Sziasztok! Tudom, hogy rég jelentkeztem és nagyon sajnálom! A nyáron annyi mindent csináltam, hogy nem sok időm maradt írni. Remélem megértitek! És még egyszer bocsánatot kérek minden megmaradt olvasómnak! :) Dorkaa Ja, és írjatok komikat, kérlek! Néhány jó (vagy rossz) megjegyzés feldobná a napomat! Jó szórakozást a következő részhez! :)
Zene a következő részhez:
Megpróbáltam kimenni az ajtón, de Ashley csatlósai elállták az utamat.Kajánul vigyorogva néztek egymásra.
- Ashley tudod jól, hogy most enyém a szoba! - csattant fel Lilly.
- Nagyon jól tudom - nézett unottan Ashley. - De van egy kis megbeszélni valóm a barátnőddel - mosolygott kényszeredetten.
Egy nagyot nyeltem és riadtan kerestem Lilly-t a szememmel, de csak az én kétségbeesésemet láttam rajta tükröződni. A térdem elkezdett remegni. Ez tuti nem normális! A saját osztálytársamtól ennyire félek!!
Ashley megragadta a vállam és leültetett Lilly mellé az ágyra.
- Most jól figyelj ide - mondta nekem fenyegetve. - Attól, hogy megjelensz és betoppansz ide, mint egy ijedt, francia lány az egy dolog. Szánalom amit művelsz, hogy eljátszod az esetlent. - egy valamiben téved Ashley. Én csak önmagamat adom és nem színészkedem. - A másik. Hogy merészeled ellopni Danielt?! Én hamarabb szemet vetettem rá, úgyhogy az enyém! Elmondom még egyszer, hogy megértsd. Daniel az ENYÉM! Vili? - ordította az arcomba. Gyorsan bólogattam, nehogy azt higgye, hogy hülye vagyok. Mert akkor én lennék a Hülye kis francia lány.
Ashley az ajtó felé fordult és kiment rajta, de még a kezét hátranyújtotta és csettintett kettőt mire a "barátnői" vagyis a csatlósai elindultak utána.
- Ez durva volt - sóhajtottam.
- Az - bólogatott Lilly.
- Ööö... jobb lesz, ha megyek - láttam Lilly-n, hogy ez rosszul esik neki -, mert házit kell írnom - húztam el a szám.
- Rendben, ha beszéltem Josh-sal átmegyek hozzád és segítek az angolban - nézett rám kedvesen.
Felpattantam az ágyról és szó szerint kirohantam a szobából. A folyosó visszhangzott sietős lépteimtől. Ijedten rezzentem össze mikor becsapódott egy ajtó. A szobám elé érve megálltam egy pillanatra és vettem egy mély levegőt. Benyitottam. Üres volt. Gyorsan bementem és magam mögött bevágtam az ajtót és neki dőltem. Kapkodva vettem a levegőt és remegett a kezem. Nem tudom mi bajom van, mintha egy pánikroham tört volna rám. Féltem. Nem is kicsit. Féltem Andy-tól és a gúnyos mosolyától, féltem Ashley-tól és a csatlósaitól és nagy meglepetésemre féltem Danieltől. Attól féltem, hogy csak megjátssza magát és csak bolondít. Könny szökött a szemembe ahogy belegondoltam ebbe. Hirtelen kiabálás zaja ütötte meg a fülem.
- Hogy... Hogy tehettek vele ilyet? - kérdezte egy reszketeg hang.
- Mi ebben olyan szörnyű? Csak egy fogadás - mondta nyugodtan egy mély basszus.
- Nem gondoltok B... - itt megakadt a vékonyabb és nőiesebb hang. - Nem gondoltok rá.
- Túléli - közönytől és gúnytól csöpögött ez az egy szó. A hideg futkározott a hátamon.
- Nem, nem éli túl - visította az első hang.
- Most ez mér izgasson engem - mondta félvállról.
- Legalább neki lett volna annyi esze, hogy nem megy bele - motyogta a remegő hang.
- Mit izgat téged?? - kérdezi felháborodva a második hang. - Nem a te dolgod! Csak a miénk és az övé. Neked semmi közöd hozzá! - üvölti.
- Én nem is tudom, hogy mit szeretek benned - küszködött a sírással a női hang.
- Én sem mér töröm magam miattad - mondta csendesen a férfi hang. Valaki eltrappolt.
Kopogtak az ajtót. Hirtelen megdermedtem. A zihálásom felerősödött. Ez az a lány akivel az előbb olyan csúnyán beszéltek. Lassan résnyire nyitom az ajtót. Lilly áll előtte könnyes szemmel.
- Belle... - zokogta. Gyorsan behúztam a szobába és leültettem az ágyra. Leguggoltam elé, hogy az arcom egy vonalba legyen az övével. Szomorúan hallgattam szívszaggató és hangtalan sírását.
- Lilly - simítottam meg a vállát - mi történt?
- Nem tudom - hangosan felzokogott és már egyetlen szavát sem értettem.
- Lilly, Lilly nyugi! Lassíts, hogy én is megértsem! - próbáltam túl kiabálni a zokogását. Lassan vett egy nagy levegőt és szaggatva kifújta.
- Elkezdtünk beszélgetni dolgokról amikor... - szipogva mondta, de megakadt - amikor... amikor... - gyorsabban szedte a levegőt. - amikor kényes témához értünk. Soha nem beszélt nekem erről és ez nekem rosszul esett és nem is tetszik az a dolog - Lilly óvatosan kacskaringózik a konkrét dolog körül amit valószínűleg nem akar nekem elmondani.
- Lilly - ültem mellé az ágyra és átöleltem - sajnálom!
- Nem tudom mennyit hallottál belőle, de...
- Az egészet hallottam - riadtan nézett rám. Gyorsan folytattam - bár fogalmam sincs, hogy miről beszéltetek - Lilly egy picit megnyugodott.
- Úgy... Úgy beszélt velem, mint a régi barátnőivel - kezdett újra sírni - soha nem beszélt így velem. Soha! - a zokogása felerősödött. Hirtelen nem tudtam mit csináljak. Csak egy valaki jutott eszembe aki engem mindig megtudott vigasztalni. Jasmin. Csak haragban váltunk el egymástól és nem tudom, hogy segíteni fog-e nekem.
A laptopomat előszedve beléptem Skype-ba. Jasmin fent volt
Beauty&Beat: Jasmin...
JJJasmin: Igen??
Beauty&Beat: Segítened kell!! Itt ül mellettem egy szomorú lány aki nagyon csúnyán összeveszett a barátjával.
JJJasmin: És?
Beauty&Beat: Segíts megvigasztalni!! Pls!
JJJasmin: Tessék?? Mi az a pls???
Beauty&Beat: Pls= please = kérlek!!! Jasmin!!
JJJasmin: Na jó segítek! Hogy hívják?
Beauty&Beat: Lilly
JJJasmin videóhívást indított.
Jasmin állítgatta a kamerát nem akart a szemembe nézni.
- Szia Jasmin! - mondtam félénken. Lilly ott szipogott a háttérben, ő csak némán intett.
- Sziasztok!
- Ööö.. hát ugye Lilly összeveszett a barátjával... De hülye vagyok - csaptam a homlokomra. - Lilly ő itt Jasmin, Jasmin ő itt Lilly - mutattam be őket egymásnak.
- Térjünk a lényegre. Tehát Lilly pontosan mi történt? - vette elő Jasmin pszichológus hangját.
Lilly vett egy nagy levegőt. Csak mondta és mondta a magáét, hogy Josh-sal már rég nincs minden rendben, egyre furábban viselkedik. Néha sírt közben, néha megnyugodott. Csak folyt belőle a sérelem a fájdalom. Jasmin némán hallgatott csak egyszer-egyszer bólintott. Mikor Lilly befejezte még mindig nem szólt semmit.
- Na, jó Lilly figyelj ide - kezdte Jasmin - egy valamit tehetsz. Vársz.
Lilly döbbenten meredt a kamerába.
- Mi? - kérdezett vissza.
- Mondtam. Csak egy valamit tehetsz. Vársz. Most Josh-on múlik, hogy hogy reagál. Ha bocsánatot kér te döntésed, hogy mit lépsz. De valószínűleg nem fog. A másik lehetőség, hogy vársz és miután úgy érzed ezt nem lehet tovább művelni, hogy kerülitek egymást beszélsz vele. Megmondod mi bántott téged és megkérdezed, hogy mi a véleménye erről. Ha nem akar változtatni, szakíts. Ha akar próbáljátok meg. Ez nem tőled függ, hanem attól, hogy Josh mennyire szeret téged.
Lilly lassan bólintott egyet. Vacsorához csengettek.
- Jasmin mennünk kell vacsizni, de ha akarsz velem beszélni akkor chatelhetünk még - mondtam békítő szándékkal. Megbántottam Joseph-et és ezzel együtt megbántottam Jasmint is. Tudom, hogy neki van igaza, de azért lehetne egy kicsit megértőbb hisz minden ember követ el hibákat.
Lilly már az ajtóban állt amikor én még mindig az elsötétült képernyőt bámultam. Azt mondta nem. Azt mondta, hogy nem akar velem beszélni. Mély levegőket vettem, hogy megnyugodjak, de nem jött össze. A szemem megtelt könnyel és csak néztem a kezemben tartott laptopot. Az első könnycsepp hangtalanul gördült végig az arcomon.
- Mit rontottam el? - motyogtam magamban. Sajna Lilly is a fültanúja volt. - Hisz legjobb barátok voltunk. Nem tettem semmi rosszat szerintem. Tovább léptem. Joseph is túltette magát ezen. Csak ő nem képes. Mit rontottam el? - ordítottam az ég felé fordított arccal. Lilly megdöbbenten meredt rám. - Kiskorom óta ismerem rá mindig számíthattam rá. Most már nem. Egyedül vagyok. Egyes egyedül az univerzumban - a könnyek megállás nélkül folytak le az arcomon. Lilly lépett mellém.
- Belle... nincs semmi baj - simította meg óvatosan a vállam. Összerezzentem az érintésétől. Könnyes szemekkel néztem rá.
- Te ezt nem érted! - kiabáltam. - Neked sohasem volt olyan barátod aki születésed óta ismersz és soha el nem tudtál szakadni tőle! neked rajtam kívül nincs is barátod! - láttam Lilly-n, hogy ez megbántotta. Nagyon megbántotta. De nem ment el. Pedig ez volt a célom. Ettől még jobban rám tört a sírógörcs.
- Belle - mondta enyhe éllel a hangjában. - Nekem vannak barátaim. Neked nincsenek. Vagyis van. Én. Tudom, hogy amit az előbb mondtál az nem gondoltad komolyan. Csak segíteni akarok. Gyere menjünk enni! - mosolygott kedvesen.
- Nem vagyok éhes...
- Egyedül akarsz lenni? - egyet bólintottam a fejemmel.
- Akkor egyedül hagylak - és kiment a szobából. Én pedig tényleg egyedül voltam. De én akkor abban a pillanatban nem akartam egyedül lenni. Csak annyit akartam, hogy valaki megöleljen és a karjában tartson. De az utolsó embert is ellöktem magamtól aki segíteni akart. Ez van. Ez már az én hibám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése