3. rész - Az iskola

Ha elolvastad a blogom és tetszik valami vagy nem akkor kérlek írd meg komiban. Köszi.:)
Dorkaa XD


  Megvan a mobilom. Huhh. Benyomtam a gyorshívót és a fülemhez emeltem. Majd megszólalt egy kellemetlen női hang, hogy nem tudok telefonálni, mert nincs elég egyenlegem. Leraktam majd ráhajítottam az ágyamra. Itt vagyok egyedül Amerikában és még csak fel sem tudom hívni Josephet. Szuper. 

  Lassan odaballagtam az ágyamhoz és leültem. Bámultam ki az ablakomon és a holdban gyönyörködtem, majd letöröltem az arcomról a könnyeket ezzel elkenve a festéket. Ekkor megpillantottam egy töltőt és felcsillant a szemem. Gyorsan kiszedtem a laptopom a táskájából és benyomtam. Épp el akartam indítani a Skype-ot, hogy beszéljek Jasminnal, de elgondolgodtam, hogy mit is mondanék. "Szia! Képzeld kiszerettem a legjobb haverodból, Josephből és szerelmes lettem Daniel Adamsbe, anyám főnökének fiába!" Jasmin erre megsértődne és azonnal kinyomna. Mérgesen csaptam le a laptomom és rádőltem az ágyamra és hagytam, hogy megint kiboruljak. Egyébként abban sem vagyok biztos, hogy mit érzek Daniel iránt. Szeretem Josephet, de már nem úgy vágyok arra, hogy a közelében lehessek vagy csak hallhassam a hangját, mint régen. Össze vagyok zavarodva. Ledőltem az ágyamra és a párnába rejtettem a fejemet.

  Csak bőgtem és bőgtem nem inkább csendben pityeregtem, hogy lent meg ne hallják és közben elnyomott az álom. Nem tudom mikor aludtam utoljára, de ez az időeltolódás szörnyű. Soha nem fogom meg szokni. Arra keltem, hogy anya benyit a szobámba.

- Elmentek - mondta csöndesen.

- Szuper - morogtam neki oda. Nem tehet róla, hogy nem bírok vele rendesen beszélni.

- Belle, ki jön a ruhádból a fagyi  - teljesen elfelejtettem, hogy rám borult a fagyi és nem is akárki miatt. Ekkor felültem és anya meglátta a kisírt szemeimet.

- Annabelle veled meg mi történt? Ugye nem a ruha miatt van? - anya és a gondolatai. Azt gondolta rólam, hogy egy hülye ruha miatt bőgök? A fiúk eszébe sem jutnak? Mondjuk a kérdésében van valami. Egyszer tényleg bőgtem, mert leettem a kedvenc fehér ruhám meggyel. De akkor hét éves voltam.

- Nem anya, csak... - azon gondolkodtam, hogy elmondom, hogy mit érzek, de ennek nem most van itt az ideje majd akkor, ha én is megértettem, hogy mi játszódik le bennem - ...csak kifárasztott a mai nap.

- Akkor fürödj meg gyorsan és bújj az ágyadba! - húzott fel az ágyról.

  Szerencsére saját fürdőm van, mert a gyors zuhanyzás nekem fél órára sikeredett. Mire ágyba bújtam apáék már húzták a lóbőrt. Pontosabban apa. Nagyon hangosan horkol és tőlem      a szobájuk kb. 10 méterre van, de még így is tisztán hallom. Már megint a hátán alszik és csak ilyenkor horkol. Nem értem, hogy anya hogy tud így mellette aludni.

  Ez nálam a nap legkritikusabb része mikor lefekszem, mert még nem vagyok elég álmos ahhoz, hogy aludjak, de már nincs erőm mást csinálni. Ilyenkor átgondolom az aznapi eseményeket. De most csak Danielre tudtam gondolni. A tökéletes hajára és a kék szemére. Már majdnem elaludtam amikor beszivárgott valami az agyamba. Holnap én iskolába fogok menni. És én még mindig nem tudok angolul. Itt tűnt el a szememből az álmosság. Kipattantam az ágyamból és a neten gyors angol tanulást kerestem. Ez mind jó és szép, de hajnali kettő volt. Nem találtam semmit.

  Csak annyit tudtam angolul amennyit alsóban tanultam két évig. Vagyis semmit. Egy-egy mondatra emlékszem, de semmi több. Vissza feküdtem az ágyamba és próbáltam elaludni, de nem sikerült, mert éber voltam. Csak bámultam a plafont és repedéseket kerestem rajta. De nem találtam. Ez egy tökéletes ház. Pfff. Aztán elaludtam ami csak az időeltolódásnak köszönhető. Legalább gyűjtöttem a holnani napra egy kis erőt. Reggel arra keltem, hogy a nap besütött az ablakomon. Még épphogy csak felkelt, de már én is fent voltam vele együtt. Az órám hajnali négyet mutatott. Kb. egy órát aludtam. Ez egész jó ahhoz képest, hogy mi vár rám. De egyébként borzasztó! Mit csinálok én hétig? Anyáék akkor kelnek.
  Gyorsan elkészültem. Felvettem a szerencse pólóm ami egy eléggé régi darab volt és egy kicsit kopott és a kedvenc farmerem. Ebben éreztem magam a legjobban. Aztán leültem az ágyamra és bámultam a napfelkeltét. Nem volt valami izgi elfoglaltság.
  Benyomtam a tv-ém és egy csatornát kerestem ahol nem angolul beszélnek, de nem találtam. Úgyhogy hallgattam a hatórási híreket angolul. A gyomromban egyre nagyobb görcs lett. Aztán meghallottam anyáék ébresztőét. Végre felkelnek és nem leszek egyedül! 
  Amíg elkészültek addig én a szobámban voltam és csak akkor indultam lefele mikor anya felkiáltott, hogy kész a reggeli. Gyorsan a vállamra kaptam a táskámat amiben egy tolltartó volt csak és levágtáztam a lépcsőn. Mikor beléptem a konyhába anya döbbenten mért végig.
- Hol a bőröndöd? - kérdezte.
- A szobámban, hol máshol lehetne? - kérdeztem vissza értetlenül.
- Óóó! Lehet, hogy elfelejtettem szólni - mondta anya félve. De mitől félhetett? - arról, hogy bentlakásos suliba irattunk be apáddal.
- ANYA!!!! - kiabáltam. - Hogy lehet ilyen fontos dolgot elfelejteni!!!? Anya én egy szót nem tudok angolul...
- De tudsz... - csak a nézésemmel elnémítottam. Ha mérges vagyok nagyon sötéten tudok nézni.
- Nem, nem tudok - suttogtam alig halhatóan. A dühöm az egyik pillanatról a másikra átváltozott  pánikká.
- Kicsim - anya átölelt - úgy gondoltuk ott jobb helyed lenne, mint velünk mivel mi nem sokat leszünk itthon. Na, gyerünk föl pakold össze a cuccaidat, hogy minél hamarabb el tudjunk indulni.
  Kezem reszketett miközben visszagyömöszöltem a cuccaimat a bőröndbe. Lerángattam a lépcsőn és anya szánakozó pillantással nézte ahogyan kivonszolom a két bőröndöt. Nekem egy hatalmas gombóc volt a torkomban, mert 1. féltem a sulitól, 2. egyedül kell majd eligazodnom egy idegen városban. Beültem a hátsó ülésre és bámultam a távolodó házat.

***

  A suli hatalmas volt. A koli is az iskolában volt ami azt jelenti, hogy nem kell kimenni a forgalmas főútra. Az iskola neve a bejárat felett volt egy kicsit megkopott arany betűkkel. Nem tudom pontosan, hogy kell kiejteni a nevét vagyis, hogy mit jelent a neve a sulinak.
 Bementünk anyáékkal a suliba és csak lógó orral sétáltam a sok vidám diák között. Egyszer csak neki megyek valakinek. Felnézek és Danielt látom magam előtt. A francba! Csak bámulom és kinyögök egy halk sziát. Daniel bámul rám azokkal a hatalmas kék szemeivel mire megszólal a barátja angolul:
- Ki ez? - nem értettem, hogy mit kérdez, de a nézéséből és a hangsúlyából tudtam, hogy rólam beszél.
- Senki - Daniel megrázta a fejét. Soha életemben nem éreztem ekkora fájdalmat, mint amit ez a fejrázás jelentett. Szívem szerint beolvastam volna neki, de ahhoz nyuszi vagyok. Inkább keserű szájízzel tovább mentem anyáék után.
  Az igazgató Mrs. Anderson nagyon kedves volt velem, mert a kedvemért franciául beszélt nem angolul. Mint kiderült ez a suli francia tagozatos így mindenki érti, ha franciául beszélek. Legalább eggyel kevesebb gond.
- Annabelle egy valamit fontos tudnod mielőtt elolvasod a szabályzatot - itt a kezembe nyomott egy elég vastag füzetet. -  Itt mindenki betartja a szabályokat. Aki nem, az repül - Mrs. Anderson nyomatékosan nézett rám.
  Anya és apa elkisértek a szobámig, de oda már nem jöttek be, mert bent van a szobatársam. A folyosón búcsúztunk el. Anya megölelt és nyomott egy puszit a homlokomra apa pedig odajött és estlenül megöleltük egymást. Benyitottam a szobámba és megláttam egy lány. Szőke hajú volt és vékony. Vasalta a haját és ki volt sminkelve. A legfőbb dolog angolul beszélt.
  Csak beszélt és beszélt, de én nem értettem semmit belőle. Majd mikor várakozóan nézett rám rájöttem, hogy egy kérdést tett fel. Én csak bámulta rá.
- Mi? - tettem fel az értelmes kérdésemet franciául.
- Ja, hogy te nem beszélsz angolul? - váltott át franciára. A hangjában egy kis gúny volt, de ezzel nem foglalkoztam.
- Nem mivel Franciaországból jöttem és nem tanultam angolul? - nem tehetek róla, de volt egy kis él a hangomban. A lány erre csak felvidult és én ezt nem értettem. Csak értetlenül néztem rá.
- Nyugi, nem vagyok én olyan gonosz, hogy kiröhögjelek azért, mert nem tudsz egy nyelvet csak teszteltelek - hülye egy teszt - , hogy mennyire vagy félénk.
- Hát nem a félénkségemről vagyok híres. Annabelle Smith vagyok, de mindenki csak Belle-nek hív. Téged, hogy hívnak? - tértem át a legfontosabb dologra a Névre.
- Andy Peterson - nyújtotta a jobbját és kezet fogtunk. Ez annyira hivatalosra sikeredett, hogy elröhögtük magunkat. Mikor újra meg tudott szólalni azt mondta, hogy örül, hogy én lettem a szobatársa és nem valami nyomi. Ez jó kezdett. Nem tart nyominak.
  Ekkor megszólalt egy csengő kétszer egymás után.
- Mi ez? - kérdeztem értetlenül.
- Ez annyit jelent, hogy lehet menni kajálni. Reggelente általában ez ébreszti fel a diákokat mivel reggeli előtt is ez szól - tökéletesen beszél franciául. Semmi akcentus, semmi kiejtés hiba. Bárcsak én is elmondhatnám magamról az angollal kapcsolatban. 
- Indulunk? - kérdezte tőlem, mert láttam, hogy lekötötte a figyelmem egy fénykép.
- Kik ezek? - a fényképen rajta volt Daniel Adams.
- A barátaim - mosolyodott el. - Josh, Dan és Lilly.
 Dannek szólította. Elég közel álhatnak egymáshoz. Erre a gondolatra összeszorul a mellkasom. Mi van velem? Vajon elmondjam neki, hogy én már találkoztam Da.. most, hogy hívjam? Dan vagy Daniel. Jó kérdés.
- Gyere! - ragadta meg a karom és kirángatott a szobából.
- Mért nincs tanítás? - kérdezem miközben próbálom megjegyezni, hogy merre megyünk.
- Mert most ért véget a téli szünet és ma jönnek vissza a diákok akik elutaztak a téli szünetben.
- Aha - válaszolok értelmesen. Kettő balra, egy jobbra, majd középen le a lépcsőn a földszintre, 
kettő jobbra és itt elvesztettem a fonalat. Fogalmam sincs merre megyünk.
  És ekkor megpillantottam az ebédlőt. Most kezdődik igazán a "tökéletes" életem itt az új suliban.