- Akkor ülj le mellé - nézett rám kedvesen a tanár.
- Rendben - motyogtam.
Ahogy végigsiettem a padok között az összes lány gyűlölködve figyelt. Még nem is ismernek, de máris utálnak. Hogy miért? Mert történetesen a szobatársam Daniel barátja. Libák.
- Szuper - morgott mellettem Daniel.
- Mi az?
- Semmi.
- Most komolyan az a bajod, hogy melletted ülök? - kicsit hangosabban beszéltem a kelleténél. A tanár és az egész osztály felénk nézett.
- Megkérhetném Miss...
- Smith - döbbenten meredtem Danielre.
- Tessék? - nézett rá a tanár is döbbenten. A lányok irigykedve bámultak. Én pedig ültem ott vörös fejjel.
- Úgy hívják, hogy Annabelle Smith. Nem a vezeték nevét kérdezte tanár úr?
- De, de - motyogta a tanár. Láttam rajta, hogy össze van zavarodva. Hogy ezt leplezze felírta az óra címét. A szívem gyorsabban kezdett dobogni. Könnyű ez az anyag. A többiek fájdalmasan felnyögtek. Én pedig vidáman mosolyogtam.
A dupla francia nagyon jól telt. Mintha otthon lettem volna. Én voltam az egyetlen aki jelentkezett, mert a többiek nem tudták. Első sikerélmény New Yorkban.
Az angolról ez már sajnos nem mondható el.
Mikor kicsengettek Daniel seperc alatt kitűzött a teremből. Gondoltam megvár. De nem. Mire kiértem a teremből láttam, hogy befordul a folyosó végén. Elkezdtem utána rohanni. Szerencsére elkaptam a karját.
- Miért nem vártál meg? - szegeztem neki a kérdést.
- Miért kellett volna? - nézett rám azokkal a kék szemekkel. A dühöm egy szempillantás alatt eltűnt.
- Mert... mert én... - miért is kellet volna megvárnia? - mert én nem ismerem a sulit - bámultam a cipőm orrát. Ilyet még soha nem éreztem. Soha nem voltam zavarban. Joseph-pel a kapcsolatom egyszerű volt. Én szerelemes voltam Josephbe, ő pedig belém. De Daniel teljesen más. Elérhetetlen. És nem is tudom mit érzek iránta. Kit hülyítek, én szerelmes vagyok Danielbe.
- Nem várok rád - közölte velem és faképnél hagyott.
Lassan ballagtam Daniel után aki megvárt a folyosó végén.
- Köszi - suttogtam halkan. Valószínűleg nem értette, hogy mi van velem. Biztos úgy gondolta, hogy ő bántott meg engem. Ha úgy vesszük tényleg az ő hibája.
Lassan sétáltunk a terem felé.
- Kérdezhetek valamit? - néztem rá. A szeme. A szeme fájdalommal volt tele.
- Hát persze - motyogta. Most ő van zavarban? Nem hiszem. Csak rájött, hogy egy bunkó állat volt.
- Miért? Miért mondtad meg a nevem?
- Nem tudom, mert... - mert szeretlek? Hiú ábránd. - mert úgy éreztem, hogy... hogy az én hibám. Hogy az én hibám, ha már az első napodon bajba kerülsz.
- Ühüm - az ő hibája? Ez meg valami amerikai flörtölő duma vagy mi? Megérkeztünk a terem elé.
A terembe beérve megálltunk az asztal előtt (igen, Daniel is megállt nem sietett a helyére) és a tanár odajött hozzánk. Elkezdett hadarni Daniel pedig mindig válaszolt rá helyettem. Én pedig csak bámultam a nőt. Hogy lehet ilyen gyorsan beszélni? Ha diktálni fog akkor végem!!
A nő felhúzott szemöldökkel nézett rám és mosolygott. De nem kedvesen, hanem gúnyosan. Daniel megragadta a karom és hátrahúzott a helyére. Leültem és kipakoltam.
- Mit mondott? - kérdeztem Danielt.
- Amit minden tanár szokott.
- Vagyis?
- Örül, hogy itt vagy meg stb.
- És gondolom annak is örül, hogy nem értem, hogy mit mond - morogtam. Daniel csak nézett rám. Láttam, hogy a szemei nevetnek.
Ekkor a tanár felcsattant. Kihallottam belőle a nevem és Danielét. Daniel is elkezdett beszélni. A vége az lett, hogy Daniel elhúzza a száját. Fogalmam sincs mit mondhatott a nő, de biztos, hogy nem egy viccet. Ahhoz már nem volt merszem, hogy megkérdezzem. Az óra végéig behúzott nyakkal ültem és csak azt tudtam leírni a füzetembe amit a táblára felírt. Vagyis a címet.
A szünetben összefutottunk Andyvel. Neki éppen francia következett, nekünk meg matek. Van egy olyan érzésem, hogy Andy nagyon nagy kerülőúton jött.
- Van kedved eljönni délután a cukrászdába? - észrevettem, hogy csak Danielt hívta.
- Nem lehet Bellel büntetőmunkát kaptunk - szerencsére mindketten franciául beszéltek.
- Hogy mi?! - hördültünk fel egyszerre Andyvel. Annyi volt a különbség, hogy én franciául, ő pedig angolul. Daniel bocsánatkérően nézett Andyre. Hahó, én is itt vagyok. Most meg mi történt? Amíg ketten voltunk addig Daniel legalább emberszámba vett. Ezt nem értem.
- Hát angol első öt percében elmagyaráztam Bellenek, hogy mit mondott a tanár. De ő úgy gondolta, hogy ez csak egy jó kifogás, hogy tudjunk beszélgetni.
- Nem hitte el, hogy Belle nem tud angolul? - nézett rá hitetlenkedve.
- Nem - rázta a fejét Daniel. - Plusz még "feleseltem" is. Ezét mindketten büntetőmunkát kaptunk. Belle csak mára, mert új diák, de én egész hétre.
Jól elvoltak nélkülem úgyhogy én csendben elsétáltam. Észre se vették. Három diákot kérdeztem meg arról, hogy hol a matek terem. Egyik sem nézett hülyének, hogy franciául beszélek. Mázli. Mire Daniel utolért én már a matektanárral beszélgettem. A matektanár ugyanabban a suliban tanított ahova én is jártam Párizsban. Ez tök jó.
Daniel a helyéhez rángatott. A tanárt ez annyira nem viselte meg, hogy nem folytatjuk a beszélgetést. Mondjuk engem se.
- Héééé! - kiáltottam fel - még beszéltem!
- Most már nem beszélsz - jelentette ki Daniel. - Miért mentél el? Nem is ismered a sulit.
- Mert úgy láttam, hogy Andyvel jól elvagytok kettesben - vágtam vissza a sértettek dühével.
- A te...
- A termet pedig úgy találtam meg, hogy megkérdeztem az embereket - puffogtam.
- Nem néztek hülyének? - csodálkozott.
- Nem - durcisztam tovább - vagyis nem tudom.
- De miért mentél el?
- Mert nem foglalkoztatok velem - néztem a szemébe. Kár volt. Minden dühöm és sértettségem elveszett. A kék szemeiben.
- De hisz franciául beszéltünk. És Andy elhívott minket a cukrászdába - nyomta meg a minket szót. Látszott, hogy ő is észrevette, hogy Andy csak őt hívta.
- Attól, hogy franciául beszéltek az még nem jelenti azt, hogy engem is bevontok a beszélgetésetekbe. Andy például rám se nézett - a matektanár halk motyogása megakasztott. Már elkezdődött az óra?
- Új neki az az érzés, hogy van szobatársa. Hogy nem csak velem tud beszélgetni.
- Miért nem szóltál a büntetésről? - néztem rá kérdőn. Most nem néztem a szemébe.
- Mert... - nyelt egy nagyot - ... elfelejtettem.
Kikerekedett szemekkel néztem rá: - Hogy lehet ezt elfelejteni? - a hangom már-már hisztérikus volt. A tanár mérges pillantást vetett rám. Bocsánatkérően rámosolyogtam.
- Úgy hogy annyiszor kaptam már büntetést, hogy már megszoktam - emelte meg a hangját egy picit. De tényleg csak annyi volt, hogy már nem suttogott.
- Mr. Adams megkérhetném arra, hogy ne zavarja az órámat? - Daniel bocsánatkérő mosolya feleannyit sem ért, mint az enyém. Haha az új diákok előnye.
- Mégis akkor jutott eszedbe mikor Andy elhívott a cukrászdába - tértem vissza a beszélgetéshez. Ha ez nevezhető annak.
- Még egyszer mondom: minket. Minket hívott a cukrászdába - megint megnyomta a minket szót. Tisztán látszott, hogy hazudott.
- Aha persze - morogtam.
- Andy-vek CSAK barátok vagyunk - akkora nyomatékot akart adni a szavának, hogy még a füzetébe is beleírta, hogy csak. Franciául.
- CSAK téged hívott, mert szerelmes beléd - én is leírtam a füzetembe, hogy csak.
- Micsodaaaa!!!!????? - nézett rám hitetlenkedve. Az egész osztály felénk fordult mivel Daniel ezt üvöltötte.
- Hoppá! - nagyon nagy bajban vagyok!!!
Lassan ballagtam Daniel után aki megvárt a folyosó végén.
- Köszi - suttogtam halkan. Valószínűleg nem értette, hogy mi van velem. Biztos úgy gondolta, hogy ő bántott meg engem. Ha úgy vesszük tényleg az ő hibája.
Lassan sétáltunk a terem felé.
- Kérdezhetek valamit? - néztem rá. A szeme. A szeme fájdalommal volt tele.
- Hát persze - motyogta. Most ő van zavarban? Nem hiszem. Csak rájött, hogy egy bunkó állat volt.
- Miért? Miért mondtad meg a nevem?
- Nem tudom, mert... - mert szeretlek? Hiú ábránd. - mert úgy éreztem, hogy... hogy az én hibám. Hogy az én hibám, ha már az első napodon bajba kerülsz.
- Ühüm - az ő hibája? Ez meg valami amerikai flörtölő duma vagy mi? Megérkeztünk a terem elé.
A terembe beérve megálltunk az asztal előtt (igen, Daniel is megállt nem sietett a helyére) és a tanár odajött hozzánk. Elkezdett hadarni Daniel pedig mindig válaszolt rá helyettem. Én pedig csak bámultam a nőt. Hogy lehet ilyen gyorsan beszélni? Ha diktálni fog akkor végem!!
A nő felhúzott szemöldökkel nézett rám és mosolygott. De nem kedvesen, hanem gúnyosan. Daniel megragadta a karom és hátrahúzott a helyére. Leültem és kipakoltam.
- Mit mondott? - kérdeztem Danielt.
- Amit minden tanár szokott.
- Vagyis?
- Örül, hogy itt vagy meg stb.
- És gondolom annak is örül, hogy nem értem, hogy mit mond - morogtam. Daniel csak nézett rám. Láttam, hogy a szemei nevetnek.
Ekkor a tanár felcsattant. Kihallottam belőle a nevem és Danielét. Daniel is elkezdett beszélni. A vége az lett, hogy Daniel elhúzza a száját. Fogalmam sincs mit mondhatott a nő, de biztos, hogy nem egy viccet. Ahhoz már nem volt merszem, hogy megkérdezzem. Az óra végéig behúzott nyakkal ültem és csak azt tudtam leírni a füzetembe amit a táblára felírt. Vagyis a címet.
A szünetben összefutottunk Andyvel. Neki éppen francia következett, nekünk meg matek. Van egy olyan érzésem, hogy Andy nagyon nagy kerülőúton jött.
- Van kedved eljönni délután a cukrászdába? - észrevettem, hogy csak Danielt hívta.
- Nem lehet Bellel büntetőmunkát kaptunk - szerencsére mindketten franciául beszéltek.
- Hogy mi?! - hördültünk fel egyszerre Andyvel. Annyi volt a különbség, hogy én franciául, ő pedig angolul. Daniel bocsánatkérően nézett Andyre. Hahó, én is itt vagyok. Most meg mi történt? Amíg ketten voltunk addig Daniel legalább emberszámba vett. Ezt nem értem.
- Hát angol első öt percében elmagyaráztam Bellenek, hogy mit mondott a tanár. De ő úgy gondolta, hogy ez csak egy jó kifogás, hogy tudjunk beszélgetni.
- Nem hitte el, hogy Belle nem tud angolul? - nézett rá hitetlenkedve.
- Nem - rázta a fejét Daniel. - Plusz még "feleseltem" is. Ezét mindketten büntetőmunkát kaptunk. Belle csak mára, mert új diák, de én egész hétre.
Jól elvoltak nélkülem úgyhogy én csendben elsétáltam. Észre se vették. Három diákot kérdeztem meg arról, hogy hol a matek terem. Egyik sem nézett hülyének, hogy franciául beszélek. Mázli. Mire Daniel utolért én már a matektanárral beszélgettem. A matektanár ugyanabban a suliban tanított ahova én is jártam Párizsban. Ez tök jó.
Daniel a helyéhez rángatott. A tanárt ez annyira nem viselte meg, hogy nem folytatjuk a beszélgetést. Mondjuk engem se.
- Héééé! - kiáltottam fel - még beszéltem!
- Most már nem beszélsz - jelentette ki Daniel. - Miért mentél el? Nem is ismered a sulit.
- Mert úgy láttam, hogy Andyvel jól elvagytok kettesben - vágtam vissza a sértettek dühével.
- A te...
- A termet pedig úgy találtam meg, hogy megkérdeztem az embereket - puffogtam.
- Nem néztek hülyének? - csodálkozott.
- Nem - durcisztam tovább - vagyis nem tudom.
- De miért mentél el?
- Mert nem foglalkoztatok velem - néztem a szemébe. Kár volt. Minden dühöm és sértettségem elveszett. A kék szemeiben.
- De hisz franciául beszéltünk. És Andy elhívott minket a cukrászdába - nyomta meg a minket szót. Látszott, hogy ő is észrevette, hogy Andy csak őt hívta.
- Attól, hogy franciául beszéltek az még nem jelenti azt, hogy engem is bevontok a beszélgetésetekbe. Andy például rám se nézett - a matektanár halk motyogása megakasztott. Már elkezdődött az óra?
- Új neki az az érzés, hogy van szobatársa. Hogy nem csak velem tud beszélgetni.
- Miért nem szóltál a büntetésről? - néztem rá kérdőn. Most nem néztem a szemébe.
- Mert... - nyelt egy nagyot - ... elfelejtettem.
Kikerekedett szemekkel néztem rá: - Hogy lehet ezt elfelejteni? - a hangom már-már hisztérikus volt. A tanár mérges pillantást vetett rám. Bocsánatkérően rámosolyogtam.
- Úgy hogy annyiszor kaptam már büntetést, hogy már megszoktam - emelte meg a hangját egy picit. De tényleg csak annyi volt, hogy már nem suttogott.
- Mr. Adams megkérhetném arra, hogy ne zavarja az órámat? - Daniel bocsánatkérő mosolya feleannyit sem ért, mint az enyém. Haha az új diákok előnye.
- Mégis akkor jutott eszedbe mikor Andy elhívott a cukrászdába - tértem vissza a beszélgetéshez. Ha ez nevezhető annak.
- Még egyszer mondom: minket. Minket hívott a cukrászdába - megint megnyomta a minket szót. Tisztán látszott, hogy hazudott.
- Aha persze - morogtam.
- Andy-vek CSAK barátok vagyunk - akkora nyomatékot akart adni a szavának, hogy még a füzetébe is beleírta, hogy csak. Franciául.
- CSAK téged hívott, mert szerelmes beléd - én is leírtam a füzetembe, hogy csak.
- Micsodaaaa!!!!????? - nézett rám hitetlenkedve. Az egész osztály felénk fordult mivel Daniel ezt üvöltötte.
- Hoppá! - nagyon nagy bajban vagyok!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése