13. rész - Érezd magad otthon!

A kijelzőn Joseph neve villogott. Szívem szerint a tóba hajítottam volna a telefont, de ez lehetetlenség mivel a tó befagyott. Helyette felvettem.
- Szia - szólt bele a telefonba Joseph komoran.
- Jasmin lecseszett, Joseph? - direkt mondtam ki a nevét, hogy Daniel is tudja, hogy kivel beszélek. Erre felkapta a fejét és megdermedt.
- Igen - a hangja arról árulkodik, hogy még mindig ki van bukva. De mivel elválaszt minket egy óceán nem nagyon tud mit kezdeni magával.
- Joseph? - a hangom elcsuklott. - Mi szakítottunk? Vagy nem...? Úgy értem hivatalosan.
- Nem tudom - ha Joseph itt állna mellettem tuti, hogy a távolba meredne és a homlokát ráncolná.
- Akkor most már végleges, nem? Most már csak barátok vagyunk, ugye? - a sírás kerülgetett. Tudom, hogy nagy fájdalmat okozok neki. Soha nem fog nekem megbocsátani. - Vagyis csak akkor, ha szükséged van egy ilyen barátra, mint én - az arcomon végig folytak a könnyeim.
- Belle... - Joseph hangja rekedt - Belle! Az emberek változnak. Ezt el kell fogadnom, ha akarom, ha nem. És te nem vagy hibás semmiben. Hiszen megbeszéltük, hogy nem tartjuk a kapcsolatot mégis beszéltem veled - itt elhúzom a számat. Nem tud arról, hogy én is akartam keresni őt.
- Joseph... - kezdtem volna bele a tiltakozásba.
- Figyelj nem Jasmin mondta, hogy hívjalak fel - ezen megdöbbentem. Joseph nem az a fajta ember aki bocsánatot kér - magamtól.
- De... - nem tudtam folytatni a mondatot.
- Azért mondtam ezt, hogy meghallgass, mert tudom, hogy csak egy emberben bízol meg igazán. Jasminben - és igaza volt. Csak azért hallgattam meg, mert Jasmin benne volt a dologban. Joseph jobban ismer, mint gondoltam.
- Men.. mennem kell - raktam le a telefonom.
  Daniel kíváncsian nézett rám.
- Bocsánatot kért - közöltem vele és elindultam a park kijárata felé. Daniel utánam rohant.
- Mi a baj? - kapta el a kezem. Majdnem elkezdtem vele is üvölteni. De a szemébe néztem. És rájöttem ő az egyetlen ember akivel beszélni tudok és meghallgat, megért.
  A könnyek megállás nélkül folytak az arcomon. Tudtam, hogy várja, hogy mondjak valamit. De nem tudtam mit. Helyette a nyakába borultam és szorosan megöleltem. Most csak erre volt szükségem. És lehet, hogy én vagyok a világ legszemetebb embere. Danielt ölelem és ő vigasztal azért, mert megbántottam Josephet. Joseph fájdalma az én fájdalmam is. Mert mielőtt elkezdtünk járni nagyon jó barátok voltunk hárman. Ovis korunk óta elválaszthatatlanok vagyunk. És ez nem múlik el egy pillanat alatt. 
  Nem tudom mióta állhattunk ott, de Daniel gyengéden eltolt magától és azt mondta kezd sötétedni. A szemfestékemet elkenve megtöröltem a szemem. Szipogtam még párat.
- És most? - kérdeztem. Semmi kedvem nem volt visszamenni a szobámba és Andy durcizó képét bámulni. Daniel mintha kitalálta volna a gondolatom.
- Mi lenne, ha átjönnél a szobámba és filmet néznénk? - egy pillanatra felvidultam majd eszembe jutott Josh.
- És mi van Josh-hal?
- Lillyvel tölti az estét - óvatosan elmosolyodott.
  A szobájába felérve rendet találtam. Komolyan. Rendet. A mi szobánk kubisabb, mint ez. Daniel látta rajtam a meglepettséget és megmutatta melyik az ő ágya. Én arra óvatosan leültem.
- Érezd magad otthon! - legyintett a kezével miközben előszedett egy tv-ét a szekrényéből.
- Öööö... nem baj? És mi lesz, ha véletlenül összegyűröm a takarót? - néztem ártatlanul rá. Daniel röhögve felállt és leült mellém. A film hangosan elkezdődött.
  Ha akarom, ha nem nem tudom feleleveníteni a filmet amit néztünk. Csak arra bírtam figyelni, hogy Daniel szorosan magához húz. A film végénél felálltam és induláshoz készülődtem. Daniel érdeklődve figyelt.
- Nincs kedved itt maradni? - mutatott a másik ágyra.
- És Josh...?
- Mondtam. Lillyvel tölti az estét - óvatos mosoly játszott az ajkain. 
- Akkor maradok - ültem le mellé és megcsókoltam. Ő pedig visszacsókolt. Soha nem éreztem ilyet. Daniel csókja vad volt és szenvedélyes. Össze sem lehet hasonlítani Joseph csókjaival amik gyengédek és óvatosak voltak. Kifulladva engedtem el Danielt. Az órára pillantottam. Már éjfél is elmúlt.
- Aludni kéne - próbáltam meg felállni, de visszarántott.  - Ne, még ne! - suttogta és újra megcsókolt. A csókja követelődzővé vált. Tudtam mit akar. De én nem akartam.
- Daniel.. - toltam el magamtól. De ő nem engedett. - Daniel engedj el! - mondtam egy kicsit hangosabban. Erre észbe kapott és végre elengedett.
- Bocsi - a hangja tele volt bűntudattal.
- Daniel jobb, ha most megyek - kaptam fel a cuccom és elrohantam onnan. A szobánkba beérve bevágtam az ajtót és neki dőltem. Riadtan néztem Andy ágyára, de az üres volt. Aztán meghallottam, hogy valaki lehúzza a wécét. Kicsit megnyugodtam, hogy Andy nem tűnt el. De ébren volt. Az rosszabb, mintha eltűnt volna.
- Jól éreztétek magatokat? - a szavai csöpögtek a gúnytól.
- Igen - válaszoltam röviden.
- Akkor mért nem maradtál? - Andy honnan tudott róla? Vagyis honnan tudhatná?
- Álmos vagyok - közöltem vele és beledőltem az ágyamba ruhástul.
  A következő pillanat amire emlékszem, hogy megszólal telefonom.
- Haló - szólok bele rekedten. 
- Szia - Daniel hangja szól a telefonomból. - Csak azt akarta... várjál te most keltél? 
- Igen. Mért mennyi az idő? - kába vagyok.
- Fél tizenkettő - mondta.
  Kikerekedett szemmel hallgattam a válaszát.
- Akkor találkozunk ebédnél - és kinyomtam.
  Felkaptam egy pólót és egy nadrágot majd berontottam a fürdőbe. Megnyitottam a a zuhanyzót és beugrottam alá. A jéghideg víztől felébredve átállítottam meleg vízre a csapot. Gyorsan összefogtam nedves hajam és rohantam az ebédlőbe.
  A teremben megpillantottam őt. De nem a szokásos asztalunknál ült ahol már Andy és Lilly ebédelt, hanem egy másik asztalnál. Meglátott az ajtóban és intett nekem. Lassan odasétáltam és éreztem, hogy az összes lány lyukat éget a hátamba a tekintetével.
- Szia - ültem le az asztalhoz.
- Bocsánat - közli velem. Értetlenül nézek rá. Daniel rájön, hogy nem haragszom rá és szélesen elvigyorodik. - Gyere menjünk a Mekibe!
- Oké - mosolyodtam e. Majd egy pillanat alatt az arcomra fagyott a mosoly. - Ööö... ez most randi va.. - haraptam el a mondat végét.
- Igen, randi - vágta rá kapásból. Neki is az első nap juthatott az eszébe, mint nekem. Ahogy felálltunk megfogta kezem és együtt sétáltunk ki az ajtón.

*** 

  Dühöngve rontottam be Lilly szobájába. Lilly értetlenül meredt rám az ajtó mellől.

- Nem Daniellel ebédelsz? - kérdezte kíváncsian. Ez a jó Lilly-ben. Nem kertel.

- Vele ebédeltem - vágtam egy grimaszt. Lilly leült az ágyára és várt.

- Mi történt? - és itt robbant a bomba.

- Átmentünk a Mekibe és elkezdtünk enni. Az eleje szép volt és jó csakhogy megjelent Ashley és a lánycsordája. Gondolom hallották, hogy járunk. Ashley elindult felénk és odahúzott az asztalhoz egy széket úgy, hogy meg se kérdezte, hogy zavar-e. Ja és persze Daniel mellé ült és minden pillanatban amikor csak lehetett valamilyen ürüggyel hozzáért. Például túl sokan vagyunk az asztalnál ezért nem férek el muszáj emiatt összeérni a kezünknek - úgy éreztem mindjárt felrobbanok. És még folytattam volna, ha Lilly le nem állít.

- Nyugi - mondta halkan. - Mindjárt meggyulladsz, ha nem nyugszol le. Komolyan mondom a füledből füst száll fel - mosolyodott el. Erre én is mosolyogni kezdtem. Vettem két nagy levegőt és egy icipicit nyugodtabbnak éreztem magam. Leültem Lilly mellé.

- Ne foglalkozz Ashley-vel. Emlékszem amikor el kezdtem járni Josh-sal rá is ráhajtott, mert nem bírta elviselni, hogy nekem van valamim ami neki nincs - értetlenül néztem rá. Én azt hittem, hogy Lilly és Ashley nem ismerik egymást. Lilly látta rajtam, hogy nem értem. - Ő a szobatársam - elkerekedett szemekkel néztem rá.

- De sohasem láttam itt.

- Mindig valamelyik barátnőjénél van, ha én itt vagyok. Csak éjszaka szívunk egy levegőt.

- Akkor nem fog berontani ide a lánycsordájával, ugye? - kérdeztem rémülten.

- Nem  - rázta meg a fejét nevetve.

  Pedig de. Mert berontott Ashley és a lánycsordája.

12. rész - Bocsánat. Bocsánat, BOCSÁNAT!!

  Andy belépett a szobába. Én vörös fejjel ültem Daniel mellett aki még mindig fogta a kezem. Daniel mérgesen meredt Andy-re.

- Mi az? - nézett rá Andy ártatlanul. Tuti, hogy sántikál valamiben.

- Mit keresel itt? - Daniel hangja dühtől izzott.

- Nem jöhetek be a saját szobámba? - csattant fel Andy. Lassan el kezdett mosolyogni. - Csak leellenőriztem valamit - mondta titokzatosan. Daniel szeme elkerekedett.

- Mit? - szólaltam meg először mióta Andy belépett a szobába. Andy lesajnálóan elmosolyodott. Daniel morgott valamit és mérgesen meredt Andy-re.

- Hogy kikészítettem-e füzetem - válaszolta. - És nem felejtettem el. - megfordult és becsapta maga mögött az ajtót.

  Csak ültünk a földön és az ajtót néztük. Nem tudom mennyi idő telt el amikor Daniel megszólalt.

- Mennem kell - pattant fel. Ezen megdöbbentem. Idejön megcsókol majd elhúz?

- Ó - hagyta el a számat.

- Majd felhívlak - mosolyodott el kedvesen. Ettől a mosolytól megdobbant a szívem.

  Becsuktam utána az ajtót majd elővettem a laptopom. Beszélnem kell Jasminnel aztán Joseph-hel. És még Andy-től is bocsánatot kell kérnem. Istenem segíts!
  A Skype azonnal betöltött Jasmin fent volt. És... és Joseph is. A kezem remegett mikor videóhívást indítottam. Mióta itt vagyok most először indítottam videóhívást. De ezt szemtől szembe kell elmondanom. Jasmin vigyorgott bele a kamerába.
- Szia - remegett a hangom. Jasmin összeráncolta a szemöldökét.
- Mi a baj?
- Semmi - hangom remeg és vékony. Ezt nem fogja bevenni.
- Aha. Jó. Most mond el a bajod! - utasított.
- Tudod van Daniel Adams - mondtam - és hát... csókolóztunk.
- MIIIIIIIIIIIIIIIIIII? - Jasmin hitetlenül meredt rám. - Ugye most csak viccelsz? Ho... hogy történhetett ez meg? Neked már nem jelent semmit Joseph? - és így folytatta a kérdés özönt. Én meg csak csendben hallgattam behúzott nyakkal.
- De nekem fontos Joseph! - vágtam vissza. - Csak nem úgy, mint... mint régen. Hanem mint barát!
- Elmondtad már neki? - nyugodott meg egy kicsit.
- Nem - húztam el aszámat.
- Akkor most elmondjuk - vette be a hívásba Joseph-et.
- NEEE!!!!!!!! - üvöltöttem.
- Neked is szia -integetett a kamerába.
- A francba! - fejeltem le az asztalom.
- Mi a baja? - kérdezte Jasmintól. Jasmin megvonta a vállát és olyat tett amit soha az életben nem bocsátok meg neki.
- Megcsókolta Daniel Adams-et - közölte. Még egyszer lefejeltem az asztalt. Újabb púp lesz a fejemen pedig az előző már majdnem meggyógyult.
- Kit? És tessék? - Joseph riadtan nézett Jasminra.
- Joseph figyelj... - tudtam, hogy irtó dühös lesz rám. És az is.
- Ne szólj hozzám, bitch - Joseph mérgesen kiabált. Lesápadtam és elhallgattam. Nem tudom, hogy mit jelent a szó (mért? mért nem tudok angolul?), de tudom, hogy csúnyát jelent. Nagyon csúnyát.
- Joseph... - próbálta megnyugtatni Jasmin.
- Hagyjál! - és itt lett elegem Joseph-ből. Már nem is járunk. Megbeszéltük. És most Jasmin bűnhődik meg miattam. Ez az én hibám nem az övé.
- Joseph - szólaltam meg. A hangom izzott a dühtől - ez nem Jasmin hibája, és nem is az enyém. Mivel szakítottunk. És azt csinálok amit akarok az nem tartozik rád! Úgyhogy ne Jasminon vezesd le a dühöd, hanem egy bokszzsákon. Köszi.
  Joseph csak bámult engem. Nagyon meglepődött a dühkitörésemen.
- És most megyek, mert van fontosabb dolgom, mint a te besértődött fejedet bámulni - azzal kinyomtam a gépem.
  Gyorsan felvettem a kabátom és rohantam a cukrászdába, mert úgy gondoltam, hogy Andy ott lesz. És ott is volt.
- Andy - ültem le az asztalához. Andy elfordította a fejét a másik irányba.
- Sajnálom ami történt!
- Sajnálhatod is - nézett mérgesen a szemembe. A torkomban megakadt egy gombóc. Majdnem elbőgtem magam a feszültségtől. - Ha most azt hiszed, hogy azonnal megbocsátok neked és a könnybe lábadt szemeidnek akkor tévedsz - sziszegte.
- Csak úgy megtörtént. Nem tehetek róla!
- De tehetsz róla. Nagyon is. Mert mikor beléptem a szobába te is ugyanúgy rajta csüngtél! - vádolt meg. Tartottam vele a szemkontaktust. Nem ijedek meg egy amerikai csajtól. Hahó a szobatársadról van szó!
- Bocsánat! - mondtam újból hátha most már megbocsát.
- Nem érdekelsz! - kiáltotta.
- Bocsánat - ismerem ezt a hangomat. Ez nem lesz szép. - Bocsánat, BOCSÁNAT! - üvöltöttem - Bőven elég volt mára, hogy a barátaim, a legjobb barátaim is kiakadtak ezen, és én erre megbántom őket. Elég komolyan. És most te jössz a műbajoddal, hogy Daniel megcsókolt engem. És jártatok? Nem. Randiztatok? Nem. CSAK barátok vagytok!
  Ekkor megszólalt a telefonom. Daniel volt az. Riadtan néztem Andy-re. A legeslegjobbkor hív ő is. Kinyomtam. Az ajtó felé fordultam és kirohantam az utcára.
  A közelben volt egy park. Odamentem és leültem a befagyott tó mellett egy padra. Előszedtem a telefonom és felhívtam.
- Bocsi - szóltam bele a telefonba. Elegem van a bocsánatkérésekből. - Csak nem volt éppen alkalmas. 
- Hol vagy? - ő az egyetlen aki nem sértődött meg rám a nap folyamán.
- A sulival szembeni parkban.
- Tíz perc és ott vagyok - és letette. Én pedig mosolyogva néztem a kezemben lévő telefont.
  A telefonról a tóra vándorolt a tekintetem. A befagyott tó csillogott a rajta megtörő napsugarak miatt. Pár kisgyerek korcsolyázott rajta. A szüleik a parton figyelték őket és büszkeség csillogott a szemükben. Ábrándozva néztem őket és azon töprengtem, hogy el kéne menni korcsolyázni a tél vége előtt.
- Szia - ült le mellém Daniel. A lendülettől ahogy leült egy kicsit megijedtem.
- Szia - halványan elmosolyodtam. De nem néztem rá. Látta, hogy valami leköti a figyelmemet és követte a tekintetével a pillantásomat.
- Áh, a tó - mosolyodott el ő is.
- Olyan szép. És a gyerekek. Minden ember álmában ott vannak. Csak az a kérdés, hogy a rémálmaiban vagy az álmaiban - nevettem fel és Daniel is velem nevetett. De a nevetésem egy kicsit hamis volt. Nem tudtam teljes szívemből nevetni.
  Daniel megfogta a kezem és összekulcsoltuk az ujjainkat. Én pedig tovább néztem a tavat. De már nem mosolyogtam.
- Mi a baj? - kérdezi Daniel aggódva.
- Semmi - néztem a szemébe. És ekkor olyat láttam benne amit még soha. Tényleg aggódott értem. Egy mély levegőt vettem.
- Tudod ez az egész - itt kettőnkre mutatok - nem olyan egyszerű dolog. Az nem úgy van, hogy megcsókolsz majd összejövünk aztán meg minden happy - próbálom az angol szavak jelentését gyakorolni. - Az életem egy óra alatt tönkrement - és most éreztem először a nap folyamán, hogy elbőgöm magam.
- Gondolhattam volna - Daniel szorosabban fogta a kezem, mintha ezzel elérni azt, hogy minden rendben legyen.
- Mit? - szipogtam. Tényleg a bőgés szélén állok. Vagy csak a hideg miatt. Ki tudja.
- Folytasd - mondta.
- Ott kezdődött az egész, hogy beszéltem Jasminnal és Joseph-fel. Joseph teljesen kiakadt, hogy mi csókolóztunk. Pedig szakítottunk. Vagyis hivatalosan nem mondtuk, de mivel úgy "beszéltük" meg, hogy nem tartjuk a kapcsolatot és ez olyan, mint egy szakítás. Azt mondta rám... - megakadtam. Nem bírom kimondani azt a szót, mert tudom, hogy csúnyát jelent. De én nem értem. - Megjegyezném, hogy ő tud angolul és azt mondta, hogy...
- Hogy? - kérdezte Daniel miután nem szólaltam meg egy percig.
- ... hogy bitch - remegett meg a hangom.
- Hogy merészelte ezt a kis... - kezdte Daniel, de leállítottam.
- Mit jelent?
- Azt jelenti, hogy picsa - szűrte a fogai közt Daniel. Nem kaptam levegőt. Hogy mondhatta ezt rám? Miért mondta? Eltört bennem valami és elkezdtem sírni. Nem is sírni hanem bőgni. Daniel átölet és megpróbált megvigasztalni, de engem már nem lehet.
- És mi történt ezután? - Megpróbálta másra terelni a szót, de ez nem jött össze. Csak még jobban kezdtem sírni.
- Andy-hi-hi-hi - nyögtem ki. Már csak ez hiányzott.
- Összevesztetek? - csak bólogattam. - Miért? Mérges rád? - megint csak bólogattam. - Bocsánatot kértél azért amiért tettél akár igaza van akár nem? - folytattam a bólogatást. - Andy! - morogta.
  Hirtelen megcsörrent a telefonom.

11. rész - Ezt.Nem.Hiszem.El!

A következő egy hét kb. ugyanúgy telt, mint az első napok. Kezdtem belerázkódni az itteni szokásokban. Bár még mindig nem tudok angolul el tudok boldogulni a suliban. A diákok megértik a franciát és (szerencsére) csak az egyik órámon nem az anyanyelvemen beszélnek.

  Francián én vagyok Mounsier Marceau kedvenc diákja. Egy hét alatt beloptam magam a szívébe. Az osztálytársaim pedig megnyugodtak. Mounsier Marceau nem szólít fel diákokat csak engem mivel én az egész órát végigjelentkezem. Daniel és a haverjai nagyon örülnek, hogy ide járok, mert az első alkalommal odaadtam a házim Danielnek és Daniel kapott egy ötöst másnap. Daniel az órát tátott szájjal ülte végig, mert nem hitte el, hogy ötöst kapott. Azóta mindennap lemásolja rólam a házit és róla lemásolják a haverjai. Imádom a franciaórákat!

  Sajnos az angolról ez már nem mondható el. Miss Davis annyira berágott, rám, hogy az első padba ültetett és mindig felszólít, ha nem jelentkezik valaki vagyis mindig. Állandóan lecsesz, hogy mért nem jegyzetelek. Nem értem, hogy mit ordít csak annyit látok, hogy a füzetemre mutogat. És ebből, hogy nem írok származik két órai munka egyesem. Mondom KÉT egyes egy hét alatt. Szuper. A tanárnő még mindig nem hiszi el, hogy nem tudok angolul. Daniel az utolsó padban ül és végigröhögi az órát. Szerinte vicces. Szerintem nem.

  Matekon ez pont fordítva van. Daniel ül az első padban én pedig maradtam az uccsóban. Mounsier Piaffal nem leszünk kebelbarátok, de még mindig jobban kedvel, mint Danielt. Szegény fiút minden órán felelteti én pedig kalimpálok, mutogatok, tátogok és előre küldök egy papírt a megoldással, hogy adják oda Danielnek mikor a tanár nem figyel. Csak azért, hogy ne kapjon egyest.
  Az ebédszünetekben állandóan azzal próbálkoztam, hogy sikerüljön kaját rendelnem. Sohasem sikerült. Mindig az segített akivel éppen voltam. Vagy Daniel, vagy Lilly, Vagy Andy. Josh nagyon nem erőltette meg magát, hogy megismerjük egymást. Mondjuk én sem. Lilly nagyon kedves lány csak egy kicsit zárkózott. De miután beszélgettem vele egy jót (egyik nap átmentem hozzá, hogy segítséget kérjek) utána nagyon sok időt töltöttünk együtt. Általában elzárás után átmentem hozzá és vele is gyakoroltam az angolt. Nagyon sokat nevettünk a kiejtésemen. Rémes ahogy kiejtek szavakat. Az egyik például úgy hangzott, mintha szőrcsomót akartam volna kiköpni beszéd közben.
  A töri órák jól teltek. Igazam volt Mounsier Depardieu nagyon vicces. Majdnem minden témához hozzátud úgy szólni, hogy az ne legyen unalmas és száraz. Egyik órán megkérdeztem Danielt, hogy szereti-e a törit. Rávágta, hogy igen. Ha nekem is ilyen tanárom lett volna lehet, hogy nem kettessel zárt volna le év végén.
   A tesi zűrzavaros egy óra. A lányok az öltözőben mindig kibeszélnek. Angolul beszélnek nehogy rájöjjek, hogy miről beszélnek. De a hangsúlyból ítélve és a lenéző pillantásaikból tudom, hogy én vagyok a téma. Mr. Lewis a tesitanár próbál kímélni. Ő az egyetlen amerikai, aki figyelembe veszi, hogy nem tudok angolul. Örök hála érte!
  Daniel nagyon erősen becsapott az elzárással kapcsolatban. Az első napon ugyebár azt mondta, hogy csak egy napig vagyok elzáráson. Kiderült, hogy nem. Ugyanannyi ideig, mint Daniel. A második tesi után benéztem a terembe ahol az elzárás szokott lenni. Megkérdeztem az ott lévő tanárt, hogy nekem be kell-e mennem és azt mondta igen. Daniel csendben ült a padban és a beszélgetésünket figyelte. Dühtől eltorzult arccal mentem oda hozzá.
- Tényleg csak tegnap volt elzárásom? - a szavakat a fogaim közt szürtem ki. Na nem azért haragudtam, mert hazudott, hanem úgy tűnik, hogy a délutánjaimnak lőttek. És ennek senki sem örül.
- Elfelejtettem volna szólni? - nézett rám unottan.
- Igen! - kiáltottam és leültem a tőle legmeszebb lévő padba. Ez nem volt jó ötlet. Mert az a fura fekete ruhás srác egyész végig engem bámult. A frászt hozta rám. A többi alkalommal Daniel mellett ültem aki kajánul vigyorgott. Látta rajtam, hogy betojtam attól a sráctól.
  Természetesen nem felejtkeztem el francia barátaimról sem. Minden este beszéltem Jasminnel. De nem úgy, mint első este. Tök normálisan chateltünk. Furcsa módon Joseph sohasem volt elérhető. Reméltem, hogy fent van csak rejtve, de egyik kérdésemre sem válaszolt. Jasmintől kérdeztem, hogy mit tud róla. Azt mondta, hogy addig nem akar velem beszélni amig ki nem találja, hogy hogyan jussak vissza Franciaországba. Ezen nem lepődtem meg. Joseph mindig is ilyen volt. Addig nem lehetett vele beszélni míg rá nem jött arra amire akart. Pedig hiányzik. Próbáltam telefonon is elérni, de ki volt kapcsolva. Komolyan nem hiányzok neki? Vagy annyira hiányzok neki, hogy minél hamarabb otthon akar tudni? Nem tudom. De Joseph ilyen téren mindig is egy kicsit fura volt. De én pont ezért szeretem.
  Szombaton elmentem egy közeli kis boltba, hogy szerezzek egy kis nasit magamnak. Szerencsére itt nem kell használnom a csekélyke angoltudásom. A szobámba felérve üresen találtam. Andy még aludt mikor elmentem. Biztos reggelizik.
  Letelepdtem a földre és kinyitottam a francia füzetem. Kibontottam a kezembe akadó első csokit és elkezdet írni a fogalmazást franciára. Nekem ez egy nagyon kedves téma. A fogalmazás címe: Párizs. Egy órán keresztül írtam végig mosolyogva. Közben feltűnt, hogy Andy még mindig nem ért vissza. Biztos elment a dolgára.
  Gyorsan megírtam a maradék házim és épp az gondolkodtam, hogy átmegyek Lilly-hez, hogy segítséget kérjek angolból amikor kopogtattak.
  Dobogó szívvel indultam az ajtó felé. Andy nem lehet, mert van kulcsa. Nem hagyhatta itt, mert nem láttam az asztalán. Lilly sem lehetett, mert tudom rám csörgött volna, hogy nem zavar-e. Josh biztos nem, mert vele nem is beszélek. Szó szerint kerüljük egymást. Már csak egy ember lehet az...
  Még egyszer kopogtattak én pedig hirtelen felindulásból teljesen kinyitottam az ajtót. Ha maga Voldemort áll is ott nincs esélyem bezárni.
  Daniel állt ott esetlenül.
- Szia - intettem neki idétlenül. Nem tudom miért.
- Beengedsz? - nézett mélyen a szemembe. A levegőt gyorsabban kezdtem kapkodni. Nem hiszem el, hogy ennyire szánalmas vagyok. Ha csak hozzám szól repdesek az örömtől. Pff.
- Miért? - szerintem még a nyálam is csorgott. A tekintetem végig a száján pihent. Szánalmas! Szánalmas! SZÁNALMAS!!!!!!!! Soha, de soha nem viselkedtem így közelében. De most idejött hozzám (vagyis remélem hozzám és nem Andyhez) és ez megzavart. Nagyon.
- Mert, szeretnék veled beszélni - nézett rám. Mintha zavarban lett volna. Mintha egy iciri-picit elpirult volna.
  Miután belépett a szobába gyorsan bezártam az ajtót.
- Mit csinálsz? - ült le a füzeteim mellé. A francia füzetemet vette a kezébe. Gyorsan rápillantot, majd rám nézett és elkezdte olvasni. Én közben zavaromban a pólóm alját nyújtogattam. Nem kellett volna. A pólót nézve eszembe jutott az a személy akitől kaptam. Joseph. A pólón rajta van az Eiffel-torony egy szívben és felé van írva az, hogy L'amour. Szerelem. Elmosolyodtam az emléken. Az első randinkon kaptam ami pont a szülinapomon volt. Régóta nézegettem, de nem volt rá pénzem. Másra kellet. De ő megvette nekem.
- Nagyon jó - ébresztett fel Daniel a merengésből.
- Tessék?
- A fogalmazás nagyon jó
- Kösz. Nem volt nehéz, hisz ott éltem - vörösödtem el. - Ööö... ha már úgy is itt vagy nem segítenél az angolban. Lilly-hez készültem mikor jöttél.
- Ja, persze - leültem mellé.
  Kb két centi volt köztünk. A szívem ezerrel vert és éreztem a leheletét a nyakamban. Ilyen közel sohasem voltunk még. A padokban mindig van valami ami miatt nem olyan személyes ez az egész. A padban olyan baráti távolság van. De így, hogy mögöttem ült (másképp nem férünk el az ágyak és az íróasztal miatt) és próbálta megértetni velem, hogy hogyan írjam meg a házit, szerelmesnek éreztem magam. Joseph-fel a tanulás olyan hivatalos volt. Daniel ülhetne az ágyon. De nem. Éreztem, hogy akar valamit. Amint úgy éreztem, hogy mára bőven elég ennyi angol becsaptam a füzetem és megfordultam, hogy Daniellel szemben legyek.
- Beszélni akartál velem - néztem rá. Ő pedig zavartan lesütötte a szemét.
- Mondani akartam valamit - vett egy mély levegőt - azt..., hogy... hogy... - hebegett. A szívem még gyorsabban vert és attól féltem, hogy nem bírja tovább és itt halok meg mielőtt Daniel kinyögné, hogy mit akar.
 - I love you - remegett a hangja. Éreztem, hogy ez valami fontosat jelent. És ismerős is volt. Daniel sóhajtott egyet az értetlen arckifejezésemet látva. - Je t'aime.
- Oh - hagyta el a számat. Egyfelől repkedtem az örömtől, másfelől megrémültem. És Daniel csak ezt látta rajtam.- Ne.. ne...
  Daniel türelmesen várta a reakciómat a motyogáson kívül. A szám széle egyre jobban húzodott feljebb és feljebb míg végül mosolyogtam. Daniel pedig megnyugodott.
  Egyre közelebb hajolt. A testem reagált az agyam helyett. Én is elkezdem közeledni felé. Az agyam közben üvöltötte, hogy neee, ne teeeed!!!!!!, de én nem foglalkoztam vele. Daniel és az én szám összeért. Először óvatosan, majd egyre hevesebben és szenvedélyesebben.
  A fejemben olyan gondolatok jártak, hogy Joseph ehhez mit szólna. Már szakítottunk. Barátok maradtunk. Csak ennyi van köztünk. Még egy másik idegesítő gondolat. Mintha Daniel hangjában lett volna egy pici hamisság. Nem volt. De, de volt. Saját magammal veszekedtem miközben Daniellel csókolóztam.
  Ekkor kinyílt az ajtó...

10. rész - Gyűlölöm Amerikát!

  A törire egyáltalán nem emlékszem. Végig Andyn gondolkodtam. Pedig úgy tűnt, hogy a töri tanárunk vicces. Nagyon vicces. Nagyon sokszor kaptam magam azon, hogy a többieket nézem furán, mert röhögnek. Csak az én gondolataim voltak szomorúak.
  A teremből kilépve rájöttem, hogy tesink lesz. Gyűlölöm a tesit. Morcosan elindultam. Daniel furán nézett rám. Fogalmam sincs, hogy milyen fejet vághattam.
- A büntető munkáról az kell tudni, hogy tilos késni és hangoskodni - magyarázta Daniel a lényeget a büntetésünkről - együtt lehet házit csinálni, csak akkor nagyon halkan kell beszélni.
  Megérkeztünk az öltözőkhöz. Itt elválnak utaink. Majd legközelebb csak a büntető munkán találkozunk. Rettegve léptem be a lány öltözőbe. Mikor megláttak a lányok mind elnémultak. Gyorsan kerestem egy üres részt és lepakoltam. Mikor felegyenesedtem Ashley mászott bele a képembe.
  Fel tett angolul egy kérdést. Én csak értetlenül néztem rá. Ő pedig várakozott. Nagyon türelmesen.
- Mi? - bukott ki belőlem.
- Nem érted az angolt? - nézett rám Ashley lenézően. Franciául beszélt. Mégsem olyan hülye, mint aminek mutatja magát.
- Nem, nem értem - néztem vele farkasszemet.
- Akkor mit akar tőled Daniel? - gondolhattam volna, hogy róla lesz szó.
- Semmit?
- Mégis vele ebédeltél - vigyorodott el kényszeredetten.
- A szoba társam a barátja és csak őt ismerem az egész osztályból. Ezért lógok vele - direkt megnyomtam a lógok szót, hogy idegesítsem.
- Andy! - fortyogott magában. A csengő éles hangja szakította meg a beszélgetésünket. Az összes lány lenézően és dühösen mért végig mikor kimentek az öltözőből. Én csendben utánuk kullogtam.
  A torna terembe belépve szétnéztem tanár után kutatva. De valamin megakadt a szemem. Ott állt Daniel és engem nézett.  De nem úgy, mintha az ajtó felé bambulna, hanem engem nézett. Amint felvettem vele a szemkontaktust elkapta a tekintetét. Szomorúan odasétáltam a tanárhoz.
  A tanár elkezdett angolul beszélni. Már nem is érdekelt. Behunytam a szemem és csendben hallgattam a halk motyogást. Anyáék erre, hogy voltak képesek? Beírattak egy olyan suliba ahol csak a diákok értik, ha franciául beszélek. Mért nem írattak be egy angol tanfolyamra? Pedig ezernyi megjegyzést, utalást tettem rá. Például, hogy Jasmin egy új angoltanárhoz jár vagy, hogy nem tudok angolul, de van néhány személy aki ezen segíthetne. Ilyenkor mosolyogva bólogattak és azt mondogatták, hogy Belle te tudsz angolul. Amikor ezt mondták morogva bevonultam a szobámba és elpanaszoltam Joseph-nek, hogy a szüleim milyen naivak, hogy azt gondolják rólam, hogy tudok angolul. Joseph jutottaz eszembe. Hiányzik. Hiányzik az az érzés, hogy van egy biztos pontod aki mindig ott van neked. Miért kellett elköltöznünk?!
  A tanár feltett egy kérdést. A hangsúlyt már megismerem csak nem értem meg. Ekkor valaki válaszolt helyettem. Kipattant a szemem és Danielt láttam meg magam mellett. Kikerekedett szemekkel bámultam rá. Daniel rám nézett mosolyogva. Nem értem Danielt. Olyan különböző jeleket küld, mintha maga sem tudná eldönteni, hogy kedvel-e vagy sem. Vagy csak azért viselkedik így, mert Andy megkérte, hogy vigyázzon rám. Valószínüleg ezért. És ez még rosszabb érzés, mintha csak egyszerűen nem érdekelném.
- Oda ülj le - mutatott Daniel egy padra a terem szélén - a tanár összeszedi a tesi cuccodat az óra alatt és holnap már tesizni is fogsz - mondta úgy, mintha tényleg kedvelne. Egy kedves mosolyt is megengedett magának.
  Lassan odaballagtam a padhoz és csak bambultam a fiúk felé. A tanáruk köröket futtatott velük. Az óra közepén a tesi tanár intett nekem, hogy menjek vele. Kisietett a torna teremből én pedig utána rohantam. Úgy válogattuk ki nekem a tesi cuccot, hogy a kezembe nyomott egy pólót és én pedig megráztam a fejem vagy bólogattam aszerint, hogy jó-e a méret. Egy csinos kis torna zsákot is kaptam hozzá.
  Az óra végén megvártam, hogy Daniel elkészüljön. Ott álltam szerencsétlenül a fiú öltöző előtt míg Daniel meg nem jelent az ajtóban. Éppen az egyik fiú viccén röhögött amikor meglátott. Egyből lehervadt a mosoly az arcáról és ettől összefacsarodott a szívem. Remélem csak azért vágott ilyen pofát, mert eszébe jutott a büntetés és nem azért, mert el kell velem töltenie plusz két órát.
- Mehetünk - nézett a barátai után vágyakozva. Bűntudatom támadt hirtelen. Az egész az én hibám, hogy büntetésben van, hiszen én nem tudok angolul és ő csak segíteni próbált azzal, hogy elmondja nekem, hogy a tanár mit mondott.
- Sajnálom - hirtelen rám nézett. Nem értette, hogy miért kérek bocsánatot. 
- Micsoda? - ráncolta a homlokát.
- Sajnálom, hogy nem tudok angolul. Ha tudnék most elmehetnél a fiúkkal és nem lenne büntetésed.
- Ígyis úgyis kaptam volna büntetést ezen a héten. Ez csak azt jelenti, hogy hamarabb vége lesz - mondta miközben elindult.
  Az iskola kihalt volt. Valószínüleg mindenki el van foglalva és a kollégium részen van vagy New York egyik utcájában. Az elzárás az iroda melletti teremben volt. Mikor beléptünk az ajtón egy tanár már ott ült az asztalnál.
- Csendben foglaljátok el magatokat - ennyit mondott és visszatért a javítandó dolgozataihoz.
  Daniel leült az egyik padba majd én mellé ültem. A következő pillanatban belépett egy fekete ruhába öltözött, piercinges fiú. Hideg szürke szeme végigpásztázta a termet és egy pillanatra megakadt rajtam majd elindult a legtávolabbi pad felé. Daniel előszedte a háziját. Értetlenül meredtem rá. Komolyan házit csinál önszántából? Meglátta az arckifejezésemet és elmosolyodott.
- Csak a látszat kedvéért - magyarázta.
- Vagy úgy - én is előszedtem a házimat. - Kérdezhetek valamit?
- Persze - válaszolta úgy, hogy nem is nézett rám.
- Hogy hívják a tanárokat?
- A franciát Monsieur Marceau, az angolt Miss Davis, a matekot Monsieur Piaf, a törit Monsieur Depardieu - itt elnevette magát - és a tesit Mr Lewis - sorolta fel a tanárokat.
- Monsieur Marceau, Miss Davis, Monsieur Piaf, Monsieur Depardieu, Mr Lewis - ismételtem meg. Bólintott, hogy jól mondtam a neveket.
  Fél óráig csendben voltunk. Én megcsináltam a francia házim ami nagyon könnyű volt. Olyan, mintha matekból elsős feladatokat kellene csinálnom. Ő pedig zenét hallgatott. Bömböltette a zenét a fülében és csodálkoztam, hogy nem süketül meg. Közben megtelt a terem. A terembe belépett egy lány akinek fekete festett haja volt és majdnem úgy nézett ki, mint az a piercinges fiú csak annyi volt a különbség, hogy nem fekete ruha volt rajta. A lány nyílegyenesen elindult az említett fiú felé és levágta magát mellé és elkezdtek csókolózni. De olyan vadul, mintha nem egy iskola padjában ülnének. Szerintem még nyelvet is láttam. Ezután pedig belépett egy vékony, nyurga srác maszatos kezekkel. A kezében egy rajzmappa volt. Leült az első padba és elkezdett rajzolni. A tanár ránézett és bólintott.
  A franciával elkészültem és előszedtem az angolt. Kinyitottam a füzetem és csak néztem. Felírtam a házit csak nem értettem. Megböktem Danielt attól félbe, hogy nem reagál.
- Mi van? - rántotta ki a füléből a fülhallgatót. Megijedtem a hideg hangnemtől.
- Csak... segítséget akartam kérni az angol háziban - hebegtem.
- Mit nem értesz rajta? - nézett rám értetlenül. Felhúztam a szemöldököm. Komolyan ennyire feledékeny vagy ennyire hülye?
- Tudod én nem tudok ANGOLUL! - üvöltöttem. Elegem van az amerikaiakból. Elegem van Amerikából. Gyűlölöm ezt a sulit, gyűlölöm a szüleimet azért, mert beírattak ide. Gyűlölök mindenkit aki angolul beszél. Gyűlölöm Danielt és az apját, mert anyának munkát ajánlott! Honvágyam van. Haza akarok menni! 
- Pszt - pisszegett a tanár. A piercinges pár egy pillanatra elvált egymástól majd vissza tértek a dolgukhoz. A rajzoló srác pedig magában morgott. Nem értettem, mert angolul mondta. Gondolom megijesztettem. Mély lélegzetvételeket vettem, hogy lenyugodjak.
- Bocs - nézett rám hitetlenül. Nem nézte ki belőlem, hogy dühös is tudok lenni. Megköszörülte a torkát.
- Ideadnád a füzeted, hogy lemásoljam az órai munkát - kértem csendesen.
  Miközben elvettem a füzetét remegett a kezem. Az óra hármat ütött. Még egy óra és szabadulok. Láttam, hogy Daniel neki kezd a házikhoz. A franciát szedte elő. Elkezdett vele kínlódni, úgyhogy odatoltam elé a francia füzetem a kész házival együtt. Mikor meglátta a füzetet felnézett és elmosolyodott. 
  Fél óráig másoltunk. Utána rám nézett és sóhajtott egyet.
- Nyisd ki az angol füzetedet a végénél - mondta. Én szó nélkül kinyitottam és csodálkozva néztem rá.
- Írd fel azt, hogy Present Simple - elmosolyodtam, mert rájöttem, hogy megpróbál megtanítani angolul. Az elzárás végére eltudtam mondani, hogy hogy hívnak és, hogy hány éves vagyok. Hála Danielnek.

9. rész - Ez olyan "randi"- féle?

- Mi a baj? - nézett ránk a tanár. Kétségbeesve néztem Danielre, de ő csak döbbenten meredt maga elé. Gondolom visszapörgette az időt a fejében, hogy átgondolja vagy bebizonyítsa magának, hogy Andy szerelmes belé. 
- Ööö... - gondolkodj Belle, gyerünk kitalálsz valamit! - Ööö... hát...  - megvan!!! - Csak Daniel rájött, hogy... egész végig rosszul számolt.
  A tanár Danielre nézett, aki még mindig maga elé bámult és kétkedően visszapillantott rám. A tenyerem izzadni kezdett. Mi van, ha a tanár büntetőmunkát ad? Most már a szám is kiszáradt.
- Biztos? - a tanár szemei, mint valami röntgen. Félelmetes.
  Kérlelően néztem Danielre. Most muszáj lesz válaszolnia különben végünk. Lassan rám nézett majd a tanárra és kinyitotta a száját. Vett egy mély levegőt.
- Igen - felelte Daniel magabiztosan, mintha az igazat mondtam volna. Tuti, hogy sokszor hazudott már. - Belle elmagyarázta nekem, hogy miért nem akar kijönni az eredmény és én ezen, mint jó tanuló - itt az osztály felkuncogott - kiborultam.
  A szája sarkait legörbítette és szomorúan nézett a tanárra. De egy kicsit túlzásba vitte. Jobban legörbítette a száját, mint kellett volna ezért inkább csücsörített. A szemében egy kis hamisság csillant.
- Mr. Adams felvilágosítom önt és a kis barátnőjét, hogy ma kezdtünk bele az új anyagba és, hogy előző órán írták a témazárót - az osztály felhördült.
- De tanár úr - nyávogta az egyik plázacica - nem úgy volt, hogy az csak egy röpdoli?
  A csaj szőke haját csavargatta az egyik ujja körül és hatalmas bociszemekkel vizslatta a tanárt. Ha egy számmal kellene jellemeznem akkor az a 15 lenne. Hogy miért? Mert 15 centis magassarkúja van és a szoknyája is 15 centi hosszú. Ha nem kevesebb. A melle majdnem kiesett a felsőjéből és miközben előrébb hajolt az előtte ülő fiúk a mély dekoltázsát bámulták nyálcsorgatva.
- Ashley drágám igen tegnap még úgy volt, de most már témazáróként fogom ellenőrizni nem röpdolgozatként - a tanár gonoszan vigyorgott ránk. Az osztály morogva forgolódott, hogy mindenki tudjon beszélni a távolabb ülő barátjával. Csak az egyik fiú nézett szét értetlenül, mert most kelt fel a hangzavarra.
- De tanár úr - kezdte Daniel a visszavágást - a fejezetnek még a felét sem értük el. Hogy lehetne ez a doga témazáró? - vigyorgott Daniel, hogy idegesítse a tanárt. Sikerült is. Ahogy a tábla előtt állt és meghallotta Daniel szavait elkezdett vörösödni a feje a méregtől.
- Daniel Adams - üvöltötte. Az osztály elnémult. A tanár zihálva lépkedett a padunk felé. - Miért képzeled mindig azt fiam, hogy neked mindig ismétlem MINDIG igazad van? - a végét már Daniel arcába mondta.
- De tanár úr - vágott közbe Ashley - Danielnek tényleg igaza van.
  A tanár csak meredt rá hatalmas gülü szemekkel. Majd kiviharzott. Az osztály ezt nagy üdvrivalgással fogadta. Mire én felfogtam mi történt a terem félig üres volt. Az órából csak negyedóra telt el és már vége is. Ez azt jelentette a diákok számára, hogy mehetnek ebédelni.
  Lassan pakoltam össze, majd szép nyugodtan kisétáltam a teremből. Mielőtt elindulhattam volna az ebédlő felé Daniel megragadta a kezem.
- Mi nem a suliban eszünk? - mondta, majd elkezdett rángatni a másik irányba.
- Mii? - néztem rá döbbenten. - Lehet ilyet csinálni?
- Igen - most már elengedett, mert rájött magamtól is követem.
- De... de... - kerestem kifogást - de ez majdnem olyan, mint... - a torkom kiszáradt, ahogy erre gondoltam - egy randi.
  Itt megtorpant. Én elsiettem mellette, de én is megálltam amint észrevettem. Átgondolta a dolgot majd felvette újra a rohanó tempóját.
- Nem, nem olyan - magyarázta - csak kérdezni akarok pár dolgot.
- Ezt a beszélgetést a suliban is meg tudjuk ejteni - semmi kedvem nem volt vele kettesben lenni.
- Négyszemközt kell beszélnünk - túl bizalmas hangnem. Oó, ez már majdnem randi. Amint erre ráébredtem el kezdett vörösödni a fejem. De itt még nem volt vége. Folytatta - mivel Andy minden lépésemet követi, így nem tudok veled beszélni.
  Ez a beszélgetés igen félreérthető volt. Vörös fejjel és remegő térdekkel léptem ki az iskola ajtaján. Az utca túloldalán volt egy McDonalds úgyhogy odaültünk be. A kis kólámat szürcsölve figyeltem ahogy kibontja a hamburgerét. Én egy nagy adag sült krumplit kértem. Csak bámultam rá és vártam, hogy megszólaljon. 
  Megint átfutott az agyamon ez a randi dolog. Megráztam a fejem hátha elfelejtem ezt a dolgot. A suliból többen jöttek át ide enni. Főleg a mi osztályunkból. Ashley-t is láttam és éppen az eladó magyarázott neki valamit. Többen megbámultak minket és sustorogtak. Lehet, hogy nem rólunk, de olyan érzésem volt.
- Mi az? - csámcsogta Daniel. Nem bírta volna lenyelni a falatot ami a szájában van?
- Öööö... beszélni akartál velem? - néztem rá értetlenül. Ennyire lekötötte a figyelmét a kaja? Hülye fiúk.
- Ja, tényleg - csámcsogott tovább. Lenyelte azt ami a szájában volt majd ivott pár kortyot a kólájából és mélyen a szemembe nézett. Azzal a meleg szempárral. Randi, randi, randi! Zúgott a fejem ahogy ez az egy szó visszhangzott a fejemben. - Komolyan gondoltad azt, hogy Andy szerelmes belém?
  Nem mertem a szemébe nézni, helyette a kezemben lévő sült krumplit bámultam. - Nem... - a hangom elhaló. Ha egy tanárnak tudtál hazudni, hogy megvédd magad és Danielt, akkor Danielnek is tudsz hazudni Andy érdekében. Felemeltem a fejem, megacéloztam magam és határozottan kijelentettem:
- Nem, nem szerelmes beléd - mosolyodtam el a bátorságomon.
- Akkor... - ráncolta a homlokát. Hoppá, erről elfeljtkeztem. Mit is akartam ezzel bizonyítani? Hogy Andy csak őt hívta a cukrászdába.
- Hááát, csak vicceltem - próbáltam nevetni, de elég eröltetettre sikeredett. - Biztos csak azért hívott csak téged, mert megszokta, hogy nincs szobatársa - a saját érvével érveltem.
  Az ebéd többi részében egyikünk se szólalt meg. Csendben ettük a kajánkat. Daniel rápillantot az órájára.
- Indulnunk kell - állt fel az asztaltól fájdalmas arccal. Értetlenül néztem rá. És sikerült megmagyaráznia ezt a fájdalmas arcot egy szóval. Egyetlen eggyel. - Andy.
- Indulnunk kell - álltam fel fájdalmas arccal én is. Azonnal megértjünk egymást. Félszavakból is. Furcsa. Nagyon.
  Gyorsan átsiettünk az úton és még volt annyi időnk, hogy benézzünk az ebédlőbe mielőtt elkezdődik a töri. Amint beléptünk Andy kiszúrt minket és felállt úgy, hogy majdnem felborult a széke is. Daniellel ijedten összenéztünk. Félúton összetalálkoztunk.
- Hol voltatok? - kérdezte szemrehányóan.
- Hát szemben a Mekiben - mondta bátran Daniel.
- Hooool? - visította Andy.
- Hát a Mekiben - válaszoltam mosolyogva. 
- Ti randiztatok? - mondta rémülten. Kicsit sem halkan. A fél ebédlő a mi beszélgetésünk hallgatta.
- Nem, nem, nem - tiltakoztunk egyszerre Daniellel.
- Akkor mit csináltatok? - tette csípőre a kezét és úgy kérdezte, mintha ez rá is tartozna nem csak rám és Danielre.
- Megmutattam Belle-nek a környéket?
- Engem meg mért hagytatok itt ezekkel? - mutatott Lilly-re és Joshra akik éppen egymással voltak elfoglalva.
- Mert egy fél órával hamarabb fejeződött be az óránk - magyarázta Daniel. Már (szerencsére) hozzászoktak, hogy franciául beszéljenek, úgyhogy mindent megértettem amit ők beszéltek.
  Hirtelen megszólalt a csengő. Andy meredten Bámult utánunk ahogy törire siettünk. Szereti Danielt. Nagyon. És én most elrabolom tőle. Bűntudatom van, hiszen ő sokkal hamarabb megismerte Danielt. Hiányzik neki. Tudom milyen érzés. De ő sokkal közelebb van hozzá, mint én, de talán még messzebb, mint én Joseph-hez

8.rész - Mi a baj velem?

- Ismerem Daniel Adams-et - nyögtem ki nagy nehezen. A lányok felhördültek. Most már kijelenthetem, hogy nem csak én tartom helyesnek Danielt. Hanem mindenki más. Kivéve talán Lillyt.

- Akkor ülj le mellé - nézett rám kedvesen a tanár.

- Rendben - motyogtam.

  Ahogy végigsiettem a padok között az összes lány gyűlölködve figyelt. Még nem is ismernek, de máris utálnak. Hogy miért? Mert történetesen a szobatársam Daniel barátja. Libák.

- Szuper - morgott mellettem Daniel.

- Mi az?

- Semmi.

- Most komolyan az a bajod, hogy melletted ülök? - kicsit hangosabban beszéltem a kelleténél. A tanár és az egész osztály felénk nézett.

- Megkérhetném Miss...

- Smith - döbbenten meredtem Danielre.

- Tessék? - nézett rá a tanár is döbbenten. A lányok irigykedve bámultak. Én pedig ültem ott vörös fejjel.

- Úgy hívják, hogy Annabelle Smith. Nem a vezeték nevét kérdezte tanár úr?

- De, de - motyogta a tanár. Láttam rajta, hogy össze van zavarodva. Hogy ezt leplezze felírta az óra címét. A szívem gyorsabban kezdett dobogni. Könnyű ez az anyag. A többiek fájdalmasan felnyögtek. Én pedig vidáman mosolyogtam. 

  A dupla francia nagyon jól telt. Mintha otthon lettem volna. Én voltam az egyetlen aki jelentkezett, mert a többiek nem tudták. Első sikerélmény New Yorkban.

  Az angolról ez már sajnos nem mondható el.

Mikor kicsengettek Daniel seperc alatt kitűzött a teremből. Gondoltam megvár. De nem. Mire kiértem a teremből láttam, hogy befordul a folyosó végén. Elkezdtem utána rohanni. Szerencsére elkaptam a karját.

- Miért nem vártál meg? - szegeztem neki a kérdést.

- Miért kellett volna? - nézett rám azokkal a kék szemekkel. A dühöm egy szempillantás alatt eltűnt.

- Mert... mert én... - miért is kellet volna megvárnia? - mert én nem ismerem a sulit - bámultam a cipőm orrát. Ilyet még soha nem éreztem. Soha nem voltam zavarban. Joseph-pel a kapcsolatom egyszerű volt. Én szerelemes voltam Josephbe, ő pedig belém. De Daniel teljesen más. Elérhetetlen. És nem is tudom mit érzek iránta. Kit hülyítek, én szerelmes vagyok Danielbe.

- Nem várok rád - közölte velem és faképnél hagyott.
  Lassan ballagtam Daniel után aki megvárt a folyosó végén.
- Köszi - suttogtam halkan. Valószínűleg nem értette, hogy mi van velem. Biztos úgy gondolta, hogy ő bántott meg engem. Ha úgy vesszük tényleg az ő hibája.
  Lassan sétáltunk a terem felé.
- Kérdezhetek valamit? - néztem rá. A szeme. A szeme fájdalommal volt tele. 
- Hát persze - motyogta. Most ő van zavarban? Nem hiszem. Csak rájött, hogy egy bunkó állat volt.
- Miért? Miért mondtad meg a nevem?
- Nem tudom, mert... - mert szeretlek? Hiú ábránd. - mert úgy éreztem, hogy... hogy az én hibám. Hogy az én hibám, ha már az első napodon bajba kerülsz.
- Ühüm - az ő hibája? Ez meg valami amerikai flörtölő duma vagy mi? Megérkeztünk a terem elé.
  A terembe beérve megálltunk az asztal előtt (igen, Daniel is megállt nem sietett a helyére) és a tanár odajött hozzánk. Elkezdett hadarni Daniel pedig mindig válaszolt rá helyettem. Én pedig csak bámultam a nőt. Hogy lehet ilyen gyorsan beszélni? Ha diktálni fog akkor végem!!
  A nő felhúzott szemöldökkel nézett rám és mosolygott. De nem kedvesen, hanem gúnyosan. Daniel megragadta a karom és hátrahúzott a helyére. Leültem és kipakoltam.
- Mit mondott? - kérdeztem Danielt.
- Amit minden tanár szokott.
- Vagyis?
- Örül, hogy itt vagy meg stb.
- És gondolom annak is örül, hogy nem értem, hogy mit mond - morogtam. Daniel csak nézett rám. Láttam, hogy a szemei nevetnek.
  Ekkor a tanár felcsattant. Kihallottam belőle a nevem és Danielét. Daniel is elkezdett beszélni. A vége az lett, hogy Daniel elhúzza a száját. Fogalmam sincs mit mondhatott a nő, de biztos, hogy nem egy viccet. Ahhoz már nem volt merszem, hogy megkérdezzem. Az óra végéig behúzott nyakkal ültem és csak azt tudtam leírni a füzetembe amit a táblára felírt. Vagyis a címet.
  A szünetben összefutottunk Andyvel. Neki éppen francia következett, nekünk meg matek. Van egy olyan érzésem, hogy Andy nagyon nagy kerülőúton jött.
- Van kedved eljönni délután a cukrászdába? - észrevettem, hogy csak Danielt hívta.
- Nem lehet Bellel büntetőmunkát kaptunk - szerencsére mindketten franciául beszéltek.
- Hogy mi?! - hördültünk fel egyszerre Andyvel. Annyi volt a különbség, hogy én franciául, ő pedig angolul. Daniel bocsánatkérően nézett Andyre. Hahó, én is itt vagyok. Most meg mi történt? Amíg ketten voltunk addig Daniel legalább emberszámba vett. Ezt nem értem.
- Hát angol első öt percében elmagyaráztam Bellenek, hogy mit mondott a tanár. De ő úgy gondolta, hogy ez csak egy jó kifogás, hogy tudjunk beszélgetni.
- Nem hitte el, hogy Belle nem tud angolul? - nézett rá hitetlenkedve.
- Nem - rázta a fejét Daniel. - Plusz még "feleseltem" is. Ezét mindketten büntetőmunkát kaptunk. Belle csak mára, mert új diák, de én egész hétre.
  Jól elvoltak nélkülem úgyhogy én csendben elsétáltam. Észre se vették. Három diákot kérdeztem meg arról, hogy hol a matek terem. Egyik sem nézett hülyének, hogy franciául beszélek. Mázli. Mire Daniel utolért én már a matektanárral beszélgettem. A matektanár ugyanabban a suliban tanított ahova én is jártam Párizsban. Ez tök jó.
  Daniel a helyéhez rángatott. A tanárt ez annyira nem viselte meg, hogy nem folytatjuk a beszélgetést. Mondjuk engem se.
- Héééé! - kiáltottam fel - még beszéltem!
- Most már nem beszélsz - jelentette ki Daniel. - Miért mentél el? Nem is ismered a sulit.
- Mert úgy láttam, hogy Andyvel jól elvagytok kettesben - vágtam vissza a sértettek dühével.
- A te...
- A termet pedig úgy találtam meg, hogy megkérdeztem az embereket - puffogtam.
- Nem néztek hülyének? - csodálkozott.
- Nem - durcisztam tovább - vagyis nem tudom.
- De miért mentél el?
- Mert nem foglalkoztatok velem - néztem a szemébe. Kár volt. Minden dühöm és sértettségem elveszett. A kék szemeiben.
- De hisz franciául beszéltünk. És Andy elhívott minket a cukrászdába - nyomta meg a minket szót. Látszott, hogy ő is észrevette, hogy Andy csak őt hívta.
- Attól, hogy franciául beszéltek az még nem jelenti azt, hogy engem is bevontok a beszélgetésetekbe. Andy például rám se nézett - a matektanár halk motyogása megakasztott. Már elkezdődött az óra?
- Új neki az az érzés, hogy van szobatársa. Hogy nem csak velem tud beszélgetni.
- Miért nem szóltál a büntetésről? - néztem rá kérdőn. Most nem néztem a szemébe.
- Mert... - nyelt egy nagyot - ... elfelejtettem.
  Kikerekedett szemekkel néztem rá: - Hogy lehet ezt elfelejteni? - a hangom már-már hisztérikus volt. A tanár mérges pillantást vetett rám. Bocsánatkérően rámosolyogtam.
- Úgy hogy annyiszor kaptam már büntetést, hogy már megszoktam - emelte meg a hangját egy picit. De tényleg csak annyi volt, hogy már nem suttogott.
- Mr. Adams megkérhetném arra, hogy ne zavarja az órámat? - Daniel bocsánatkérő mosolya feleannyit sem ért, mint az enyém. Haha az új diákok előnye.
- Mégis akkor jutott eszedbe mikor Andy elhívott a cukrászdába - tértem vissza a beszélgetéshez. Ha ez nevezhető annak.
- Még egyszer mondom: minket. Minket hívott a cukrászdába - megint megnyomta a minket szót. Tisztán látszott, hogy hazudott.
- Aha persze - morogtam.
- Andy-vek CSAK barátok vagyunk - akkora nyomatékot akart adni a szavának, hogy még a füzetébe is beleírta, hogy csak. Franciául.
- CSAK téged hívott, mert szerelmes beléd - én is leírtam a füzetembe, hogy csak.
- Micsodaaaa!!!!????? - nézett rám hitetlenkedve. Az egész osztály felénk fordult mivel Daniel ezt üvöltötte.
- Hoppá! - nagyon nagy bajban vagyok!!!

7.rész - Az élet igazságtalan

JJJasmin: miazmiazmiazmiaz???????????????
Beauty&Beat: Joseph mit mesélt?
JJJasmin: Semmit. Suliban, ha beszélgetni próbáltam vele mindig azt mondta, hogy "kuss Belle bajban van"
Beauty&Beat: Nem vagyok bajban, csak...
JJJasmin: csak...
  Felálltam és megnyitottam a zuhanyt, hogy azt higgye Andy, hogy fürdök.
Beauty&Beat: Bentlakásos suliba kerültem és... és Joseph látta rajtam, hogy ennek egyáltalán nem örülök.
JJJasmin: Jól mondta. Bajban vagy.
Beauty&Beat: NEM. NEMNEMNEMNEMNEM és NEM
  Tényleg jó érzés, hogy foglalkoznak velem még, ha ilyen távol is vagyunk egymástól. De NEM vagyok BAJBAN!!!!!!!
JJJasmin: Akkor ezért nem videózhatunk. Érti a franciát a szobatársad?
Beauty&Beat: Igen. Honnan tudod, hogy van szobatársam?
JJJasmin: Joseph egész nap erről motyogott.
  Dörömböltek az ajtón.
- Héé, ha tovább fürdesz akkor nem marad nekem meleg víz! - ordította Andy. Hülye hangszigetelt ajtó.
- Megyek! - ordítottam vissza.
Beaty&Beat: mennem kell
  Kinyomtam a gépem. Felkaptam a pizsim. Rám fért volna egy fürdés, de annyira nem fontos. Majd reggel korábban felkelek. Óvatosan beletekertem a törölközőbe a laptopot. Beletúrtam a hajamba és éreztem, hogy nyirkos lett a párától ami a meleg víz miatt volt. Szuper most úgy nézek ki, mintha fürödtem volna. Egy kis előny.
- Na végre - morogta Andy. Ártatlanul rámosolyogtam, ő meg becsoszogott a fürdőbe. Véget ért a műsora gondolom ezért ilyen... morcos. Nem jut eszembe jobb szó. A laptopot visszacsúsztattam a bőröndbe majd kikészítettem a holnapi ruhám. Egy farmer, egy torna cipő, egy sál és az új párizsos felsőm. Mosolyogva néztem a pólót majd magamhoz szorítottam és beleszagoltam. Andy arra jött ki (gyorsan végzett), hogy elkapott egy köhögő roham. Ledobta a cuccát a földre és odarohant hozzám és elkezdte veregetni a hátam.
- Jól vagy? - kérdezte rémült arccal.
- Csak büdös volt a póló - magyaráztam két köhögés között felmutatva a pólót.
  Andy elnevette magát és visszament fölszedni a törölközőjét. Miután már kaptam levegőt megpróbáltam beállítani az ébresztőt. Nem az van, hogy nem bírok lenyomni a telefonomon két gombot, csak nem tudom, hogy itt hány óra a korán.
- Andy hánykor kezdődik a reggeli? - néztem rá az ágyamról.
- 7-kor. De csak azért, mert "néhány" diák, a fél iskola erre kel föl. Én mindig egy fél órával hamarabb kelek - vigyorgott Andy.
- Köszi - vigyorogtam vissza. Miért vigyorgunk? Nem tom. Biztos valami az eszébe jutott. 
  Most már tudom. Hatkor kelek. A telefonom a fejem alá tettem, hogy Andy ne hallja meg.
  Gyorsan lekapcsoltam a lámpát, mert Andy már befordult a fal felé az ágyában. Követtem a példáját, én is bekucorodtam az ágyamba.
  Még egy jó órán keresztül bámultam a plafont és a repedéseket számoltam. Végre egy olyan hely ahol vannak repedések. Végül győzött a fáradtság és az időeltolódás úgyhogy elaludtam. Szerencsére annyira fáradt voltam, hogy nem álmodtam semmit. Mióta megérkeztünk New Yorkba most aludtam a legtöbbet egyhuzamban. Kerek hat órát.
  Az ébresztőm túl hamar ébresztett fel. Még aludtam volna. Nagy ásítások közepette sétáltam a fürdő felé amikor neki mentem az ajtófélfának. Jobban mondva lefejeltem. Azonnal eltűnt a szememből az álmosság. Legalább tízféle káromkodás hagyta el a számat  miközben azt vizsgáltam, hogy mekkora a pukli a homlokomon.
  Gyorsan beálltam a zuhanyzó alá és megnyitottam. A víz az elején hideg volt, de felmelegedett. A forró víz ellazította minden izmom és megnyugodtam. Az öt perces fürdésből fél óra lett.
- Belle, Belle azonnal gyere ki, mert a húgyhólyagom nem bírja tovább - gyorsan elzártam a vizet és magam köré csavartam a törülközőm. 
- Jöhetsz - motyogtam. Egy szál törülközőben, csurom vizesen álltam előtte.
- Kösz - rontott be a fürdőbe.
  Gyorsan magamra kaptam a ruhám és vártam Andyt, hogy újra bejuthassak a fürdőbe megcsinálni a hajam. De nem akart kijönni. Már a reggeli jelző csengő is megszólalt mikor elegem lett a várakozásból. Elkezdtem dörömbölni az ajtón.
- Andy azonnal gyere ki, mert még nincs kész a hajam!
- Bocsi - mondta Andy fura hangon - gyere be ketten is elférünk a tükör mellett.
  Éppen a száját rúzsozta. Gyorsan összefogtam a hajam, mert nem terveztem különösebb frizurát és magamra dobta egy kis sminket. Szempillaspirál és szájfény.
  A reggelinél nagyon kevesen voltak, mert még  csak negyed nyolc volt. Az asztalunknál már ott ült Lilly. A sorban nem állt senki úgyhogy gyorsan kértünk kaját. Én zabpelyhet Andy pedig pirítóst kért. Természetesen nekem Andy rendelte meg a kaját.
- Egyél gyorsan, mert még el kell kérnünk a könyveidet - sürgetett Andy.
  Három kanállal lenyomtam a zabpelyhet és indultunk is a titkárságra. Erre még sosem jártam. Az igazgatói és a titkárság a suli két végében van. Hosszú folyosókon mentünk végig. Párszor a könyökömet is kellett használnom, mert akkorra volt a tömeg. A titkárság egy szolid berendezésű iroda. Komolyan úgy néz ki, mint az amerikai filmekben. Jaaa, hogy én most Amerikában vagyok?
  A titkárságon egy nő valamit nagyon magyarázott Andynek. Meg nekem. Csak én nem értettem belőle semmit "hiányos" angoltudásom miatt. A nő várakozóan nézett rám. Én meg ugyanúgy bámultan rá. Már vagy öt perce ott álltunk amikor Andy észbekapott.
- Azt kérdezte, hogy kivel ebédeltél tegnap. Vagyis, hogy kivel ültél egy asztalnál.
- Elmondanád neki? Nem nagyon tudom a vezetékneveteket - néztem rá könyörgően.
- Persze - mosolygott rám Andy.
  A titkárnő kimeredt szemekkel bámult minket. Úgy tűnik nem tud franciául. Ő az első ember akivel találkoztam és nem tud franciául.
- Lilly Edwards, Josh Morgan, Daniel Adams and me Andy Peterson - a titkárnő nyugodt arccal hallgatta. Gondolom megijedt, hogy nem fog tudni velünk beszélni. Gyorsan bepötyögte a neveket a gépébe és valamit mondott Andynek majd a kezembe nyomott egy hatalmas kupac könyvet és kitolt minket az irodából.
- Mit mondott? - kérdeztem.
- Azt, hogy csak Daniellel jársz egy osztályba és, hogy szól a tanároknak, hogy az ismerős mellé ültessenek.
- Szuper - nyögtem. Minden napot Daniel mellett fogom tölteni. MINDEN napot. Miért? Miért? Mit vétettem a sors ellen?! Valaki mondja már meg!
  Andy megragadta a karom és visszaráncigált a kajáldába.
- Daniel - üvöltötte el magát az ebédlőben. - Daniel! Mivel Belle veled jár egy osztályba és tudom... ne tagadd, hogy a kapcsolatotok nem olyan jó - fintorodott el a jónál - megkérlek arra, én kérlek arra, hogy vigyázz Bellere - hadarta el egy szuszra.
- Oké - Daniel fel sem nézett a reggelijéből.
- Akkor induljatok, mivel Belle nem ismeri a sulit - adta ki a parancsot Andy. Na, jó nem parancs volt csak a hangsúly ahogy mondta.
  Daniel szeme szikrákat szórt. - Még eszek!
  Andy nem várta meg míg Daniel befejezi a kajálást, hanem megragadta a karját és felrángatta székről. Daniel dühösen méregette. Rájöttem, hogy szárnyalok a boldogságtól, hogy mégsem olyan tökéletes a kapcsolatunk. Daniel csak nézett rám. Én pedig viszonoztam.
- Gyere - morogta. Gyorsan kisietett az ebédlőből. Én pedig követtem. Legalább 100 lány fordult utánam, hogy Daniel vajon mit akarhat tőlem.
  A terembe érve Daniel a helyére sietett. Én pedig megálltam a tanári asztal előtt. Szerencsétlenül álltam ott amíg a tanár meg nem jött.
- Hát maga? - francia. Egy igazi francia. Egy francia férfi a francia tanárom. Igen, IGEN!!! Ugrálni tudnék örömömben.
- Én vagyok az új diák - mosolyogtam rá. Ő visszamosolygott rám.
- Kit ismersz az osztályból? - a mosoly az arcomra fagyott.
- Senkit - motyogtam.
- A titkárságon azt mondták, hogy ismered az egyik fiút, csak nem jut eszembe a neve - ráncolta a homlokát. A szemem sarkából láttam, hogy Daniel teste megfeszül az idegességtől.
- Nem, tényleg nem ismerek senkit - a hangom hamisan csengett. Életem legrosszabb hazugsága. Ezt a tanár is észrevette.
- Biztos?
- Nem. Ismerem...