12. rész - Bocsánat. Bocsánat, BOCSÁNAT!!

  Andy belépett a szobába. Én vörös fejjel ültem Daniel mellett aki még mindig fogta a kezem. Daniel mérgesen meredt Andy-re.

- Mi az? - nézett rá Andy ártatlanul. Tuti, hogy sántikál valamiben.

- Mit keresel itt? - Daniel hangja dühtől izzott.

- Nem jöhetek be a saját szobámba? - csattant fel Andy. Lassan el kezdett mosolyogni. - Csak leellenőriztem valamit - mondta titokzatosan. Daniel szeme elkerekedett.

- Mit? - szólaltam meg először mióta Andy belépett a szobába. Andy lesajnálóan elmosolyodott. Daniel morgott valamit és mérgesen meredt Andy-re.

- Hogy kikészítettem-e füzetem - válaszolta. - És nem felejtettem el. - megfordult és becsapta maga mögött az ajtót.

  Csak ültünk a földön és az ajtót néztük. Nem tudom mennyi idő telt el amikor Daniel megszólalt.

- Mennem kell - pattant fel. Ezen megdöbbentem. Idejön megcsókol majd elhúz?

- Ó - hagyta el a számat.

- Majd felhívlak - mosolyodott el kedvesen. Ettől a mosolytól megdobbant a szívem.

  Becsuktam utána az ajtót majd elővettem a laptopom. Beszélnem kell Jasminnel aztán Joseph-hel. És még Andy-től is bocsánatot kell kérnem. Istenem segíts!
  A Skype azonnal betöltött Jasmin fent volt. És... és Joseph is. A kezem remegett mikor videóhívást indítottam. Mióta itt vagyok most először indítottam videóhívást. De ezt szemtől szembe kell elmondanom. Jasmin vigyorgott bele a kamerába.
- Szia - remegett a hangom. Jasmin összeráncolta a szemöldökét.
- Mi a baj?
- Semmi - hangom remeg és vékony. Ezt nem fogja bevenni.
- Aha. Jó. Most mond el a bajod! - utasított.
- Tudod van Daniel Adams - mondtam - és hát... csókolóztunk.
- MIIIIIIIIIIIIIIIIIII? - Jasmin hitetlenül meredt rám. - Ugye most csak viccelsz? Ho... hogy történhetett ez meg? Neked már nem jelent semmit Joseph? - és így folytatta a kérdés özönt. Én meg csak csendben hallgattam behúzott nyakkal.
- De nekem fontos Joseph! - vágtam vissza. - Csak nem úgy, mint... mint régen. Hanem mint barát!
- Elmondtad már neki? - nyugodott meg egy kicsit.
- Nem - húztam el aszámat.
- Akkor most elmondjuk - vette be a hívásba Joseph-et.
- NEEE!!!!!!!! - üvöltöttem.
- Neked is szia -integetett a kamerába.
- A francba! - fejeltem le az asztalom.
- Mi a baja? - kérdezte Jasmintól. Jasmin megvonta a vállát és olyat tett amit soha az életben nem bocsátok meg neki.
- Megcsókolta Daniel Adams-et - közölte. Még egyszer lefejeltem az asztalt. Újabb púp lesz a fejemen pedig az előző már majdnem meggyógyult.
- Kit? És tessék? - Joseph riadtan nézett Jasminra.
- Joseph figyelj... - tudtam, hogy irtó dühös lesz rám. És az is.
- Ne szólj hozzám, bitch - Joseph mérgesen kiabált. Lesápadtam és elhallgattam. Nem tudom, hogy mit jelent a szó (mért? mért nem tudok angolul?), de tudom, hogy csúnyát jelent. Nagyon csúnyát.
- Joseph... - próbálta megnyugtatni Jasmin.
- Hagyjál! - és itt lett elegem Joseph-ből. Már nem is járunk. Megbeszéltük. És most Jasmin bűnhődik meg miattam. Ez az én hibám nem az övé.
- Joseph - szólaltam meg. A hangom izzott a dühtől - ez nem Jasmin hibája, és nem is az enyém. Mivel szakítottunk. És azt csinálok amit akarok az nem tartozik rád! Úgyhogy ne Jasminon vezesd le a dühöd, hanem egy bokszzsákon. Köszi.
  Joseph csak bámult engem. Nagyon meglepődött a dühkitörésemen.
- És most megyek, mert van fontosabb dolgom, mint a te besértődött fejedet bámulni - azzal kinyomtam a gépem.
  Gyorsan felvettem a kabátom és rohantam a cukrászdába, mert úgy gondoltam, hogy Andy ott lesz. És ott is volt.
- Andy - ültem le az asztalához. Andy elfordította a fejét a másik irányba.
- Sajnálom ami történt!
- Sajnálhatod is - nézett mérgesen a szemembe. A torkomban megakadt egy gombóc. Majdnem elbőgtem magam a feszültségtől. - Ha most azt hiszed, hogy azonnal megbocsátok neked és a könnybe lábadt szemeidnek akkor tévedsz - sziszegte.
- Csak úgy megtörtént. Nem tehetek róla!
- De tehetsz róla. Nagyon is. Mert mikor beléptem a szobába te is ugyanúgy rajta csüngtél! - vádolt meg. Tartottam vele a szemkontaktust. Nem ijedek meg egy amerikai csajtól. Hahó a szobatársadról van szó!
- Bocsánat! - mondtam újból hátha most már megbocsát.
- Nem érdekelsz! - kiáltotta.
- Bocsánat - ismerem ezt a hangomat. Ez nem lesz szép. - Bocsánat, BOCSÁNAT! - üvöltöttem - Bőven elég volt mára, hogy a barátaim, a legjobb barátaim is kiakadtak ezen, és én erre megbántom őket. Elég komolyan. És most te jössz a műbajoddal, hogy Daniel megcsókolt engem. És jártatok? Nem. Randiztatok? Nem. CSAK barátok vagytok!
  Ekkor megszólalt a telefonom. Daniel volt az. Riadtan néztem Andy-re. A legeslegjobbkor hív ő is. Kinyomtam. Az ajtó felé fordultam és kirohantam az utcára.
  A közelben volt egy park. Odamentem és leültem a befagyott tó mellett egy padra. Előszedtem a telefonom és felhívtam.
- Bocsi - szóltam bele a telefonba. Elegem van a bocsánatkérésekből. - Csak nem volt éppen alkalmas. 
- Hol vagy? - ő az egyetlen aki nem sértődött meg rám a nap folyamán.
- A sulival szembeni parkban.
- Tíz perc és ott vagyok - és letette. Én pedig mosolyogva néztem a kezemben lévő telefont.
  A telefonról a tóra vándorolt a tekintetem. A befagyott tó csillogott a rajta megtörő napsugarak miatt. Pár kisgyerek korcsolyázott rajta. A szüleik a parton figyelték őket és büszkeség csillogott a szemükben. Ábrándozva néztem őket és azon töprengtem, hogy el kéne menni korcsolyázni a tél vége előtt.
- Szia - ült le mellém Daniel. A lendülettől ahogy leült egy kicsit megijedtem.
- Szia - halványan elmosolyodtam. De nem néztem rá. Látta, hogy valami leköti a figyelmemet és követte a tekintetével a pillantásomat.
- Áh, a tó - mosolyodott el ő is.
- Olyan szép. És a gyerekek. Minden ember álmában ott vannak. Csak az a kérdés, hogy a rémálmaiban vagy az álmaiban - nevettem fel és Daniel is velem nevetett. De a nevetésem egy kicsit hamis volt. Nem tudtam teljes szívemből nevetni.
  Daniel megfogta a kezem és összekulcsoltuk az ujjainkat. Én pedig tovább néztem a tavat. De már nem mosolyogtam.
- Mi a baj? - kérdezi Daniel aggódva.
- Semmi - néztem a szemébe. És ekkor olyat láttam benne amit még soha. Tényleg aggódott értem. Egy mély levegőt vettem.
- Tudod ez az egész - itt kettőnkre mutatok - nem olyan egyszerű dolog. Az nem úgy van, hogy megcsókolsz majd összejövünk aztán meg minden happy - próbálom az angol szavak jelentését gyakorolni. - Az életem egy óra alatt tönkrement - és most éreztem először a nap folyamán, hogy elbőgöm magam.
- Gondolhattam volna - Daniel szorosabban fogta a kezem, mintha ezzel elérni azt, hogy minden rendben legyen.
- Mit? - szipogtam. Tényleg a bőgés szélén állok. Vagy csak a hideg miatt. Ki tudja.
- Folytasd - mondta.
- Ott kezdődött az egész, hogy beszéltem Jasminnal és Joseph-fel. Joseph teljesen kiakadt, hogy mi csókolóztunk. Pedig szakítottunk. Vagyis hivatalosan nem mondtuk, de mivel úgy "beszéltük" meg, hogy nem tartjuk a kapcsolatot és ez olyan, mint egy szakítás. Azt mondta rám... - megakadtam. Nem bírom kimondani azt a szót, mert tudom, hogy csúnyát jelent. De én nem értem. - Megjegyezném, hogy ő tud angolul és azt mondta, hogy...
- Hogy? - kérdezte Daniel miután nem szólaltam meg egy percig.
- ... hogy bitch - remegett meg a hangom.
- Hogy merészelte ezt a kis... - kezdte Daniel, de leállítottam.
- Mit jelent?
- Azt jelenti, hogy picsa - szűrte a fogai közt Daniel. Nem kaptam levegőt. Hogy mondhatta ezt rám? Miért mondta? Eltört bennem valami és elkezdtem sírni. Nem is sírni hanem bőgni. Daniel átölet és megpróbált megvigasztalni, de engem már nem lehet.
- És mi történt ezután? - Megpróbálta másra terelni a szót, de ez nem jött össze. Csak még jobban kezdtem sírni.
- Andy-hi-hi-hi - nyögtem ki. Már csak ez hiányzott.
- Összevesztetek? - csak bólogattam. - Miért? Mérges rád? - megint csak bólogattam. - Bocsánatot kértél azért amiért tettél akár igaza van akár nem? - folytattam a bólogatást. - Andy! - morogta.
  Hirtelen megcsörrent a telefonom.

11. rész - Ezt.Nem.Hiszem.El!

A következő egy hét kb. ugyanúgy telt, mint az első napok. Kezdtem belerázkódni az itteni szokásokban. Bár még mindig nem tudok angolul el tudok boldogulni a suliban. A diákok megértik a franciát és (szerencsére) csak az egyik órámon nem az anyanyelvemen beszélnek.

  Francián én vagyok Mounsier Marceau kedvenc diákja. Egy hét alatt beloptam magam a szívébe. Az osztálytársaim pedig megnyugodtak. Mounsier Marceau nem szólít fel diákokat csak engem mivel én az egész órát végigjelentkezem. Daniel és a haverjai nagyon örülnek, hogy ide járok, mert az első alkalommal odaadtam a házim Danielnek és Daniel kapott egy ötöst másnap. Daniel az órát tátott szájjal ülte végig, mert nem hitte el, hogy ötöst kapott. Azóta mindennap lemásolja rólam a házit és róla lemásolják a haverjai. Imádom a franciaórákat!

  Sajnos az angolról ez már nem mondható el. Miss Davis annyira berágott, rám, hogy az első padba ültetett és mindig felszólít, ha nem jelentkezik valaki vagyis mindig. Állandóan lecsesz, hogy mért nem jegyzetelek. Nem értem, hogy mit ordít csak annyit látok, hogy a füzetemre mutogat. És ebből, hogy nem írok származik két órai munka egyesem. Mondom KÉT egyes egy hét alatt. Szuper. A tanárnő még mindig nem hiszi el, hogy nem tudok angolul. Daniel az utolsó padban ül és végigröhögi az órát. Szerinte vicces. Szerintem nem.

  Matekon ez pont fordítva van. Daniel ül az első padban én pedig maradtam az uccsóban. Mounsier Piaffal nem leszünk kebelbarátok, de még mindig jobban kedvel, mint Danielt. Szegény fiút minden órán felelteti én pedig kalimpálok, mutogatok, tátogok és előre küldök egy papírt a megoldással, hogy adják oda Danielnek mikor a tanár nem figyel. Csak azért, hogy ne kapjon egyest.
  Az ebédszünetekben állandóan azzal próbálkoztam, hogy sikerüljön kaját rendelnem. Sohasem sikerült. Mindig az segített akivel éppen voltam. Vagy Daniel, vagy Lilly, Vagy Andy. Josh nagyon nem erőltette meg magát, hogy megismerjük egymást. Mondjuk én sem. Lilly nagyon kedves lány csak egy kicsit zárkózott. De miután beszélgettem vele egy jót (egyik nap átmentem hozzá, hogy segítséget kérjek) utána nagyon sok időt töltöttünk együtt. Általában elzárás után átmentem hozzá és vele is gyakoroltam az angolt. Nagyon sokat nevettünk a kiejtésemen. Rémes ahogy kiejtek szavakat. Az egyik például úgy hangzott, mintha szőrcsomót akartam volna kiköpni beszéd közben.
  A töri órák jól teltek. Igazam volt Mounsier Depardieu nagyon vicces. Majdnem minden témához hozzátud úgy szólni, hogy az ne legyen unalmas és száraz. Egyik órán megkérdeztem Danielt, hogy szereti-e a törit. Rávágta, hogy igen. Ha nekem is ilyen tanárom lett volna lehet, hogy nem kettessel zárt volna le év végén.
   A tesi zűrzavaros egy óra. A lányok az öltözőben mindig kibeszélnek. Angolul beszélnek nehogy rájöjjek, hogy miről beszélnek. De a hangsúlyból ítélve és a lenéző pillantásaikból tudom, hogy én vagyok a téma. Mr. Lewis a tesitanár próbál kímélni. Ő az egyetlen amerikai, aki figyelembe veszi, hogy nem tudok angolul. Örök hála érte!
  Daniel nagyon erősen becsapott az elzárással kapcsolatban. Az első napon ugyebár azt mondta, hogy csak egy napig vagyok elzáráson. Kiderült, hogy nem. Ugyanannyi ideig, mint Daniel. A második tesi után benéztem a terembe ahol az elzárás szokott lenni. Megkérdeztem az ott lévő tanárt, hogy nekem be kell-e mennem és azt mondta igen. Daniel csendben ült a padban és a beszélgetésünket figyelte. Dühtől eltorzult arccal mentem oda hozzá.
- Tényleg csak tegnap volt elzárásom? - a szavakat a fogaim közt szürtem ki. Na nem azért haragudtam, mert hazudott, hanem úgy tűnik, hogy a délutánjaimnak lőttek. És ennek senki sem örül.
- Elfelejtettem volna szólni? - nézett rám unottan.
- Igen! - kiáltottam és leültem a tőle legmeszebb lévő padba. Ez nem volt jó ötlet. Mert az a fura fekete ruhás srác egyész végig engem bámult. A frászt hozta rám. A többi alkalommal Daniel mellett ültem aki kajánul vigyorgott. Látta rajtam, hogy betojtam attól a sráctól.
  Természetesen nem felejtkeztem el francia barátaimról sem. Minden este beszéltem Jasminnel. De nem úgy, mint első este. Tök normálisan chateltünk. Furcsa módon Joseph sohasem volt elérhető. Reméltem, hogy fent van csak rejtve, de egyik kérdésemre sem válaszolt. Jasmintől kérdeztem, hogy mit tud róla. Azt mondta, hogy addig nem akar velem beszélni amig ki nem találja, hogy hogyan jussak vissza Franciaországba. Ezen nem lepődtem meg. Joseph mindig is ilyen volt. Addig nem lehetett vele beszélni míg rá nem jött arra amire akart. Pedig hiányzik. Próbáltam telefonon is elérni, de ki volt kapcsolva. Komolyan nem hiányzok neki? Vagy annyira hiányzok neki, hogy minél hamarabb otthon akar tudni? Nem tudom. De Joseph ilyen téren mindig is egy kicsit fura volt. De én pont ezért szeretem.
  Szombaton elmentem egy közeli kis boltba, hogy szerezzek egy kis nasit magamnak. Szerencsére itt nem kell használnom a csekélyke angoltudásom. A szobámba felérve üresen találtam. Andy még aludt mikor elmentem. Biztos reggelizik.
  Letelepdtem a földre és kinyitottam a francia füzetem. Kibontottam a kezembe akadó első csokit és elkezdet írni a fogalmazást franciára. Nekem ez egy nagyon kedves téma. A fogalmazás címe: Párizs. Egy órán keresztül írtam végig mosolyogva. Közben feltűnt, hogy Andy még mindig nem ért vissza. Biztos elment a dolgára.
  Gyorsan megírtam a maradék házim és épp az gondolkodtam, hogy átmegyek Lilly-hez, hogy segítséget kérjek angolból amikor kopogtattak.
  Dobogó szívvel indultam az ajtó felé. Andy nem lehet, mert van kulcsa. Nem hagyhatta itt, mert nem láttam az asztalán. Lilly sem lehetett, mert tudom rám csörgött volna, hogy nem zavar-e. Josh biztos nem, mert vele nem is beszélek. Szó szerint kerüljük egymást. Már csak egy ember lehet az...
  Még egyszer kopogtattak én pedig hirtelen felindulásból teljesen kinyitottam az ajtót. Ha maga Voldemort áll is ott nincs esélyem bezárni.
  Daniel állt ott esetlenül.
- Szia - intettem neki idétlenül. Nem tudom miért.
- Beengedsz? - nézett mélyen a szemembe. A levegőt gyorsabban kezdtem kapkodni. Nem hiszem el, hogy ennyire szánalmas vagyok. Ha csak hozzám szól repdesek az örömtől. Pff.
- Miért? - szerintem még a nyálam is csorgott. A tekintetem végig a száján pihent. Szánalmas! Szánalmas! SZÁNALMAS!!!!!!!! Soha, de soha nem viselkedtem így közelében. De most idejött hozzám (vagyis remélem hozzám és nem Andyhez) és ez megzavart. Nagyon.
- Mert, szeretnék veled beszélni - nézett rám. Mintha zavarban lett volna. Mintha egy iciri-picit elpirult volna.
  Miután belépett a szobába gyorsan bezártam az ajtót.
- Mit csinálsz? - ült le a füzeteim mellé. A francia füzetemet vette a kezébe. Gyorsan rápillantot, majd rám nézett és elkezdte olvasni. Én közben zavaromban a pólóm alját nyújtogattam. Nem kellett volna. A pólót nézve eszembe jutott az a személy akitől kaptam. Joseph. A pólón rajta van az Eiffel-torony egy szívben és felé van írva az, hogy L'amour. Szerelem. Elmosolyodtam az emléken. Az első randinkon kaptam ami pont a szülinapomon volt. Régóta nézegettem, de nem volt rá pénzem. Másra kellet. De ő megvette nekem.
- Nagyon jó - ébresztett fel Daniel a merengésből.
- Tessék?
- A fogalmazás nagyon jó
- Kösz. Nem volt nehéz, hisz ott éltem - vörösödtem el. - Ööö... ha már úgy is itt vagy nem segítenél az angolban. Lilly-hez készültem mikor jöttél.
- Ja, persze - leültem mellé.
  Kb két centi volt köztünk. A szívem ezerrel vert és éreztem a leheletét a nyakamban. Ilyen közel sohasem voltunk még. A padokban mindig van valami ami miatt nem olyan személyes ez az egész. A padban olyan baráti távolság van. De így, hogy mögöttem ült (másképp nem férünk el az ágyak és az íróasztal miatt) és próbálta megértetni velem, hogy hogyan írjam meg a házit, szerelmesnek éreztem magam. Joseph-fel a tanulás olyan hivatalos volt. Daniel ülhetne az ágyon. De nem. Éreztem, hogy akar valamit. Amint úgy éreztem, hogy mára bőven elég ennyi angol becsaptam a füzetem és megfordultam, hogy Daniellel szemben legyek.
- Beszélni akartál velem - néztem rá. Ő pedig zavartan lesütötte a szemét.
- Mondani akartam valamit - vett egy mély levegőt - azt..., hogy... hogy... - hebegett. A szívem még gyorsabban vert és attól féltem, hogy nem bírja tovább és itt halok meg mielőtt Daniel kinyögné, hogy mit akar.
 - I love you - remegett a hangja. Éreztem, hogy ez valami fontosat jelent. És ismerős is volt. Daniel sóhajtott egyet az értetlen arckifejezésemet látva. - Je t'aime.
- Oh - hagyta el a számat. Egyfelől repkedtem az örömtől, másfelől megrémültem. És Daniel csak ezt látta rajtam.- Ne.. ne...
  Daniel türelmesen várta a reakciómat a motyogáson kívül. A szám széle egyre jobban húzodott feljebb és feljebb míg végül mosolyogtam. Daniel pedig megnyugodott.
  Egyre közelebb hajolt. A testem reagált az agyam helyett. Én is elkezdem közeledni felé. Az agyam közben üvöltötte, hogy neee, ne teeeed!!!!!!, de én nem foglalkoztam vele. Daniel és az én szám összeért. Először óvatosan, majd egyre hevesebben és szenvedélyesebben.
  A fejemben olyan gondolatok jártak, hogy Joseph ehhez mit szólna. Már szakítottunk. Barátok maradtunk. Csak ennyi van köztünk. Még egy másik idegesítő gondolat. Mintha Daniel hangjában lett volna egy pici hamisság. Nem volt. De, de volt. Saját magammal veszekedtem miközben Daniellel csókolóztam.
  Ekkor kinyílt az ajtó...

10. rész - Gyűlölöm Amerikát!

  A törire egyáltalán nem emlékszem. Végig Andyn gondolkodtam. Pedig úgy tűnt, hogy a töri tanárunk vicces. Nagyon vicces. Nagyon sokszor kaptam magam azon, hogy a többieket nézem furán, mert röhögnek. Csak az én gondolataim voltak szomorúak.
  A teremből kilépve rájöttem, hogy tesink lesz. Gyűlölöm a tesit. Morcosan elindultam. Daniel furán nézett rám. Fogalmam sincs, hogy milyen fejet vághattam.
- A büntető munkáról az kell tudni, hogy tilos késni és hangoskodni - magyarázta Daniel a lényeget a büntetésünkről - együtt lehet házit csinálni, csak akkor nagyon halkan kell beszélni.
  Megérkeztünk az öltözőkhöz. Itt elválnak utaink. Majd legközelebb csak a büntető munkán találkozunk. Rettegve léptem be a lány öltözőbe. Mikor megláttak a lányok mind elnémultak. Gyorsan kerestem egy üres részt és lepakoltam. Mikor felegyenesedtem Ashley mászott bele a képembe.
  Fel tett angolul egy kérdést. Én csak értetlenül néztem rá. Ő pedig várakozott. Nagyon türelmesen.
- Mi? - bukott ki belőlem.
- Nem érted az angolt? - nézett rám Ashley lenézően. Franciául beszélt. Mégsem olyan hülye, mint aminek mutatja magát.
- Nem, nem értem - néztem vele farkasszemet.
- Akkor mit akar tőled Daniel? - gondolhattam volna, hogy róla lesz szó.
- Semmit?
- Mégis vele ebédeltél - vigyorodott el kényszeredetten.
- A szoba társam a barátja és csak őt ismerem az egész osztályból. Ezért lógok vele - direkt megnyomtam a lógok szót, hogy idegesítsem.
- Andy! - fortyogott magában. A csengő éles hangja szakította meg a beszélgetésünket. Az összes lány lenézően és dühösen mért végig mikor kimentek az öltözőből. Én csendben utánuk kullogtam.
  A torna terembe belépve szétnéztem tanár után kutatva. De valamin megakadt a szemem. Ott állt Daniel és engem nézett.  De nem úgy, mintha az ajtó felé bambulna, hanem engem nézett. Amint felvettem vele a szemkontaktust elkapta a tekintetét. Szomorúan odasétáltam a tanárhoz.
  A tanár elkezdett angolul beszélni. Már nem is érdekelt. Behunytam a szemem és csendben hallgattam a halk motyogást. Anyáék erre, hogy voltak képesek? Beírattak egy olyan suliba ahol csak a diákok értik, ha franciául beszélek. Mért nem írattak be egy angol tanfolyamra? Pedig ezernyi megjegyzést, utalást tettem rá. Például, hogy Jasmin egy új angoltanárhoz jár vagy, hogy nem tudok angolul, de van néhány személy aki ezen segíthetne. Ilyenkor mosolyogva bólogattak és azt mondogatták, hogy Belle te tudsz angolul. Amikor ezt mondták morogva bevonultam a szobámba és elpanaszoltam Joseph-nek, hogy a szüleim milyen naivak, hogy azt gondolják rólam, hogy tudok angolul. Joseph jutottaz eszembe. Hiányzik. Hiányzik az az érzés, hogy van egy biztos pontod aki mindig ott van neked. Miért kellett elköltöznünk?!
  A tanár feltett egy kérdést. A hangsúlyt már megismerem csak nem értem meg. Ekkor valaki válaszolt helyettem. Kipattant a szemem és Danielt láttam meg magam mellett. Kikerekedett szemekkel bámultam rá. Daniel rám nézett mosolyogva. Nem értem Danielt. Olyan különböző jeleket küld, mintha maga sem tudná eldönteni, hogy kedvel-e vagy sem. Vagy csak azért viselkedik így, mert Andy megkérte, hogy vigyázzon rám. Valószínüleg ezért. És ez még rosszabb érzés, mintha csak egyszerűen nem érdekelném.
- Oda ülj le - mutatott Daniel egy padra a terem szélén - a tanár összeszedi a tesi cuccodat az óra alatt és holnap már tesizni is fogsz - mondta úgy, mintha tényleg kedvelne. Egy kedves mosolyt is megengedett magának.
  Lassan odaballagtam a padhoz és csak bambultam a fiúk felé. A tanáruk köröket futtatott velük. Az óra közepén a tesi tanár intett nekem, hogy menjek vele. Kisietett a torna teremből én pedig utána rohantam. Úgy válogattuk ki nekem a tesi cuccot, hogy a kezembe nyomott egy pólót és én pedig megráztam a fejem vagy bólogattam aszerint, hogy jó-e a méret. Egy csinos kis torna zsákot is kaptam hozzá.
  Az óra végén megvártam, hogy Daniel elkészüljön. Ott álltam szerencsétlenül a fiú öltöző előtt míg Daniel meg nem jelent az ajtóban. Éppen az egyik fiú viccén röhögött amikor meglátott. Egyből lehervadt a mosoly az arcáról és ettől összefacsarodott a szívem. Remélem csak azért vágott ilyen pofát, mert eszébe jutott a büntetés és nem azért, mert el kell velem töltenie plusz két órát.
- Mehetünk - nézett a barátai után vágyakozva. Bűntudatom támadt hirtelen. Az egész az én hibám, hogy büntetésben van, hiszen én nem tudok angolul és ő csak segíteni próbált azzal, hogy elmondja nekem, hogy a tanár mit mondott.
- Sajnálom - hirtelen rám nézett. Nem értette, hogy miért kérek bocsánatot. 
- Micsoda? - ráncolta a homlokát.
- Sajnálom, hogy nem tudok angolul. Ha tudnék most elmehetnél a fiúkkal és nem lenne büntetésed.
- Ígyis úgyis kaptam volna büntetést ezen a héten. Ez csak azt jelenti, hogy hamarabb vége lesz - mondta miközben elindult.
  Az iskola kihalt volt. Valószínüleg mindenki el van foglalva és a kollégium részen van vagy New York egyik utcájában. Az elzárás az iroda melletti teremben volt. Mikor beléptünk az ajtón egy tanár már ott ült az asztalnál.
- Csendben foglaljátok el magatokat - ennyit mondott és visszatért a javítandó dolgozataihoz.
  Daniel leült az egyik padba majd én mellé ültem. A következő pillanatban belépett egy fekete ruhába öltözött, piercinges fiú. Hideg szürke szeme végigpásztázta a termet és egy pillanatra megakadt rajtam majd elindult a legtávolabbi pad felé. Daniel előszedte a háziját. Értetlenül meredtem rá. Komolyan házit csinál önszántából? Meglátta az arckifejezésemet és elmosolyodott.
- Csak a látszat kedvéért - magyarázta.
- Vagy úgy - én is előszedtem a házimat. - Kérdezhetek valamit?
- Persze - válaszolta úgy, hogy nem is nézett rám.
- Hogy hívják a tanárokat?
- A franciát Monsieur Marceau, az angolt Miss Davis, a matekot Monsieur Piaf, a törit Monsieur Depardieu - itt elnevette magát - és a tesit Mr Lewis - sorolta fel a tanárokat.
- Monsieur Marceau, Miss Davis, Monsieur Piaf, Monsieur Depardieu, Mr Lewis - ismételtem meg. Bólintott, hogy jól mondtam a neveket.
  Fél óráig csendben voltunk. Én megcsináltam a francia házim ami nagyon könnyű volt. Olyan, mintha matekból elsős feladatokat kellene csinálnom. Ő pedig zenét hallgatott. Bömböltette a zenét a fülében és csodálkoztam, hogy nem süketül meg. Közben megtelt a terem. A terembe belépett egy lány akinek fekete festett haja volt és majdnem úgy nézett ki, mint az a piercinges fiú csak annyi volt a különbség, hogy nem fekete ruha volt rajta. A lány nyílegyenesen elindult az említett fiú felé és levágta magát mellé és elkezdtek csókolózni. De olyan vadul, mintha nem egy iskola padjában ülnének. Szerintem még nyelvet is láttam. Ezután pedig belépett egy vékony, nyurga srác maszatos kezekkel. A kezében egy rajzmappa volt. Leült az első padba és elkezdett rajzolni. A tanár ránézett és bólintott.
  A franciával elkészültem és előszedtem az angolt. Kinyitottam a füzetem és csak néztem. Felírtam a házit csak nem értettem. Megböktem Danielt attól félbe, hogy nem reagál.
- Mi van? - rántotta ki a füléből a fülhallgatót. Megijedtem a hideg hangnemtől.
- Csak... segítséget akartam kérni az angol háziban - hebegtem.
- Mit nem értesz rajta? - nézett rám értetlenül. Felhúztam a szemöldököm. Komolyan ennyire feledékeny vagy ennyire hülye?
- Tudod én nem tudok ANGOLUL! - üvöltöttem. Elegem van az amerikaiakból. Elegem van Amerikából. Gyűlölöm ezt a sulit, gyűlölöm a szüleimet azért, mert beírattak ide. Gyűlölök mindenkit aki angolul beszél. Gyűlölöm Danielt és az apját, mert anyának munkát ajánlott! Honvágyam van. Haza akarok menni! 
- Pszt - pisszegett a tanár. A piercinges pár egy pillanatra elvált egymástól majd vissza tértek a dolgukhoz. A rajzoló srác pedig magában morgott. Nem értettem, mert angolul mondta. Gondolom megijesztettem. Mély lélegzetvételeket vettem, hogy lenyugodjak.
- Bocs - nézett rám hitetlenül. Nem nézte ki belőlem, hogy dühös is tudok lenni. Megköszörülte a torkát.
- Ideadnád a füzeted, hogy lemásoljam az órai munkát - kértem csendesen.
  Miközben elvettem a füzetét remegett a kezem. Az óra hármat ütött. Még egy óra és szabadulok. Láttam, hogy Daniel neki kezd a házikhoz. A franciát szedte elő. Elkezdett vele kínlódni, úgyhogy odatoltam elé a francia füzetem a kész házival együtt. Mikor meglátta a füzetet felnézett és elmosolyodott. 
  Fél óráig másoltunk. Utána rám nézett és sóhajtott egyet.
- Nyisd ki az angol füzetedet a végénél - mondta. Én szó nélkül kinyitottam és csodálkozva néztem rá.
- Írd fel azt, hogy Present Simple - elmosolyodtam, mert rájöttem, hogy megpróbál megtanítani angolul. Az elzárás végére eltudtam mondani, hogy hogy hívnak és, hogy hány éves vagyok. Hála Danielnek.