Kérlek írjatok komikat, hogy tudjam mi jó benne és mi rossz. Köszi.
Dorkaa
Az ebédlő hatalmas volt. Tele volt asztalokkal, amik tömve voltak diákokkal. Az egész terem visszhangzott a beszélgetések zajától és az evőeszközök csikorgásától. Megmerevedve álltam és csak bámultam a hatalmas tömeget. Andy elkezdett ráncigálni az ebédlő sor felé ahol legalább száz diák állt a rendezett sorban. De lehet, hogy többen voltak. Csak álltunk és álltunk és vártuk, hogy megmozduljon a sor, de az csak lassan araszolt előre. A gyomrom összeszorult és a kaja szagától hányingerem lett. Már csak az hiányzik, hogy lerókázzam az előttem álló Andyt mindenki szeme láttára.
- Mit kérsz? - bökött meg a szobatársam.
- Hm? - már megint angolul beszélt. Meg kell tanulnom angolul most azonnal! Bárcsak tudnám az angolt perfec-tül (ugye így van a tökéletes?). És reméljük most suhan át az égen egy hullócsillag.
- Ja, bocs elfelejtettem, hogy te nem tudsz angolul! - váltott át franciára és megismételte a kérdését.
- Mi van? - tettem fel az értelmes kérdésemet.
- Ööö... Pizza, hamburger, spagetti, leves és valami édesség amit választasz a sokféle süti közül.
- Levest kérek ezzel - mutattam rá egy sütire. Biztos voltam abban, hogy egy falatot sem fogok enni ezekből pedig isteni illata volt a levesnek.
Andy ment elől én pedig követtem. Fogalmam sem volt, hogy kiket keres valószínűleg a fényképről a barátait. Az a nagy előnye, hogy Andy ment elől, hogy nem látta a kézremegésemet. A leves majdnem kiömlött annyira reszketett a kezem. Nyugodj meg Belle! Nem történhet semmi rossz csak az, hogy elesel és leöntöd magad levessel és az egész ebédlő (kb. ezer ember) röhög rajtad! Felejts el! Ne gondolj rá! Most már a térdem is remeg. Ennél rosszabb csak nem lehet?
De lehet. Az ebéd is erről tanúskodik.
Az asztalhoz érve Andy bemutatott a barátainak. A szemem sarkából Danielt figyeltem. Míg a többiek Lilly és Josh (asszem így hívják őket) kedvesen mosolyogtak addig Daniel egy pillantást vetett rám és visszafordult a pizzájához. Csak a szemem káprázott vagy tényleg gúnyosan mosolygott? Eszembe jutott a tegnap este és elvörösödtem.
Odarángattam egy széket az asztalukhoz, hogy le tudjak ülni, de ez sem sikerült olyan egyszerűen. Mikor már majdnem elértem a székkel az asztalt a székem lába beleakadt Daniel székének a lábába. Ezt ő tudta és észre is vette, de nem mozdult meg. Így még jobban rángattam, de nem tudtam odébb húzni mellette, mert ott meg egy másik fiú volt útban. Mivel nem tudok angolul így nem tudtam megkérni, hogy menjen arrébb így csak Danielben bízhattam. De ő csak lenézett a székemre és evett tovább. Erre megemeltem a székem és "véletlenül" eltalálta a fejét a szék lábba. Annyira nem izgatott, mert mérges voltam rá.
- Aúúú! - mondta, de egy kicsit sem halkan és elkezdett angolul beszélni pedig jól tudta, hogy nem értem meg őt. Így csak bámultam rá.
- Sorry - mondtam a szemébe kicsit sem sajnálva. Ez az egy szó véletlenül jutott eszembe. 1:1 az állás Daniel és én köztem.
A fejét dörzsölgetve folytatta tovább a kajálást és a többiek ebből az egészből nem vettek észre semmit. Na, jó azt látták, hogy fejen vágom Danielt, de úgy gondolták, hogy a "Sorry"-m bőven elegendő, hogy lezárjuk az ügyet.. Andy és Lilly tovább beszélgettek angolul (nem, már nem is érdekel. Feladtam, hogy megértsem az angolt), Josh pedig engem bámult. Komolyan nagyon idegesített ahogy vizslat. De nem úgy, mint egy új osztálytársat aki lehet fiú vagy lány, hanem, mint az új húst. Az új külföldi lány akit még nem hódított meg. Undorító.
- Ízlik? - kérdezte franciául tőlem Andy.
- Igen - válaszoltam. Egyébként még meg sem kóstoltam, de mindegy. - Nagyon finom.
Lilly furcsán bámult rám, Josh azonnal nem nézett olyan intenzíven, Daniel pedig csak gúnyosan mosolygott rám. Farkas szemet néztem vele bár tudtam, hogy igaza van. A gúnyos mosolya azt jelentette, hogy Lilly és Josh soha, de soha nem fognak befogadni. Ezt olvastam ki a szeméből. Róla nem volt szó. Ez érdekes. Nagyon érdekes. Hm.
"Soha ne mondd, hogy soha!" ez csengett a fejemben. Nagyapám mondta mindig amikor arról panaszkodtam, hogy soha az életben nem tanulok meg táncolni vagy, hogy soha nem leszek ötös matekból. Nagyapám hajthatatlan volt ezzel kapcsolatban. Pedig jól tudta, hogy én nem vagyok elég kecses a baletthoz és, hogy a matek nem az erősségem. Erre a gondolatra könny szökött a szemembe. Nagyapám egy éve halt meg. Andy ébresztett fel a gondolkodásomból úgy, hogy a kezét huzigálta fel le a szemem előtt.
- Jól vagy? - gyűlölöm magam, hogy nem tudok angolul. Lilly még mindig furán méregetett.
- Jól laktam - álltam fel az asztaltól - felmegyek a szobába.
- De... - nem hallottam meg Andy mondatának a végét, mert elindultam, hogy kivigyem az érintetlen kajámat. Szép nyugodtan kisétáltam az ebédlőből majd elkezdtem futni.
Csak futottam és fogalmam sem volt, hogy merre megyek. A lábam vitt előre. Nem érdekelt, hogy az emberek megbámulnak csak futottam a szoba felé, a laptopom felé, Jasmin felé. Hiányzott már és beszélni akartam vele négyszemközt. Ezért jöttem el a kajáldából.
Hirtelen lefékeztem az ajtónk előtt. Azt már nem tudom, hogy hogyan találtam meg. Kinyitottam az ajtót majd kiborítottam a bőröndöm a földre, hogy megtaláljam a gépem. Fölkaptam és bezárkóztam a fürdőbe, ha véletlenül Andy utánam jönne. Betöltött a Skype és mikor ráakartam kattintani Jasmin nevére, hirtelen valaki videóhívást indított.
Joseph az. Nem úgy volt, hogy nem tartjuk a kapcsolatot? Elfogadtam a videóhívást. Én nem vagyok normális! Mit mondjak Josephnek?
- Szia - köszönt Joseph.
- Szia - makogtam valamit.
- Mennyire hiányzott a babucikád? - kérdezte tőlem Joseph én pedig majd megszakadtam a röhögéstől. Ez egy régi poén amit csak mi értünk. Még Jasmin se, ami nagy szó. A lényeg az, hogy a húga farsangján a húga osztályfőnöke megkérte Josephet, hogy öltözzön be egy bébinek. Joseph ennek annyira nem örült, de végül elfogadta, mert a húga nyaggatta emiatt és én is kérleltem. Meg akartam nézni óriásbébiként. Amikor előjött a színfalak mögül én annyira röhögtem, hogy lefordultam a székemről és az egész nézőközönség engem bámult.
- Hm - ráncoltam a homlokom. Teljesen elfelejtettem, hogy milyen könnyen lehet Josephel beszélgetni. - nekem volt egy babucikám? - hülyültem amikor... amikor elkezdtek dörömbölni a fürdőszoba ajtaján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése