szia - köszönt Joseph.
- Szia - makogtam valamit.
- Mennyire hiányzott a babucikád? - kérdezte tőlem Joseph én pedig majd megszakadtam a röhögéstől. Ez egy régi poén amit csak mi értünk. Még Jasmin se, ami nagy szó. A lényeg az, hogy a húga farsangján a húga osztályfőnöke megkérte Josephet, hogy öltözzön be egy bébinek. Joseph ennek annyira nem örült, de végül elfogadta, mert a húga nyaggatta emiatt és én is kérleltem. Meg akartam nézni óriásbébiként. Amikor előjött a színfalak mögül én annyira  röhögtem, hogy lefordultam a székemről és az egész nézőközönség engem bámult.
- Hm - ráncoltam a homlokom. Teljesen elfelejtettem, hogy milyen könnyen lehet Josephel beszélgetni. - nekem volt egy babucikám? - hülyültem amikor... amikor elkezdtek dörömbölni a fürdőszoba ajtaján.

3. rész - Az iskola

Ha elolvastad a blogom és tetszik valami vagy nem akkor kérlek írd meg komiban. Köszi.:)
Dorkaa XD


  Megvan a mobilom. Huhh. Benyomtam a gyorshívót és a fülemhez emeltem. Majd megszólalt egy kellemetlen női hang, hogy nem tudok telefonálni, mert nincs elég egyenlegem. Leraktam majd ráhajítottam az ágyamra. Itt vagyok egyedül Amerikában és még csak fel sem tudom hívni Josephet. Szuper. 

  Lassan odaballagtam az ágyamhoz és leültem. Bámultam ki az ablakomon és a holdban gyönyörködtem, majd letöröltem az arcomról a könnyeket ezzel elkenve a festéket. Ekkor megpillantottam egy töltőt és felcsillant a szemem. Gyorsan kiszedtem a laptopom a táskájából és benyomtam. Épp el akartam indítani a Skype-ot, hogy beszéljek Jasminnal, de elgondolgodtam, hogy mit is mondanék. "Szia! Képzeld kiszerettem a legjobb haverodból, Josephből és szerelmes lettem Daniel Adamsbe, anyám főnökének fiába!" Jasmin erre megsértődne és azonnal kinyomna. Mérgesen csaptam le a laptomom és rádőltem az ágyamra és hagytam, hogy megint kiboruljak. Egyébként abban sem vagyok biztos, hogy mit érzek Daniel iránt. Szeretem Josephet, de már nem úgy vágyok arra, hogy a közelében lehessek vagy csak hallhassam a hangját, mint régen. Össze vagyok zavarodva. Ledőltem az ágyamra és a párnába rejtettem a fejemet.

  Csak bőgtem és bőgtem nem inkább csendben pityeregtem, hogy lent meg ne hallják és közben elnyomott az álom. Nem tudom mikor aludtam utoljára, de ez az időeltolódás szörnyű. Soha nem fogom meg szokni. Arra keltem, hogy anya benyit a szobámba.

- Elmentek - mondta csöndesen.

- Szuper - morogtam neki oda. Nem tehet róla, hogy nem bírok vele rendesen beszélni.

- Belle, ki jön a ruhádból a fagyi  - teljesen elfelejtettem, hogy rám borult a fagyi és nem is akárki miatt. Ekkor felültem és anya meglátta a kisírt szemeimet.

- Annabelle veled meg mi történt? Ugye nem a ruha miatt van? - anya és a gondolatai. Azt gondolta rólam, hogy egy hülye ruha miatt bőgök? A fiúk eszébe sem jutnak? Mondjuk a kérdésében van valami. Egyszer tényleg bőgtem, mert leettem a kedvenc fehér ruhám meggyel. De akkor hét éves voltam.

- Nem anya, csak... - azon gondolkodtam, hogy elmondom, hogy mit érzek, de ennek nem most van itt az ideje majd akkor, ha én is megértettem, hogy mi játszódik le bennem - ...csak kifárasztott a mai nap.

- Akkor fürödj meg gyorsan és bújj az ágyadba! - húzott fel az ágyról.

  Szerencsére saját fürdőm van, mert a gyors zuhanyzás nekem fél órára sikeredett. Mire ágyba bújtam apáék már húzták a lóbőrt. Pontosabban apa. Nagyon hangosan horkol és tőlem      a szobájuk kb. 10 méterre van, de még így is tisztán hallom. Már megint a hátán alszik és csak ilyenkor horkol. Nem értem, hogy anya hogy tud így mellette aludni.

  Ez nálam a nap legkritikusabb része mikor lefekszem, mert még nem vagyok elég álmos ahhoz, hogy aludjak, de már nincs erőm mást csinálni. Ilyenkor átgondolom az aznapi eseményeket. De most csak Danielre tudtam gondolni. A tökéletes hajára és a kék szemére. Már majdnem elaludtam amikor beszivárgott valami az agyamba. Holnap én iskolába fogok menni. És én még mindig nem tudok angolul. Itt tűnt el a szememből az álmosság. Kipattantam az ágyamból és a neten gyors angol tanulást kerestem. Ez mind jó és szép, de hajnali kettő volt. Nem találtam semmit.

  Csak annyit tudtam angolul amennyit alsóban tanultam két évig. Vagyis semmit. Egy-egy mondatra emlékszem, de semmi több. Vissza feküdtem az ágyamba és próbáltam elaludni, de nem sikerült, mert éber voltam. Csak bámultam a plafont és repedéseket kerestem rajta. De nem találtam. Ez egy tökéletes ház. Pfff. Aztán elaludtam ami csak az időeltolódásnak köszönhető. Legalább gyűjtöttem a holnani napra egy kis erőt. Reggel arra keltem, hogy a nap besütött az ablakomon. Még épphogy csak felkelt, de már én is fent voltam vele együtt. Az órám hajnali négyet mutatott. Kb. egy órát aludtam. Ez egész jó ahhoz képest, hogy mi vár rám. De egyébként borzasztó! Mit csinálok én hétig? Anyáék akkor kelnek.
  Gyorsan elkészültem. Felvettem a szerencse pólóm ami egy eléggé régi darab volt és egy kicsit kopott és a kedvenc farmerem. Ebben éreztem magam a legjobban. Aztán leültem az ágyamra és bámultam a napfelkeltét. Nem volt valami izgi elfoglaltság.
  Benyomtam a tv-ém és egy csatornát kerestem ahol nem angolul beszélnek, de nem találtam. Úgyhogy hallgattam a hatórási híreket angolul. A gyomromban egyre nagyobb görcs lett. Aztán meghallottam anyáék ébresztőét. Végre felkelnek és nem leszek egyedül! 
  Amíg elkészültek addig én a szobámban voltam és csak akkor indultam lefele mikor anya felkiáltott, hogy kész a reggeli. Gyorsan a vállamra kaptam a táskámat amiben egy tolltartó volt csak és levágtáztam a lépcsőn. Mikor beléptem a konyhába anya döbbenten mért végig.
- Hol a bőröndöd? - kérdezte.
- A szobámban, hol máshol lehetne? - kérdeztem vissza értetlenül.
- Óóó! Lehet, hogy elfelejtettem szólni - mondta anya félve. De mitől félhetett? - arról, hogy bentlakásos suliba irattunk be apáddal.
- ANYA!!!! - kiabáltam. - Hogy lehet ilyen fontos dolgot elfelejteni!!!? Anya én egy szót nem tudok angolul...
- De tudsz... - csak a nézésemmel elnémítottam. Ha mérges vagyok nagyon sötéten tudok nézni.
- Nem, nem tudok - suttogtam alig halhatóan. A dühöm az egyik pillanatról a másikra átváltozott  pánikká.
- Kicsim - anya átölelt - úgy gondoltuk ott jobb helyed lenne, mint velünk mivel mi nem sokat leszünk itthon. Na, gyerünk föl pakold össze a cuccaidat, hogy minél hamarabb el tudjunk indulni.
  Kezem reszketett miközben visszagyömöszöltem a cuccaimat a bőröndbe. Lerángattam a lépcsőn és anya szánakozó pillantással nézte ahogyan kivonszolom a két bőröndöt. Nekem egy hatalmas gombóc volt a torkomban, mert 1. féltem a sulitól, 2. egyedül kell majd eligazodnom egy idegen városban. Beültem a hátsó ülésre és bámultam a távolodó házat.

***

  A suli hatalmas volt. A koli is az iskolában volt ami azt jelenti, hogy nem kell kimenni a forgalmas főútra. Az iskola neve a bejárat felett volt egy kicsit megkopott arany betűkkel. Nem tudom pontosan, hogy kell kiejteni a nevét vagyis, hogy mit jelent a neve a sulinak.
 Bementünk anyáékkal a suliba és csak lógó orral sétáltam a sok vidám diák között. Egyszer csak neki megyek valakinek. Felnézek és Danielt látom magam előtt. A francba! Csak bámulom és kinyögök egy halk sziát. Daniel bámul rám azokkal a hatalmas kék szemeivel mire megszólal a barátja angolul:
- Ki ez? - nem értettem, hogy mit kérdez, de a nézéséből és a hangsúlyából tudtam, hogy rólam beszél.
- Senki - Daniel megrázta a fejét. Soha életemben nem éreztem ekkora fájdalmat, mint amit ez a fejrázás jelentett. Szívem szerint beolvastam volna neki, de ahhoz nyuszi vagyok. Inkább keserű szájízzel tovább mentem anyáék után.
  Az igazgató Mrs. Anderson nagyon kedves volt velem, mert a kedvemért franciául beszélt nem angolul. Mint kiderült ez a suli francia tagozatos így mindenki érti, ha franciául beszélek. Legalább eggyel kevesebb gond.
- Annabelle egy valamit fontos tudnod mielőtt elolvasod a szabályzatot - itt a kezembe nyomott egy elég vastag füzetet. -  Itt mindenki betartja a szabályokat. Aki nem, az repül - Mrs. Anderson nyomatékosan nézett rám.
  Anya és apa elkisértek a szobámig, de oda már nem jöttek be, mert bent van a szobatársam. A folyosón búcsúztunk el. Anya megölelt és nyomott egy puszit a homlokomra apa pedig odajött és estlenül megöleltük egymást. Benyitottam a szobámba és megláttam egy lány. Szőke hajú volt és vékony. Vasalta a haját és ki volt sminkelve. A legfőbb dolog angolul beszélt.
  Csak beszélt és beszélt, de én nem értettem semmit belőle. Majd mikor várakozóan nézett rám rájöttem, hogy egy kérdést tett fel. Én csak bámulta rá.
- Mi? - tettem fel az értelmes kérdésemet franciául.
- Ja, hogy te nem beszélsz angolul? - váltott át franciára. A hangjában egy kis gúny volt, de ezzel nem foglalkoztam.
- Nem mivel Franciaországból jöttem és nem tanultam angolul? - nem tehetek róla, de volt egy kis él a hangomban. A lány erre csak felvidult és én ezt nem értettem. Csak értetlenül néztem rá.
- Nyugi, nem vagyok én olyan gonosz, hogy kiröhögjelek azért, mert nem tudsz egy nyelvet csak teszteltelek - hülye egy teszt - , hogy mennyire vagy félénk.
- Hát nem a félénkségemről vagyok híres. Annabelle Smith vagyok, de mindenki csak Belle-nek hív. Téged, hogy hívnak? - tértem át a legfontosabb dologra a Névre.
- Andy Peterson - nyújtotta a jobbját és kezet fogtunk. Ez annyira hivatalosra sikeredett, hogy elröhögtük magunkat. Mikor újra meg tudott szólalni azt mondta, hogy örül, hogy én lettem a szobatársa és nem valami nyomi. Ez jó kezdett. Nem tart nyominak.
  Ekkor megszólalt egy csengő kétszer egymás után.
- Mi ez? - kérdeztem értetlenül.
- Ez annyit jelent, hogy lehet menni kajálni. Reggelente általában ez ébreszti fel a diákokat mivel reggeli előtt is ez szól - tökéletesen beszél franciául. Semmi akcentus, semmi kiejtés hiba. Bárcsak én is elmondhatnám magamról az angollal kapcsolatban. 
- Indulunk? - kérdezte tőlem, mert láttam, hogy lekötötte a figyelmem egy fénykép.
- Kik ezek? - a fényképen rajta volt Daniel Adams.
- A barátaim - mosolyodott el. - Josh, Dan és Lilly.
 Dannek szólította. Elég közel álhatnak egymáshoz. Erre a gondolatra összeszorul a mellkasom. Mi van velem? Vajon elmondjam neki, hogy én már találkoztam Da.. most, hogy hívjam? Dan vagy Daniel. Jó kérdés.
- Gyere! - ragadta meg a karom és kirángatott a szobából.
- Mért nincs tanítás? - kérdezem miközben próbálom megjegyezni, hogy merre megyünk.
- Mert most ért véget a téli szünet és ma jönnek vissza a diákok akik elutaztak a téli szünetben.
- Aha - válaszolok értelmesen. Kettő balra, egy jobbra, majd középen le a lépcsőn a földszintre, 
kettő jobbra és itt elvesztettem a fonalat. Fogalmam sincs merre megyünk.
  És ekkor megpillantottam az ebédlőt. Most kezdődik igazán a "tökéletes" életem itt az új suliban.