9. rész - Ez olyan "randi"- féle?

- Mi a baj? - nézett ránk a tanár. Kétségbeesve néztem Danielre, de ő csak döbbenten meredt maga elé. Gondolom visszapörgette az időt a fejében, hogy átgondolja vagy bebizonyítsa magának, hogy Andy szerelmes belé. 
- Ööö... - gondolkodj Belle, gyerünk kitalálsz valamit! - Ööö... hát...  - megvan!!! - Csak Daniel rájött, hogy... egész végig rosszul számolt.
  A tanár Danielre nézett, aki még mindig maga elé bámult és kétkedően visszapillantott rám. A tenyerem izzadni kezdett. Mi van, ha a tanár büntetőmunkát ad? Most már a szám is kiszáradt.
- Biztos? - a tanár szemei, mint valami röntgen. Félelmetes.
  Kérlelően néztem Danielre. Most muszáj lesz válaszolnia különben végünk. Lassan rám nézett majd a tanárra és kinyitotta a száját. Vett egy mély levegőt.
- Igen - felelte Daniel magabiztosan, mintha az igazat mondtam volna. Tuti, hogy sokszor hazudott már. - Belle elmagyarázta nekem, hogy miért nem akar kijönni az eredmény és én ezen, mint jó tanuló - itt az osztály felkuncogott - kiborultam.
  A szája sarkait legörbítette és szomorúan nézett a tanárra. De egy kicsit túlzásba vitte. Jobban legörbítette a száját, mint kellett volna ezért inkább csücsörített. A szemében egy kis hamisság csillant.
- Mr. Adams felvilágosítom önt és a kis barátnőjét, hogy ma kezdtünk bele az új anyagba és, hogy előző órán írták a témazárót - az osztály felhördült.
- De tanár úr - nyávogta az egyik plázacica - nem úgy volt, hogy az csak egy röpdoli?
  A csaj szőke haját csavargatta az egyik ujja körül és hatalmas bociszemekkel vizslatta a tanárt. Ha egy számmal kellene jellemeznem akkor az a 15 lenne. Hogy miért? Mert 15 centis magassarkúja van és a szoknyája is 15 centi hosszú. Ha nem kevesebb. A melle majdnem kiesett a felsőjéből és miközben előrébb hajolt az előtte ülő fiúk a mély dekoltázsát bámulták nyálcsorgatva.
- Ashley drágám igen tegnap még úgy volt, de most már témazáróként fogom ellenőrizni nem röpdolgozatként - a tanár gonoszan vigyorgott ránk. Az osztály morogva forgolódott, hogy mindenki tudjon beszélni a távolabb ülő barátjával. Csak az egyik fiú nézett szét értetlenül, mert most kelt fel a hangzavarra.
- De tanár úr - kezdte Daniel a visszavágást - a fejezetnek még a felét sem értük el. Hogy lehetne ez a doga témazáró? - vigyorgott Daniel, hogy idegesítse a tanárt. Sikerült is. Ahogy a tábla előtt állt és meghallotta Daniel szavait elkezdett vörösödni a feje a méregtől.
- Daniel Adams - üvöltötte. Az osztály elnémult. A tanár zihálva lépkedett a padunk felé. - Miért képzeled mindig azt fiam, hogy neked mindig ismétlem MINDIG igazad van? - a végét már Daniel arcába mondta.
- De tanár úr - vágott közbe Ashley - Danielnek tényleg igaza van.
  A tanár csak meredt rá hatalmas gülü szemekkel. Majd kiviharzott. Az osztály ezt nagy üdvrivalgással fogadta. Mire én felfogtam mi történt a terem félig üres volt. Az órából csak negyedóra telt el és már vége is. Ez azt jelentette a diákok számára, hogy mehetnek ebédelni.
  Lassan pakoltam össze, majd szép nyugodtan kisétáltam a teremből. Mielőtt elindulhattam volna az ebédlő felé Daniel megragadta a kezem.
- Mi nem a suliban eszünk? - mondta, majd elkezdett rángatni a másik irányba.
- Mii? - néztem rá döbbenten. - Lehet ilyet csinálni?
- Igen - most már elengedett, mert rájött magamtól is követem.
- De... de... - kerestem kifogást - de ez majdnem olyan, mint... - a torkom kiszáradt, ahogy erre gondoltam - egy randi.
  Itt megtorpant. Én elsiettem mellette, de én is megálltam amint észrevettem. Átgondolta a dolgot majd felvette újra a rohanó tempóját.
- Nem, nem olyan - magyarázta - csak kérdezni akarok pár dolgot.
- Ezt a beszélgetést a suliban is meg tudjuk ejteni - semmi kedvem nem volt vele kettesben lenni.
- Négyszemközt kell beszélnünk - túl bizalmas hangnem. Oó, ez már majdnem randi. Amint erre ráébredtem el kezdett vörösödni a fejem. De itt még nem volt vége. Folytatta - mivel Andy minden lépésemet követi, így nem tudok veled beszélni.
  Ez a beszélgetés igen félreérthető volt. Vörös fejjel és remegő térdekkel léptem ki az iskola ajtaján. Az utca túloldalán volt egy McDonalds úgyhogy odaültünk be. A kis kólámat szürcsölve figyeltem ahogy kibontja a hamburgerét. Én egy nagy adag sült krumplit kértem. Csak bámultam rá és vártam, hogy megszólaljon. 
  Megint átfutott az agyamon ez a randi dolog. Megráztam a fejem hátha elfelejtem ezt a dolgot. A suliból többen jöttek át ide enni. Főleg a mi osztályunkból. Ashley-t is láttam és éppen az eladó magyarázott neki valamit. Többen megbámultak minket és sustorogtak. Lehet, hogy nem rólunk, de olyan érzésem volt.
- Mi az? - csámcsogta Daniel. Nem bírta volna lenyelni a falatot ami a szájában van?
- Öööö... beszélni akartál velem? - néztem rá értetlenül. Ennyire lekötötte a figyelmét a kaja? Hülye fiúk.
- Ja, tényleg - csámcsogott tovább. Lenyelte azt ami a szájában volt majd ivott pár kortyot a kólájából és mélyen a szemembe nézett. Azzal a meleg szempárral. Randi, randi, randi! Zúgott a fejem ahogy ez az egy szó visszhangzott a fejemben. - Komolyan gondoltad azt, hogy Andy szerelmes belém?
  Nem mertem a szemébe nézni, helyette a kezemben lévő sült krumplit bámultam. - Nem... - a hangom elhaló. Ha egy tanárnak tudtál hazudni, hogy megvédd magad és Danielt, akkor Danielnek is tudsz hazudni Andy érdekében. Felemeltem a fejem, megacéloztam magam és határozottan kijelentettem:
- Nem, nem szerelmes beléd - mosolyodtam el a bátorságomon.
- Akkor... - ráncolta a homlokát. Hoppá, erről elfeljtkeztem. Mit is akartam ezzel bizonyítani? Hogy Andy csak őt hívta a cukrászdába.
- Hááát, csak vicceltem - próbáltam nevetni, de elég eröltetettre sikeredett. - Biztos csak azért hívott csak téged, mert megszokta, hogy nincs szobatársa - a saját érvével érveltem.
  Az ebéd többi részében egyikünk se szólalt meg. Csendben ettük a kajánkat. Daniel rápillantot az órájára.
- Indulnunk kell - állt fel az asztaltól fájdalmas arccal. Értetlenül néztem rá. És sikerült megmagyaráznia ezt a fájdalmas arcot egy szóval. Egyetlen eggyel. - Andy.
- Indulnunk kell - álltam fel fájdalmas arccal én is. Azonnal megértjünk egymást. Félszavakból is. Furcsa. Nagyon.
  Gyorsan átsiettünk az úton és még volt annyi időnk, hogy benézzünk az ebédlőbe mielőtt elkezdődik a töri. Amint beléptünk Andy kiszúrt minket és felállt úgy, hogy majdnem felborult a széke is. Daniellel ijedten összenéztünk. Félúton összetalálkoztunk.
- Hol voltatok? - kérdezte szemrehányóan.
- Hát szemben a Mekiben - mondta bátran Daniel.
- Hooool? - visította Andy.
- Hát a Mekiben - válaszoltam mosolyogva. 
- Ti randiztatok? - mondta rémülten. Kicsit sem halkan. A fél ebédlő a mi beszélgetésünk hallgatta.
- Nem, nem, nem - tiltakoztunk egyszerre Daniellel.
- Akkor mit csináltatok? - tette csípőre a kezét és úgy kérdezte, mintha ez rá is tartozna nem csak rám és Danielre.
- Megmutattam Belle-nek a környéket?
- Engem meg mért hagytatok itt ezekkel? - mutatott Lilly-re és Joshra akik éppen egymással voltak elfoglalva.
- Mert egy fél órával hamarabb fejeződött be az óránk - magyarázta Daniel. Már (szerencsére) hozzászoktak, hogy franciául beszéljenek, úgyhogy mindent megértettem amit ők beszéltek.
  Hirtelen megszólalt a csengő. Andy meredten Bámult utánunk ahogy törire siettünk. Szereti Danielt. Nagyon. És én most elrabolom tőle. Bűntudatom van, hiszen ő sokkal hamarabb megismerte Danielt. Hiányzik neki. Tudom milyen érzés. De ő sokkal közelebb van hozzá, mint én, de talán még messzebb, mint én Joseph-hez

8.rész - Mi a baj velem?

- Ismerem Daniel Adams-et - nyögtem ki nagy nehezen. A lányok felhördültek. Most már kijelenthetem, hogy nem csak én tartom helyesnek Danielt. Hanem mindenki más. Kivéve talán Lillyt.

- Akkor ülj le mellé - nézett rám kedvesen a tanár.

- Rendben - motyogtam.

  Ahogy végigsiettem a padok között az összes lány gyűlölködve figyelt. Még nem is ismernek, de máris utálnak. Hogy miért? Mert történetesen a szobatársam Daniel barátja. Libák.

- Szuper - morgott mellettem Daniel.

- Mi az?

- Semmi.

- Most komolyan az a bajod, hogy melletted ülök? - kicsit hangosabban beszéltem a kelleténél. A tanár és az egész osztály felénk nézett.

- Megkérhetném Miss...

- Smith - döbbenten meredtem Danielre.

- Tessék? - nézett rá a tanár is döbbenten. A lányok irigykedve bámultak. Én pedig ültem ott vörös fejjel.

- Úgy hívják, hogy Annabelle Smith. Nem a vezeték nevét kérdezte tanár úr?

- De, de - motyogta a tanár. Láttam rajta, hogy össze van zavarodva. Hogy ezt leplezze felírta az óra címét. A szívem gyorsabban kezdett dobogni. Könnyű ez az anyag. A többiek fájdalmasan felnyögtek. Én pedig vidáman mosolyogtam. 

  A dupla francia nagyon jól telt. Mintha otthon lettem volna. Én voltam az egyetlen aki jelentkezett, mert a többiek nem tudták. Első sikerélmény New Yorkban.

  Az angolról ez már sajnos nem mondható el.

Mikor kicsengettek Daniel seperc alatt kitűzött a teremből. Gondoltam megvár. De nem. Mire kiértem a teremből láttam, hogy befordul a folyosó végén. Elkezdtem utána rohanni. Szerencsére elkaptam a karját.

- Miért nem vártál meg? - szegeztem neki a kérdést.

- Miért kellett volna? - nézett rám azokkal a kék szemekkel. A dühöm egy szempillantás alatt eltűnt.

- Mert... mert én... - miért is kellet volna megvárnia? - mert én nem ismerem a sulit - bámultam a cipőm orrát. Ilyet még soha nem éreztem. Soha nem voltam zavarban. Joseph-pel a kapcsolatom egyszerű volt. Én szerelemes voltam Josephbe, ő pedig belém. De Daniel teljesen más. Elérhetetlen. És nem is tudom mit érzek iránta. Kit hülyítek, én szerelmes vagyok Danielbe.

- Nem várok rád - közölte velem és faképnél hagyott.
  Lassan ballagtam Daniel után aki megvárt a folyosó végén.
- Köszi - suttogtam halkan. Valószínűleg nem értette, hogy mi van velem. Biztos úgy gondolta, hogy ő bántott meg engem. Ha úgy vesszük tényleg az ő hibája.
  Lassan sétáltunk a terem felé.
- Kérdezhetek valamit? - néztem rá. A szeme. A szeme fájdalommal volt tele. 
- Hát persze - motyogta. Most ő van zavarban? Nem hiszem. Csak rájött, hogy egy bunkó állat volt.
- Miért? Miért mondtad meg a nevem?
- Nem tudom, mert... - mert szeretlek? Hiú ábránd. - mert úgy éreztem, hogy... hogy az én hibám. Hogy az én hibám, ha már az első napodon bajba kerülsz.
- Ühüm - az ő hibája? Ez meg valami amerikai flörtölő duma vagy mi? Megérkeztünk a terem elé.
  A terembe beérve megálltunk az asztal előtt (igen, Daniel is megállt nem sietett a helyére) és a tanár odajött hozzánk. Elkezdett hadarni Daniel pedig mindig válaszolt rá helyettem. Én pedig csak bámultam a nőt. Hogy lehet ilyen gyorsan beszélni? Ha diktálni fog akkor végem!!
  A nő felhúzott szemöldökkel nézett rám és mosolygott. De nem kedvesen, hanem gúnyosan. Daniel megragadta a karom és hátrahúzott a helyére. Leültem és kipakoltam.
- Mit mondott? - kérdeztem Danielt.
- Amit minden tanár szokott.
- Vagyis?
- Örül, hogy itt vagy meg stb.
- És gondolom annak is örül, hogy nem értem, hogy mit mond - morogtam. Daniel csak nézett rám. Láttam, hogy a szemei nevetnek.
  Ekkor a tanár felcsattant. Kihallottam belőle a nevem és Danielét. Daniel is elkezdett beszélni. A vége az lett, hogy Daniel elhúzza a száját. Fogalmam sincs mit mondhatott a nő, de biztos, hogy nem egy viccet. Ahhoz már nem volt merszem, hogy megkérdezzem. Az óra végéig behúzott nyakkal ültem és csak azt tudtam leírni a füzetembe amit a táblára felírt. Vagyis a címet.
  A szünetben összefutottunk Andyvel. Neki éppen francia következett, nekünk meg matek. Van egy olyan érzésem, hogy Andy nagyon nagy kerülőúton jött.
- Van kedved eljönni délután a cukrászdába? - észrevettem, hogy csak Danielt hívta.
- Nem lehet Bellel büntetőmunkát kaptunk - szerencsére mindketten franciául beszéltek.
- Hogy mi?! - hördültünk fel egyszerre Andyvel. Annyi volt a különbség, hogy én franciául, ő pedig angolul. Daniel bocsánatkérően nézett Andyre. Hahó, én is itt vagyok. Most meg mi történt? Amíg ketten voltunk addig Daniel legalább emberszámba vett. Ezt nem értem.
- Hát angol első öt percében elmagyaráztam Bellenek, hogy mit mondott a tanár. De ő úgy gondolta, hogy ez csak egy jó kifogás, hogy tudjunk beszélgetni.
- Nem hitte el, hogy Belle nem tud angolul? - nézett rá hitetlenkedve.
- Nem - rázta a fejét Daniel. - Plusz még "feleseltem" is. Ezét mindketten büntetőmunkát kaptunk. Belle csak mára, mert új diák, de én egész hétre.
  Jól elvoltak nélkülem úgyhogy én csendben elsétáltam. Észre se vették. Három diákot kérdeztem meg arról, hogy hol a matek terem. Egyik sem nézett hülyének, hogy franciául beszélek. Mázli. Mire Daniel utolért én már a matektanárral beszélgettem. A matektanár ugyanabban a suliban tanított ahova én is jártam Párizsban. Ez tök jó.
  Daniel a helyéhez rángatott. A tanárt ez annyira nem viselte meg, hogy nem folytatjuk a beszélgetést. Mondjuk engem se.
- Héééé! - kiáltottam fel - még beszéltem!
- Most már nem beszélsz - jelentette ki Daniel. - Miért mentél el? Nem is ismered a sulit.
- Mert úgy láttam, hogy Andyvel jól elvagytok kettesben - vágtam vissza a sértettek dühével.
- A te...
- A termet pedig úgy találtam meg, hogy megkérdeztem az embereket - puffogtam.
- Nem néztek hülyének? - csodálkozott.
- Nem - durcisztam tovább - vagyis nem tudom.
- De miért mentél el?
- Mert nem foglalkoztatok velem - néztem a szemébe. Kár volt. Minden dühöm és sértettségem elveszett. A kék szemeiben.
- De hisz franciául beszéltünk. És Andy elhívott minket a cukrászdába - nyomta meg a minket szót. Látszott, hogy ő is észrevette, hogy Andy csak őt hívta.
- Attól, hogy franciául beszéltek az még nem jelenti azt, hogy engem is bevontok a beszélgetésetekbe. Andy például rám se nézett - a matektanár halk motyogása megakasztott. Már elkezdődött az óra?
- Új neki az az érzés, hogy van szobatársa. Hogy nem csak velem tud beszélgetni.
- Miért nem szóltál a büntetésről? - néztem rá kérdőn. Most nem néztem a szemébe.
- Mert... - nyelt egy nagyot - ... elfelejtettem.
  Kikerekedett szemekkel néztem rá: - Hogy lehet ezt elfelejteni? - a hangom már-már hisztérikus volt. A tanár mérges pillantást vetett rám. Bocsánatkérően rámosolyogtam.
- Úgy hogy annyiszor kaptam már büntetést, hogy már megszoktam - emelte meg a hangját egy picit. De tényleg csak annyi volt, hogy már nem suttogott.
- Mr. Adams megkérhetném arra, hogy ne zavarja az órámat? - Daniel bocsánatkérő mosolya feleannyit sem ért, mint az enyém. Haha az új diákok előnye.
- Mégis akkor jutott eszedbe mikor Andy elhívott a cukrászdába - tértem vissza a beszélgetéshez. Ha ez nevezhető annak.
- Még egyszer mondom: minket. Minket hívott a cukrászdába - megint megnyomta a minket szót. Tisztán látszott, hogy hazudott.
- Aha persze - morogtam.
- Andy-vek CSAK barátok vagyunk - akkora nyomatékot akart adni a szavának, hogy még a füzetébe is beleírta, hogy csak. Franciául.
- CSAK téged hívott, mert szerelmes beléd - én is leírtam a füzetembe, hogy csak.
- Micsodaaaa!!!!????? - nézett rám hitetlenkedve. Az egész osztály felénk fordult mivel Daniel ezt üvöltötte.
- Hoppá! - nagyon nagy bajban vagyok!!!

7.rész - Az élet igazságtalan

JJJasmin: miazmiazmiazmiaz???????????????
Beauty&Beat: Joseph mit mesélt?
JJJasmin: Semmit. Suliban, ha beszélgetni próbáltam vele mindig azt mondta, hogy "kuss Belle bajban van"
Beauty&Beat: Nem vagyok bajban, csak...
JJJasmin: csak...
  Felálltam és megnyitottam a zuhanyt, hogy azt higgye Andy, hogy fürdök.
Beauty&Beat: Bentlakásos suliba kerültem és... és Joseph látta rajtam, hogy ennek egyáltalán nem örülök.
JJJasmin: Jól mondta. Bajban vagy.
Beauty&Beat: NEM. NEMNEMNEMNEMNEM és NEM
  Tényleg jó érzés, hogy foglalkoznak velem még, ha ilyen távol is vagyunk egymástól. De NEM vagyok BAJBAN!!!!!!!
JJJasmin: Akkor ezért nem videózhatunk. Érti a franciát a szobatársad?
Beauty&Beat: Igen. Honnan tudod, hogy van szobatársam?
JJJasmin: Joseph egész nap erről motyogott.
  Dörömböltek az ajtón.
- Héé, ha tovább fürdesz akkor nem marad nekem meleg víz! - ordította Andy. Hülye hangszigetelt ajtó.
- Megyek! - ordítottam vissza.
Beaty&Beat: mennem kell
  Kinyomtam a gépem. Felkaptam a pizsim. Rám fért volna egy fürdés, de annyira nem fontos. Majd reggel korábban felkelek. Óvatosan beletekertem a törölközőbe a laptopot. Beletúrtam a hajamba és éreztem, hogy nyirkos lett a párától ami a meleg víz miatt volt. Szuper most úgy nézek ki, mintha fürödtem volna. Egy kis előny.
- Na végre - morogta Andy. Ártatlanul rámosolyogtam, ő meg becsoszogott a fürdőbe. Véget ért a műsora gondolom ezért ilyen... morcos. Nem jut eszembe jobb szó. A laptopot visszacsúsztattam a bőröndbe majd kikészítettem a holnapi ruhám. Egy farmer, egy torna cipő, egy sál és az új párizsos felsőm. Mosolyogva néztem a pólót majd magamhoz szorítottam és beleszagoltam. Andy arra jött ki (gyorsan végzett), hogy elkapott egy köhögő roham. Ledobta a cuccát a földre és odarohant hozzám és elkezdte veregetni a hátam.
- Jól vagy? - kérdezte rémült arccal.
- Csak büdös volt a póló - magyaráztam két köhögés között felmutatva a pólót.
  Andy elnevette magát és visszament fölszedni a törölközőjét. Miután már kaptam levegőt megpróbáltam beállítani az ébresztőt. Nem az van, hogy nem bírok lenyomni a telefonomon két gombot, csak nem tudom, hogy itt hány óra a korán.
- Andy hánykor kezdődik a reggeli? - néztem rá az ágyamról.
- 7-kor. De csak azért, mert "néhány" diák, a fél iskola erre kel föl. Én mindig egy fél órával hamarabb kelek - vigyorgott Andy.
- Köszi - vigyorogtam vissza. Miért vigyorgunk? Nem tom. Biztos valami az eszébe jutott. 
  Most már tudom. Hatkor kelek. A telefonom a fejem alá tettem, hogy Andy ne hallja meg.
  Gyorsan lekapcsoltam a lámpát, mert Andy már befordult a fal felé az ágyában. Követtem a példáját, én is bekucorodtam az ágyamba.
  Még egy jó órán keresztül bámultam a plafont és a repedéseket számoltam. Végre egy olyan hely ahol vannak repedések. Végül győzött a fáradtság és az időeltolódás úgyhogy elaludtam. Szerencsére annyira fáradt voltam, hogy nem álmodtam semmit. Mióta megérkeztünk New Yorkba most aludtam a legtöbbet egyhuzamban. Kerek hat órát.
  Az ébresztőm túl hamar ébresztett fel. Még aludtam volna. Nagy ásítások közepette sétáltam a fürdő felé amikor neki mentem az ajtófélfának. Jobban mondva lefejeltem. Azonnal eltűnt a szememből az álmosság. Legalább tízféle káromkodás hagyta el a számat  miközben azt vizsgáltam, hogy mekkora a pukli a homlokomon.
  Gyorsan beálltam a zuhanyzó alá és megnyitottam. A víz az elején hideg volt, de felmelegedett. A forró víz ellazította minden izmom és megnyugodtam. Az öt perces fürdésből fél óra lett.
- Belle, Belle azonnal gyere ki, mert a húgyhólyagom nem bírja tovább - gyorsan elzártam a vizet és magam köré csavartam a törülközőm. 
- Jöhetsz - motyogtam. Egy szál törülközőben, csurom vizesen álltam előtte.
- Kösz - rontott be a fürdőbe.
  Gyorsan magamra kaptam a ruhám és vártam Andyt, hogy újra bejuthassak a fürdőbe megcsinálni a hajam. De nem akart kijönni. Már a reggeli jelző csengő is megszólalt mikor elegem lett a várakozásból. Elkezdtem dörömbölni az ajtón.
- Andy azonnal gyere ki, mert még nincs kész a hajam!
- Bocsi - mondta Andy fura hangon - gyere be ketten is elférünk a tükör mellett.
  Éppen a száját rúzsozta. Gyorsan összefogtam a hajam, mert nem terveztem különösebb frizurát és magamra dobta egy kis sminket. Szempillaspirál és szájfény.
  A reggelinél nagyon kevesen voltak, mert még  csak negyed nyolc volt. Az asztalunknál már ott ült Lilly. A sorban nem állt senki úgyhogy gyorsan kértünk kaját. Én zabpelyhet Andy pedig pirítóst kért. Természetesen nekem Andy rendelte meg a kaját.
- Egyél gyorsan, mert még el kell kérnünk a könyveidet - sürgetett Andy.
  Három kanállal lenyomtam a zabpelyhet és indultunk is a titkárságra. Erre még sosem jártam. Az igazgatói és a titkárság a suli két végében van. Hosszú folyosókon mentünk végig. Párszor a könyökömet is kellett használnom, mert akkorra volt a tömeg. A titkárság egy szolid berendezésű iroda. Komolyan úgy néz ki, mint az amerikai filmekben. Jaaa, hogy én most Amerikában vagyok?
  A titkárságon egy nő valamit nagyon magyarázott Andynek. Meg nekem. Csak én nem értettem belőle semmit "hiányos" angoltudásom miatt. A nő várakozóan nézett rám. Én meg ugyanúgy bámultan rá. Már vagy öt perce ott álltunk amikor Andy észbekapott.
- Azt kérdezte, hogy kivel ebédeltél tegnap. Vagyis, hogy kivel ültél egy asztalnál.
- Elmondanád neki? Nem nagyon tudom a vezetékneveteket - néztem rá könyörgően.
- Persze - mosolygott rám Andy.
  A titkárnő kimeredt szemekkel bámult minket. Úgy tűnik nem tud franciául. Ő az első ember akivel találkoztam és nem tud franciául.
- Lilly Edwards, Josh Morgan, Daniel Adams and me Andy Peterson - a titkárnő nyugodt arccal hallgatta. Gondolom megijedt, hogy nem fog tudni velünk beszélni. Gyorsan bepötyögte a neveket a gépébe és valamit mondott Andynek majd a kezembe nyomott egy hatalmas kupac könyvet és kitolt minket az irodából.
- Mit mondott? - kérdeztem.
- Azt, hogy csak Daniellel jársz egy osztályba és, hogy szól a tanároknak, hogy az ismerős mellé ültessenek.
- Szuper - nyögtem. Minden napot Daniel mellett fogom tölteni. MINDEN napot. Miért? Miért? Mit vétettem a sors ellen?! Valaki mondja már meg!
  Andy megragadta a karom és visszaráncigált a kajáldába.
- Daniel - üvöltötte el magát az ebédlőben. - Daniel! Mivel Belle veled jár egy osztályba és tudom... ne tagadd, hogy a kapcsolatotok nem olyan jó - fintorodott el a jónál - megkérlek arra, én kérlek arra, hogy vigyázz Bellere - hadarta el egy szuszra.
- Oké - Daniel fel sem nézett a reggelijéből.
- Akkor induljatok, mivel Belle nem ismeri a sulit - adta ki a parancsot Andy. Na, jó nem parancs volt csak a hangsúly ahogy mondta.
  Daniel szeme szikrákat szórt. - Még eszek!
  Andy nem várta meg míg Daniel befejezi a kajálást, hanem megragadta a karját és felrángatta székről. Daniel dühösen méregette. Rájöttem, hogy szárnyalok a boldogságtól, hogy mégsem olyan tökéletes a kapcsolatunk. Daniel csak nézett rám. Én pedig viszonoztam.
- Gyere - morogta. Gyorsan kisietett az ebédlőből. Én pedig követtem. Legalább 100 lány fordult utánam, hogy Daniel vajon mit akarhat tőlem.
  A terembe érve Daniel a helyére sietett. Én pedig megálltam a tanári asztal előtt. Szerencsétlenül álltam ott amíg a tanár meg nem jött.
- Hát maga? - francia. Egy igazi francia. Egy francia férfi a francia tanárom. Igen, IGEN!!! Ugrálni tudnék örömömben.
- Én vagyok az új diák - mosolyogtam rá. Ő visszamosolygott rám.
- Kit ismersz az osztályból? - a mosoly az arcomra fagyott.
- Senkit - motyogtam.
- A titkárságon azt mondták, hogy ismered az egyik fiút, csak nem jut eszembe a neve - ráncolta a homlokát. A szemem sarkából láttam, hogy Daniel teste megfeszül az idegességtől.
- Nem, tényleg nem ismerek senkit - a hangom hamisan csengett. Életem legrosszabb hazugsága. Ezt a tanár is észrevette.
- Biztos?
- Nem. Ismerem...