9. rész - Ez olyan "randi"- féle?

- Mi a baj? - nézett ránk a tanár. Kétségbeesve néztem Danielre, de ő csak döbbenten meredt maga elé. Gondolom visszapörgette az időt a fejében, hogy átgondolja vagy bebizonyítsa magának, hogy Andy szerelmes belé. 
- Ööö... - gondolkodj Belle, gyerünk kitalálsz valamit! - Ööö... hát...  - megvan!!! - Csak Daniel rájött, hogy... egész végig rosszul számolt.
  A tanár Danielre nézett, aki még mindig maga elé bámult és kétkedően visszapillantott rám. A tenyerem izzadni kezdett. Mi van, ha a tanár büntetőmunkát ad? Most már a szám is kiszáradt.
- Biztos? - a tanár szemei, mint valami röntgen. Félelmetes.
  Kérlelően néztem Danielre. Most muszáj lesz válaszolnia különben végünk. Lassan rám nézett majd a tanárra és kinyitotta a száját. Vett egy mély levegőt.
- Igen - felelte Daniel magabiztosan, mintha az igazat mondtam volna. Tuti, hogy sokszor hazudott már. - Belle elmagyarázta nekem, hogy miért nem akar kijönni az eredmény és én ezen, mint jó tanuló - itt az osztály felkuncogott - kiborultam.
  A szája sarkait legörbítette és szomorúan nézett a tanárra. De egy kicsit túlzásba vitte. Jobban legörbítette a száját, mint kellett volna ezért inkább csücsörített. A szemében egy kis hamisság csillant.
- Mr. Adams felvilágosítom önt és a kis barátnőjét, hogy ma kezdtünk bele az új anyagba és, hogy előző órán írták a témazárót - az osztály felhördült.
- De tanár úr - nyávogta az egyik plázacica - nem úgy volt, hogy az csak egy röpdoli?
  A csaj szőke haját csavargatta az egyik ujja körül és hatalmas bociszemekkel vizslatta a tanárt. Ha egy számmal kellene jellemeznem akkor az a 15 lenne. Hogy miért? Mert 15 centis magassarkúja van és a szoknyája is 15 centi hosszú. Ha nem kevesebb. A melle majdnem kiesett a felsőjéből és miközben előrébb hajolt az előtte ülő fiúk a mély dekoltázsát bámulták nyálcsorgatva.
- Ashley drágám igen tegnap még úgy volt, de most már témazáróként fogom ellenőrizni nem röpdolgozatként - a tanár gonoszan vigyorgott ránk. Az osztály morogva forgolódott, hogy mindenki tudjon beszélni a távolabb ülő barátjával. Csak az egyik fiú nézett szét értetlenül, mert most kelt fel a hangzavarra.
- De tanár úr - kezdte Daniel a visszavágást - a fejezetnek még a felét sem értük el. Hogy lehetne ez a doga témazáró? - vigyorgott Daniel, hogy idegesítse a tanárt. Sikerült is. Ahogy a tábla előtt állt és meghallotta Daniel szavait elkezdett vörösödni a feje a méregtől.
- Daniel Adams - üvöltötte. Az osztály elnémult. A tanár zihálva lépkedett a padunk felé. - Miért képzeled mindig azt fiam, hogy neked mindig ismétlem MINDIG igazad van? - a végét már Daniel arcába mondta.
- De tanár úr - vágott közbe Ashley - Danielnek tényleg igaza van.
  A tanár csak meredt rá hatalmas gülü szemekkel. Majd kiviharzott. Az osztály ezt nagy üdvrivalgással fogadta. Mire én felfogtam mi történt a terem félig üres volt. Az órából csak negyedóra telt el és már vége is. Ez azt jelentette a diákok számára, hogy mehetnek ebédelni.
  Lassan pakoltam össze, majd szép nyugodtan kisétáltam a teremből. Mielőtt elindulhattam volna az ebédlő felé Daniel megragadta a kezem.
- Mi nem a suliban eszünk? - mondta, majd elkezdett rángatni a másik irányba.
- Mii? - néztem rá döbbenten. - Lehet ilyet csinálni?
- Igen - most már elengedett, mert rájött magamtól is követem.
- De... de... - kerestem kifogást - de ez majdnem olyan, mint... - a torkom kiszáradt, ahogy erre gondoltam - egy randi.
  Itt megtorpant. Én elsiettem mellette, de én is megálltam amint észrevettem. Átgondolta a dolgot majd felvette újra a rohanó tempóját.
- Nem, nem olyan - magyarázta - csak kérdezni akarok pár dolgot.
- Ezt a beszélgetést a suliban is meg tudjuk ejteni - semmi kedvem nem volt vele kettesben lenni.
- Négyszemközt kell beszélnünk - túl bizalmas hangnem. Oó, ez már majdnem randi. Amint erre ráébredtem el kezdett vörösödni a fejem. De itt még nem volt vége. Folytatta - mivel Andy minden lépésemet követi, így nem tudok veled beszélni.
  Ez a beszélgetés igen félreérthető volt. Vörös fejjel és remegő térdekkel léptem ki az iskola ajtaján. Az utca túloldalán volt egy McDonalds úgyhogy odaültünk be. A kis kólámat szürcsölve figyeltem ahogy kibontja a hamburgerét. Én egy nagy adag sült krumplit kértem. Csak bámultam rá és vártam, hogy megszólaljon. 
  Megint átfutott az agyamon ez a randi dolog. Megráztam a fejem hátha elfelejtem ezt a dolgot. A suliból többen jöttek át ide enni. Főleg a mi osztályunkból. Ashley-t is láttam és éppen az eladó magyarázott neki valamit. Többen megbámultak minket és sustorogtak. Lehet, hogy nem rólunk, de olyan érzésem volt.
- Mi az? - csámcsogta Daniel. Nem bírta volna lenyelni a falatot ami a szájában van?
- Öööö... beszélni akartál velem? - néztem rá értetlenül. Ennyire lekötötte a figyelmét a kaja? Hülye fiúk.
- Ja, tényleg - csámcsogott tovább. Lenyelte azt ami a szájában volt majd ivott pár kortyot a kólájából és mélyen a szemembe nézett. Azzal a meleg szempárral. Randi, randi, randi! Zúgott a fejem ahogy ez az egy szó visszhangzott a fejemben. - Komolyan gondoltad azt, hogy Andy szerelmes belém?
  Nem mertem a szemébe nézni, helyette a kezemben lévő sült krumplit bámultam. - Nem... - a hangom elhaló. Ha egy tanárnak tudtál hazudni, hogy megvédd magad és Danielt, akkor Danielnek is tudsz hazudni Andy érdekében. Felemeltem a fejem, megacéloztam magam és határozottan kijelentettem:
- Nem, nem szerelmes beléd - mosolyodtam el a bátorságomon.
- Akkor... - ráncolta a homlokát. Hoppá, erről elfeljtkeztem. Mit is akartam ezzel bizonyítani? Hogy Andy csak őt hívta a cukrászdába.
- Hááát, csak vicceltem - próbáltam nevetni, de elég eröltetettre sikeredett. - Biztos csak azért hívott csak téged, mert megszokta, hogy nincs szobatársa - a saját érvével érveltem.
  Az ebéd többi részében egyikünk se szólalt meg. Csendben ettük a kajánkat. Daniel rápillantot az órájára.
- Indulnunk kell - állt fel az asztaltól fájdalmas arccal. Értetlenül néztem rá. És sikerült megmagyaráznia ezt a fájdalmas arcot egy szóval. Egyetlen eggyel. - Andy.
- Indulnunk kell - álltam fel fájdalmas arccal én is. Azonnal megértjünk egymást. Félszavakból is. Furcsa. Nagyon.
  Gyorsan átsiettünk az úton és még volt annyi időnk, hogy benézzünk az ebédlőbe mielőtt elkezdődik a töri. Amint beléptünk Andy kiszúrt minket és felállt úgy, hogy majdnem felborult a széke is. Daniellel ijedten összenéztünk. Félúton összetalálkoztunk.
- Hol voltatok? - kérdezte szemrehányóan.
- Hát szemben a Mekiben - mondta bátran Daniel.
- Hooool? - visította Andy.
- Hát a Mekiben - válaszoltam mosolyogva. 
- Ti randiztatok? - mondta rémülten. Kicsit sem halkan. A fél ebédlő a mi beszélgetésünk hallgatta.
- Nem, nem, nem - tiltakoztunk egyszerre Daniellel.
- Akkor mit csináltatok? - tette csípőre a kezét és úgy kérdezte, mintha ez rá is tartozna nem csak rám és Danielre.
- Megmutattam Belle-nek a környéket?
- Engem meg mért hagytatok itt ezekkel? - mutatott Lilly-re és Joshra akik éppen egymással voltak elfoglalva.
- Mert egy fél órával hamarabb fejeződött be az óránk - magyarázta Daniel. Már (szerencsére) hozzászoktak, hogy franciául beszéljenek, úgyhogy mindent megértettem amit ők beszéltek.
  Hirtelen megszólalt a csengő. Andy meredten Bámult utánunk ahogy törire siettünk. Szereti Danielt. Nagyon. És én most elrabolom tőle. Bűntudatom van, hiszen ő sokkal hamarabb megismerte Danielt. Hiányzik neki. Tudom milyen érzés. De ő sokkal közelebb van hozzá, mint én, de talán még messzebb, mint én Joseph-hez

8.rész - Mi a baj velem?

- Ismerem Daniel Adams-et - nyögtem ki nagy nehezen. A lányok felhördültek. Most már kijelenthetem, hogy nem csak én tartom helyesnek Danielt. Hanem mindenki más. Kivéve talán Lillyt.

- Akkor ülj le mellé - nézett rám kedvesen a tanár.

- Rendben - motyogtam.

  Ahogy végigsiettem a padok között az összes lány gyűlölködve figyelt. Még nem is ismernek, de máris utálnak. Hogy miért? Mert történetesen a szobatársam Daniel barátja. Libák.

- Szuper - morgott mellettem Daniel.

- Mi az?

- Semmi.

- Most komolyan az a bajod, hogy melletted ülök? - kicsit hangosabban beszéltem a kelleténél. A tanár és az egész osztály felénk nézett.

- Megkérhetném Miss...

- Smith - döbbenten meredtem Danielre.

- Tessék? - nézett rá a tanár is döbbenten. A lányok irigykedve bámultak. Én pedig ültem ott vörös fejjel.

- Úgy hívják, hogy Annabelle Smith. Nem a vezeték nevét kérdezte tanár úr?

- De, de - motyogta a tanár. Láttam rajta, hogy össze van zavarodva. Hogy ezt leplezze felírta az óra címét. A szívem gyorsabban kezdett dobogni. Könnyű ez az anyag. A többiek fájdalmasan felnyögtek. Én pedig vidáman mosolyogtam. 

  A dupla francia nagyon jól telt. Mintha otthon lettem volna. Én voltam az egyetlen aki jelentkezett, mert a többiek nem tudták. Első sikerélmény New Yorkban.

  Az angolról ez már sajnos nem mondható el.

Mikor kicsengettek Daniel seperc alatt kitűzött a teremből. Gondoltam megvár. De nem. Mire kiértem a teremből láttam, hogy befordul a folyosó végén. Elkezdtem utána rohanni. Szerencsére elkaptam a karját.

- Miért nem vártál meg? - szegeztem neki a kérdést.

- Miért kellett volna? - nézett rám azokkal a kék szemekkel. A dühöm egy szempillantás alatt eltűnt.

- Mert... mert én... - miért is kellet volna megvárnia? - mert én nem ismerem a sulit - bámultam a cipőm orrát. Ilyet még soha nem éreztem. Soha nem voltam zavarban. Joseph-pel a kapcsolatom egyszerű volt. Én szerelemes voltam Josephbe, ő pedig belém. De Daniel teljesen más. Elérhetetlen. És nem is tudom mit érzek iránta. Kit hülyítek, én szerelmes vagyok Danielbe.

- Nem várok rád - közölte velem és faképnél hagyott.
  Lassan ballagtam Daniel után aki megvárt a folyosó végén.
- Köszi - suttogtam halkan. Valószínűleg nem értette, hogy mi van velem. Biztos úgy gondolta, hogy ő bántott meg engem. Ha úgy vesszük tényleg az ő hibája.
  Lassan sétáltunk a terem felé.
- Kérdezhetek valamit? - néztem rá. A szeme. A szeme fájdalommal volt tele. 
- Hát persze - motyogta. Most ő van zavarban? Nem hiszem. Csak rájött, hogy egy bunkó állat volt.
- Miért? Miért mondtad meg a nevem?
- Nem tudom, mert... - mert szeretlek? Hiú ábránd. - mert úgy éreztem, hogy... hogy az én hibám. Hogy az én hibám, ha már az első napodon bajba kerülsz.
- Ühüm - az ő hibája? Ez meg valami amerikai flörtölő duma vagy mi? Megérkeztünk a terem elé.
  A terembe beérve megálltunk az asztal előtt (igen, Daniel is megállt nem sietett a helyére) és a tanár odajött hozzánk. Elkezdett hadarni Daniel pedig mindig válaszolt rá helyettem. Én pedig csak bámultam a nőt. Hogy lehet ilyen gyorsan beszélni? Ha diktálni fog akkor végem!!
  A nő felhúzott szemöldökkel nézett rám és mosolygott. De nem kedvesen, hanem gúnyosan. Daniel megragadta a karom és hátrahúzott a helyére. Leültem és kipakoltam.
- Mit mondott? - kérdeztem Danielt.
- Amit minden tanár szokott.
- Vagyis?
- Örül, hogy itt vagy meg stb.
- És gondolom annak is örül, hogy nem értem, hogy mit mond - morogtam. Daniel csak nézett rám. Láttam, hogy a szemei nevetnek.
  Ekkor a tanár felcsattant. Kihallottam belőle a nevem és Danielét. Daniel is elkezdett beszélni. A vége az lett, hogy Daniel elhúzza a száját. Fogalmam sincs mit mondhatott a nő, de biztos, hogy nem egy viccet. Ahhoz már nem volt merszem, hogy megkérdezzem. Az óra végéig behúzott nyakkal ültem és csak azt tudtam leírni a füzetembe amit a táblára felírt. Vagyis a címet.
  A szünetben összefutottunk Andyvel. Neki éppen francia következett, nekünk meg matek. Van egy olyan érzésem, hogy Andy nagyon nagy kerülőúton jött.
- Van kedved eljönni délután a cukrászdába? - észrevettem, hogy csak Danielt hívta.
- Nem lehet Bellel büntetőmunkát kaptunk - szerencsére mindketten franciául beszéltek.
- Hogy mi?! - hördültünk fel egyszerre Andyvel. Annyi volt a különbség, hogy én franciául, ő pedig angolul. Daniel bocsánatkérően nézett Andyre. Hahó, én is itt vagyok. Most meg mi történt? Amíg ketten voltunk addig Daniel legalább emberszámba vett. Ezt nem értem.
- Hát angol első öt percében elmagyaráztam Bellenek, hogy mit mondott a tanár. De ő úgy gondolta, hogy ez csak egy jó kifogás, hogy tudjunk beszélgetni.
- Nem hitte el, hogy Belle nem tud angolul? - nézett rá hitetlenkedve.
- Nem - rázta a fejét Daniel. - Plusz még "feleseltem" is. Ezét mindketten büntetőmunkát kaptunk. Belle csak mára, mert új diák, de én egész hétre.
  Jól elvoltak nélkülem úgyhogy én csendben elsétáltam. Észre se vették. Három diákot kérdeztem meg arról, hogy hol a matek terem. Egyik sem nézett hülyének, hogy franciául beszélek. Mázli. Mire Daniel utolért én már a matektanárral beszélgettem. A matektanár ugyanabban a suliban tanított ahova én is jártam Párizsban. Ez tök jó.
  Daniel a helyéhez rángatott. A tanárt ez annyira nem viselte meg, hogy nem folytatjuk a beszélgetést. Mondjuk engem se.
- Héééé! - kiáltottam fel - még beszéltem!
- Most már nem beszélsz - jelentette ki Daniel. - Miért mentél el? Nem is ismered a sulit.
- Mert úgy láttam, hogy Andyvel jól elvagytok kettesben - vágtam vissza a sértettek dühével.
- A te...
- A termet pedig úgy találtam meg, hogy megkérdeztem az embereket - puffogtam.
- Nem néztek hülyének? - csodálkozott.
- Nem - durcisztam tovább - vagyis nem tudom.
- De miért mentél el?
- Mert nem foglalkoztatok velem - néztem a szemébe. Kár volt. Minden dühöm és sértettségem elveszett. A kék szemeiben.
- De hisz franciául beszéltünk. És Andy elhívott minket a cukrászdába - nyomta meg a minket szót. Látszott, hogy ő is észrevette, hogy Andy csak őt hívta.
- Attól, hogy franciául beszéltek az még nem jelenti azt, hogy engem is bevontok a beszélgetésetekbe. Andy például rám se nézett - a matektanár halk motyogása megakasztott. Már elkezdődött az óra?
- Új neki az az érzés, hogy van szobatársa. Hogy nem csak velem tud beszélgetni.
- Miért nem szóltál a büntetésről? - néztem rá kérdőn. Most nem néztem a szemébe.
- Mert... - nyelt egy nagyot - ... elfelejtettem.
  Kikerekedett szemekkel néztem rá: - Hogy lehet ezt elfelejteni? - a hangom már-már hisztérikus volt. A tanár mérges pillantást vetett rám. Bocsánatkérően rámosolyogtam.
- Úgy hogy annyiszor kaptam már büntetést, hogy már megszoktam - emelte meg a hangját egy picit. De tényleg csak annyi volt, hogy már nem suttogott.
- Mr. Adams megkérhetném arra, hogy ne zavarja az órámat? - Daniel bocsánatkérő mosolya feleannyit sem ért, mint az enyém. Haha az új diákok előnye.
- Mégis akkor jutott eszedbe mikor Andy elhívott a cukrászdába - tértem vissza a beszélgetéshez. Ha ez nevezhető annak.
- Még egyszer mondom: minket. Minket hívott a cukrászdába - megint megnyomta a minket szót. Tisztán látszott, hogy hazudott.
- Aha persze - morogtam.
- Andy-vek CSAK barátok vagyunk - akkora nyomatékot akart adni a szavának, hogy még a füzetébe is beleírta, hogy csak. Franciául.
- CSAK téged hívott, mert szerelmes beléd - én is leírtam a füzetembe, hogy csak.
- Micsodaaaa!!!!????? - nézett rám hitetlenkedve. Az egész osztály felénk fordult mivel Daniel ezt üvöltötte.
- Hoppá! - nagyon nagy bajban vagyok!!!

7.rész - Az élet igazságtalan

JJJasmin: miazmiazmiazmiaz???????????????
Beauty&Beat: Joseph mit mesélt?
JJJasmin: Semmit. Suliban, ha beszélgetni próbáltam vele mindig azt mondta, hogy "kuss Belle bajban van"
Beauty&Beat: Nem vagyok bajban, csak...
JJJasmin: csak...
  Felálltam és megnyitottam a zuhanyt, hogy azt higgye Andy, hogy fürdök.
Beauty&Beat: Bentlakásos suliba kerültem és... és Joseph látta rajtam, hogy ennek egyáltalán nem örülök.
JJJasmin: Jól mondta. Bajban vagy.
Beauty&Beat: NEM. NEMNEMNEMNEMNEM és NEM
  Tényleg jó érzés, hogy foglalkoznak velem még, ha ilyen távol is vagyunk egymástól. De NEM vagyok BAJBAN!!!!!!!
JJJasmin: Akkor ezért nem videózhatunk. Érti a franciát a szobatársad?
Beauty&Beat: Igen. Honnan tudod, hogy van szobatársam?
JJJasmin: Joseph egész nap erről motyogott.
  Dörömböltek az ajtón.
- Héé, ha tovább fürdesz akkor nem marad nekem meleg víz! - ordította Andy. Hülye hangszigetelt ajtó.
- Megyek! - ordítottam vissza.
Beaty&Beat: mennem kell
  Kinyomtam a gépem. Felkaptam a pizsim. Rám fért volna egy fürdés, de annyira nem fontos. Majd reggel korábban felkelek. Óvatosan beletekertem a törölközőbe a laptopot. Beletúrtam a hajamba és éreztem, hogy nyirkos lett a párától ami a meleg víz miatt volt. Szuper most úgy nézek ki, mintha fürödtem volna. Egy kis előny.
- Na végre - morogta Andy. Ártatlanul rámosolyogtam, ő meg becsoszogott a fürdőbe. Véget ért a műsora gondolom ezért ilyen... morcos. Nem jut eszembe jobb szó. A laptopot visszacsúsztattam a bőröndbe majd kikészítettem a holnapi ruhám. Egy farmer, egy torna cipő, egy sál és az új párizsos felsőm. Mosolyogva néztem a pólót majd magamhoz szorítottam és beleszagoltam. Andy arra jött ki (gyorsan végzett), hogy elkapott egy köhögő roham. Ledobta a cuccát a földre és odarohant hozzám és elkezdte veregetni a hátam.
- Jól vagy? - kérdezte rémült arccal.
- Csak büdös volt a póló - magyaráztam két köhögés között felmutatva a pólót.
  Andy elnevette magát és visszament fölszedni a törölközőjét. Miután már kaptam levegőt megpróbáltam beállítani az ébresztőt. Nem az van, hogy nem bírok lenyomni a telefonomon két gombot, csak nem tudom, hogy itt hány óra a korán.
- Andy hánykor kezdődik a reggeli? - néztem rá az ágyamról.
- 7-kor. De csak azért, mert "néhány" diák, a fél iskola erre kel föl. Én mindig egy fél órával hamarabb kelek - vigyorgott Andy.
- Köszi - vigyorogtam vissza. Miért vigyorgunk? Nem tom. Biztos valami az eszébe jutott. 
  Most már tudom. Hatkor kelek. A telefonom a fejem alá tettem, hogy Andy ne hallja meg.
  Gyorsan lekapcsoltam a lámpát, mert Andy már befordult a fal felé az ágyában. Követtem a példáját, én is bekucorodtam az ágyamba.
  Még egy jó órán keresztül bámultam a plafont és a repedéseket számoltam. Végre egy olyan hely ahol vannak repedések. Végül győzött a fáradtság és az időeltolódás úgyhogy elaludtam. Szerencsére annyira fáradt voltam, hogy nem álmodtam semmit. Mióta megérkeztünk New Yorkba most aludtam a legtöbbet egyhuzamban. Kerek hat órát.
  Az ébresztőm túl hamar ébresztett fel. Még aludtam volna. Nagy ásítások közepette sétáltam a fürdő felé amikor neki mentem az ajtófélfának. Jobban mondva lefejeltem. Azonnal eltűnt a szememből az álmosság. Legalább tízféle káromkodás hagyta el a számat  miközben azt vizsgáltam, hogy mekkora a pukli a homlokomon.
  Gyorsan beálltam a zuhanyzó alá és megnyitottam. A víz az elején hideg volt, de felmelegedett. A forró víz ellazította minden izmom és megnyugodtam. Az öt perces fürdésből fél óra lett.
- Belle, Belle azonnal gyere ki, mert a húgyhólyagom nem bírja tovább - gyorsan elzártam a vizet és magam köré csavartam a törülközőm. 
- Jöhetsz - motyogtam. Egy szál törülközőben, csurom vizesen álltam előtte.
- Kösz - rontott be a fürdőbe.
  Gyorsan magamra kaptam a ruhám és vártam Andyt, hogy újra bejuthassak a fürdőbe megcsinálni a hajam. De nem akart kijönni. Már a reggeli jelző csengő is megszólalt mikor elegem lett a várakozásból. Elkezdtem dörömbölni az ajtón.
- Andy azonnal gyere ki, mert még nincs kész a hajam!
- Bocsi - mondta Andy fura hangon - gyere be ketten is elférünk a tükör mellett.
  Éppen a száját rúzsozta. Gyorsan összefogtam a hajam, mert nem terveztem különösebb frizurát és magamra dobta egy kis sminket. Szempillaspirál és szájfény.
  A reggelinél nagyon kevesen voltak, mert még  csak negyed nyolc volt. Az asztalunknál már ott ült Lilly. A sorban nem állt senki úgyhogy gyorsan kértünk kaját. Én zabpelyhet Andy pedig pirítóst kért. Természetesen nekem Andy rendelte meg a kaját.
- Egyél gyorsan, mert még el kell kérnünk a könyveidet - sürgetett Andy.
  Három kanállal lenyomtam a zabpelyhet és indultunk is a titkárságra. Erre még sosem jártam. Az igazgatói és a titkárság a suli két végében van. Hosszú folyosókon mentünk végig. Párszor a könyökömet is kellett használnom, mert akkorra volt a tömeg. A titkárság egy szolid berendezésű iroda. Komolyan úgy néz ki, mint az amerikai filmekben. Jaaa, hogy én most Amerikában vagyok?
  A titkárságon egy nő valamit nagyon magyarázott Andynek. Meg nekem. Csak én nem értettem belőle semmit "hiányos" angoltudásom miatt. A nő várakozóan nézett rám. Én meg ugyanúgy bámultan rá. Már vagy öt perce ott álltunk amikor Andy észbekapott.
- Azt kérdezte, hogy kivel ebédeltél tegnap. Vagyis, hogy kivel ültél egy asztalnál.
- Elmondanád neki? Nem nagyon tudom a vezetékneveteket - néztem rá könyörgően.
- Persze - mosolygott rám Andy.
  A titkárnő kimeredt szemekkel bámult minket. Úgy tűnik nem tud franciául. Ő az első ember akivel találkoztam és nem tud franciául.
- Lilly Edwards, Josh Morgan, Daniel Adams and me Andy Peterson - a titkárnő nyugodt arccal hallgatta. Gondolom megijedt, hogy nem fog tudni velünk beszélni. Gyorsan bepötyögte a neveket a gépébe és valamit mondott Andynek majd a kezembe nyomott egy hatalmas kupac könyvet és kitolt minket az irodából.
- Mit mondott? - kérdeztem.
- Azt, hogy csak Daniellel jársz egy osztályba és, hogy szól a tanároknak, hogy az ismerős mellé ültessenek.
- Szuper - nyögtem. Minden napot Daniel mellett fogom tölteni. MINDEN napot. Miért? Miért? Mit vétettem a sors ellen?! Valaki mondja már meg!
  Andy megragadta a karom és visszaráncigált a kajáldába.
- Daniel - üvöltötte el magát az ebédlőben. - Daniel! Mivel Belle veled jár egy osztályba és tudom... ne tagadd, hogy a kapcsolatotok nem olyan jó - fintorodott el a jónál - megkérlek arra, én kérlek arra, hogy vigyázz Bellere - hadarta el egy szuszra.
- Oké - Daniel fel sem nézett a reggelijéből.
- Akkor induljatok, mivel Belle nem ismeri a sulit - adta ki a parancsot Andy. Na, jó nem parancs volt csak a hangsúly ahogy mondta.
  Daniel szeme szikrákat szórt. - Még eszek!
  Andy nem várta meg míg Daniel befejezi a kajálást, hanem megragadta a karját és felrángatta székről. Daniel dühösen méregette. Rájöttem, hogy szárnyalok a boldogságtól, hogy mégsem olyan tökéletes a kapcsolatunk. Daniel csak nézett rám. Én pedig viszonoztam.
- Gyere - morogta. Gyorsan kisietett az ebédlőből. Én pedig követtem. Legalább 100 lány fordult utánam, hogy Daniel vajon mit akarhat tőlem.
  A terembe érve Daniel a helyére sietett. Én pedig megálltam a tanári asztal előtt. Szerencsétlenül álltam ott amíg a tanár meg nem jött.
- Hát maga? - francia. Egy igazi francia. Egy francia férfi a francia tanárom. Igen, IGEN!!! Ugrálni tudnék örömömben.
- Én vagyok az új diák - mosolyogtam rá. Ő visszamosolygott rám.
- Kit ismersz az osztályból? - a mosoly az arcomra fagyott.
- Senkit - motyogtam.
- A titkárságon azt mondták, hogy ismered az egyik fiút, csak nem jut eszembe a neve - ráncolta a homlokát. A szemem sarkából láttam, hogy Daniel teste megfeszül az idegességtől.
- Nem, tényleg nem ismerek senkit - a hangom hamisan csengett. Életem legrosszabb hazugsága. Ezt a tanár is észrevette.
- Biztos?
- Nem. Ismerem...

6. rész - Barát? Milyen barát?

Daniel átvágott a termen és odahúzott az asztalunkhoz egy széket és leült.

- Hi! - köszönt. De nem nekem. Csak Andynek. Angolul. Pfff.

- Hi! - mondta Andy. Szerelmesen pislogott Daniel felé. Daniel pedig nem szakította meg a kapcsolatot köztük. Mélyen a szemébe nézet. Csodás. Ezek itt fognak enyelegni előttem, én pedig egy felesleges gyertyatartó lettem.

  Andy rátette a kezét Daniel asztalon pihenő kezére. És ekkor a hasam összerándult, a szívem összefacsarodott. Féltékeny voltam Andyre. A szobatársamra.

  A külvilág nem látott semmit a bennem égő gyűlöletből. A szemem sem rebbent. Csak ettem tovább a sütim, ők pedig folytatták a csevelyt.

  Remek ötletem támadt. Ha rajzfilm figura lettem volna, akkor egy villanykörte biztosan felgyulladt volna a fejem fölött. Leejtettem a villámat és hangos csörömpölés közepette landolt a tányéron. Mindenki odanézett. Igen még a "szerelmes pár" is.

- Sorry - mosolyogtam ártatlanul. Daniellel farkasszemet néztem és én vigyorogtam közben amitől még mérgesebb lett.

- Honnan tudtad, hogy itt vagyunk? - kérdezte Andy franciául a kedvemért.

- Lilly mondta - kapta félre a fejét Daniel. És amilyen kedves volt franciául beszélt. - És ti miért jöttetek ide?

- Hát úgy gondoltam, hogy megmutatom a környéket Belle-nek - Andy még a kutya is látja, hogy fülig szerelmes vagy Danielbe.

- Ki kellett szellőztetnem a fejem - fújtam ki a levegőt Danielre gondolva.

- Igen egy régi fiú barátjával beszélt. Biztos honvágya van - nézett rám Andy a körmét rágva.

- Azzal a francia szépfiúvak? - úúúúúristen, de szép a szem még, ha hideg és kemény a   tekintete. Hopszi. Elkalandoztam. Megjegyzés: igen azzal a francia szépfiúval!

- Van neve is! - förmedtem rá. Gúnyosan elmosolyodott, mert a válaszom igennek vette.

- Még hogy szüneteltetitek a kapcsolatotokat? - nézett rám hitetlenkedve a kék szemével. - Ti még mindig együtt vagytok! - vádolt meg kisgyerekesen.
- Van barátod? Miért nem mondtad? - Andynek meg hova tűnt az esze? Tíz perccel ezelőtt még tök normálisan viselkedett. Biztos a szerelem teszi.
- Úgy tűnik van - elvörösödve hallgattam Danielt. Mintha a hangjában egy kis féltékenység vagy... csalódottság lett volna. - Vagyis volt, mert el kellett költöznünk Amerikába - vékonyította el a hangját lányosra. Az arcom színe lassan a rákéra hasonlított. - Miért kellett hazudni? Miért nem mondtad, hogy van barátod? - fáradt pillantása tele volt melegséggel ahogy a szemembe nézett, de ez csak egy pillanatig tartott. Daniel szeme ezután újra hideg és kemény lett.
 - Nincs barátom - motyogtam vörös fejjel.
  Andy kettőnk között kapkodta a fejét. Felfogta, hogy van valami köztünk. Mégsem olyan hülye, mint gondoltam. De lehet, hogy csak beképzeltem magamnak azt a meleg szempárt. Talán az időeltolódás miatt fáradt vagyok. A kínos csend egyre hosszabb lett.
- Mennyi az idő? - próbálta Andy oldani a feszültséget. Rápillantott az órájára és sikkantott egy aprót. - Mindjárt kezdődik a kedvenc műsorom! Indulnunk kell! - rángatott fel az asztaltól. Danielen látszott, hogy nem akar velünk jönni.
  Az utcára kilépve rohanunk kellett, hogy elérjük a buszt amivel hamarabb hazaérünk. De ez nem jött össze. A busz dugóba került, így húsz perccel később értünk vissza a suliba, mintha gyalogoltunk volna. Andy mellettem majd összepisilte magát és azt ecsetelte, hogy miről szól a műsor. A rajzfilm készítésről. Komolyan emiatt sietünk annyira? A neten meg tudná nézni. De ő élőben akarja. A laptopján van tv alkalmazás amivel venni tudja az adókat, mert a szobákban nincs tv. Egyébként jól jött. Nem tudtam volna tovább ott maradni Daniellel.
  Az ajtóhoz érve Andy előkapta a kulcsát és megpróbálta rajta megkeresni a szobakulcsát. Lejtette a kulcscsomót. Fel akarta venni, de lefejelte a kilincset. Előszedtem a kulcsom és kinyitottam neki, ő pedig berontott és kabátban nyomta be a laptopját. Felszedtem a kulcsát és beslattyogtam a szobába majd szép nyugodtan lehámoztam magamról a kabátomat.
  Az ágyra ledőlve hallgattam Andy műsorának monoton hangját. Bámultam a plafont. Mi történt a cukrászdában? Mi volt ez a kitörés Daniel részéről? Olyan volt, mintha engem hibáztatna azért, mert mertem beszélni Josephel. Milyen szabályok szerint játszik Daniel? Az ér, hogy ő ott csak úgy flörtöl Andy-vel, de én meg nem beszélhetek Joseph-pel? Mi köze van az én életemhez? Joseph messze van. Nagyon messze. Miért érzi Daniel azt, hogy fenyegetve van? Mi van, ha... nem ezt még magamban sem merem kimondani! Az lehetetlen. Daniel nem érezhet irántam semmit! Vagy mégis?
  A gondolkodásom lassan átcsúszott egy álomba. Rohantam. Egy hatalmas forgalmas út közepén. A kocsik meg a buszok kerülgettek engem és párszor majdnem el is ütöttek. Hogy mi elől menekültem? Egy hatalmas szelet süti elől ami Daniel hangján beszélt hozzám. 
  Hirtelen felültem az ágyamon. Az arcomon hideg verejték folyt végig. Andy csak bámult rám.
- Csak rosszat álmodtam - kapkodtam a levegőt és a szívem ezerrel vert - biztos az időeltolódás miatt.
- Ideje lenne vacsorázni menni - mondta Andy. Valami furcsa él volt a hangjában.
- Megmosom az arcom, oké? Aztán indulunk - berontottam a fürdőbe és megnyitottam a csapot. Hideg vizet fröcsköltem az arcomra. - Mondtam valamit alvás közbe? - kérdeztem félve. Kedvenc szokásom a beszélés főleg akkor, ha rosszat álmodok. - Kérlek, ha mondtam volna valami rosszat mond meg!
- Igen mondtál - még mindig meg volt az a furcsa él - azt mondtad, hogy... - változott a hangja és a szeme mosolygott - ... nem mondtál semmit! - kezdett el nevetni.
- Most komolyan azt hittem miattad, hogy kikotyogtam egy titkomat! - nevettem vele együtt.
- Gyere  - tolt az ajtó fele - a vacsora pizza lesz.
  A vacsora sokkal jobb hangulatban telt, mint az ebéd. Daniel nem vett részt és Lilly és Josh is elkezdtek velem beszélni. Haladás. Röhögve mentünk fel a szobánkba Andy-vel.
- Kezdhetem én a fürdést? - kérdeztem - Szeretnék hamar ágyba bújni, mert fárasztó lesz a holnapi napom - mosolyogtam Andyre.
- Tényleg melyik osztályt választottad?
- A franciát. Közületek jár valaki oda? - reménykedtem, hogy Andy is oda jár.
- Igen. Dan - komolyan csak ő. Senki más? Mindenki a matekot és a művészetet választja?
- Akkor megyek fürödni - hajoltam le a bőröndömhöz. Kiszedtem a tisztasági csomagom és a törülközőm. Muszáj Jasminnal beszélnem. De hogy csináljam, hogy Andy ne vegye észre? Megvan! Belecsomagolom a laptopom a törülközőbe. Még szöszmötöltem egy kicsit aztán elindultam a fürdő felé. Becsuktam az ajtót és előszedtem a laptopom. Lenémította és benyomtam a Skype-ot. Jasmin videóhívást indított. De én kinyomtam.
Beauty&Beat: Neeeeeeee! Jasmin nem tudok videózni!
JJJasmin:Mér?
Beauty&Beat: Várjál mindent elmondok...

5. rész - Lilly és Josh

Kérlek írjatok komikat nagyon szeretném tudni, hogy mit gondoltok a történetről. Köszi. Dorkaa

  Amikor dörömböltek az ajtón.

- Belle bent vagy? - hallottam Andy hangját tompán. Ha suttogtam volna észre sem vette volna, hogy bent vagyok a fürdőben.

- Ki ez? És honnan beszélsz? Komolyan egy fürdőszobából? - bombázott a kérdéseivel Joseph.

- Ki beszél? - üvöltötte Andy az ajtó túlsó oldaláról. Már rég benyitott volna, ha nem kulcsolom be az ajtót.

  Ez így ment tovább. Joseph kérdezett, erre Andy vissza kérdezett. Oda-vissza dobálóztak a kérdésekkel, én pedig unottan bámultam a a csempét. Vagy tíz perce ültem ott mikor elegem lett ebből.

- Elég - ordítottam. Erre Joseph és Andy egyszerre kezdett beszélni. Andy idegességében visszaváltott angolra

  A gépemet le lehet némítani. Akkor nyugodtan tudnék beszélni Andy-vel és Joseph sem sértődne meg, mert kinyomtam őt. Két kattintás és már csak Joseph tátogását láttam. Mikor rájött, hogy lenémítottam még gyorsabban kezdett hadarni és ordibálni. De én nem hallottam szerencsére.

- Andy nyugi csak... csak beszélni akartam a régi barátaimmal és úgy gondoltam, ha bezárkózom akkor nem foglak zavarni, ha visszajössz - próbáltam kimagyarázni magam.

- De olyan hirtelen mentél el az ebédről, hogy azt hittem, hogy bajod van - hadart. Szerencsére franciául.

- Nem nincs semmi bajom csak honvágyam van - olyan kellemes beszélgetés. Én a WC-n ülve, ő pedig az ajtó előtt. Az egész folyosó valószínűleg a beszélgetésünket hallgatta. Na, ezért rossz a félig hangszigetelt ajtó.

- Nekem is volt - merengett. - Mivel én vidékről pontosabban egy farmról jöttem új volt nekem ez az egész városi forgatag. Hiányzott a csend és nyugalom. De most már megszoktam.

- Figyelj Andy, - hadartam - beszélek még egy kicsit a vonalban lévő barátommal és azután elmehetnénk valahova. Oké?

 - Rendben - de mivel megint elfelejtette, hogy én nem értem az anyanyelvét ezt mondta: "Of course". Csak remélem, hogy ez azt jelenti, hogy oké.

  Visszahangosítottam a laptopom, de csak épp annyira, hogy hallhasam mit mond Joseph.

- Hogy merészelsz lenémítani? - előtört belőle a tanár. Hát igen. Josephnek a szülei tanárok és otthon is úgy viselkednek, mint a tanárok (szörnyű egy élet) ezért Josephre ragadt a tanárok stílusa.

- Tanárstyle - morogtam neki mire ő észbe kapott.

- Bocs, de mért halkítottál le? - kérdezte. Vettem egy nagy levegőt és elmeséltem neki, hogy hova írattak be anyáék. Azért az kihagytam, hogy mennyire helyes Daniel. A biztonság kedvéért.Jól esett, hogy végre valaki meghallgat. Erre vágytam egész végig mióta megérkeztünk New Yorkba.

- És most? - kérdezte.

- Nem tudok mit tenni ez ellen. Azt hiszem mennem kell, mert úgy hallom, mintha a szobatársam közeledne az ajtó felé - elköszöntünk és kilépett. Kicsit ferdítettem azzal, hogy csak közeledik Andy. Már vagy tíz perce toporgott az ajtóm előtt.

  Kinyitottam az ajtóm és Andy-vel találtam magam szembe. Na, jó én úgy gondoltam, hogy áll és fel alá járkál az ajtó előtt, de nem. A füle elé a kezével tölcsért formált és térdepelt az ajtó előtt. Nem hallhatott semmit, mert akkor már rég felállt volna.

- Te hallgatóztál? - kérdeztem szemrehányóan. A tudat, hogy nem hallott semmit egyáltalán nem nyugtatott meg.

- Neeeeem - nyújtotta el az e betűt.

- Vagyis igen.
- Tudod mit? - tápászkodott fel. - Sétáljunk egyet. Megmutatom a környéket! - csillogott a szeme.

- Csak előtte összeszedem a cuccom néztem szét a szobában. Mindenhol a ruháim hevertek. Szétborítottam miközben a laptopomat kerestem. Andy segített a pakolásban. Ahogy dobáltam a cuccomat a bőrönbe kezembe akadt egy fehér póló. Jobban megnéztem és majdnem elbőgtem magam.

  Biztos anya tette bele mikor bepakolta a bőröndöket a kocsiba. Morgolódtam is miatta, hogy mit szöszmötöl ennyit. Könnyes szemmel meredtem magam elé és közben magamhoz szorítottam a felsőt. Andy tovább pakolt egy szót sem szólt, kedves lány.

- Vegyél fel kabátot - kedvesen megsimította a vállam és felhúzott a földről. Óvatosan kiszedte a kezemből a pólót és leterítette az ágyamra.

  Mikor már az utcán sétáltunk kicsit kitisztult a fejem és józanul tudtam gondolgodni.

- Ez itt a kedvenc ruhaboltom. Tele van cuki dolgokkal és nagyon olcsóak - mutatott egy turira. - Ott egy park, de csak egyszer voltam itt  - mutatott a másik irányba - a közepén van egy hatalmas tó. Naplementekor gyönyörű!

  És így tovább. Majdnem minden épületről mondott valamit. És akkor megállt egy csodaszép cukrászda előtt. Megindult a bejárat felé.

- Ide most bemegyünk - döbbenten meredtem az ajtóban álló Andyre.

- Persze - felelte - nem is ebédeltél rendesen.

  Bementünk és leültünk. Andy mondta, hogy hoz nekem sütit nem kell szerencsétlenkednem az  angollal. Milyen kedves!

- És tadamm! - tett le elém egy óriás szelet sütit.

- Úgy gondolod, hogy én ezt megeszem?

- Ha meghagyod majd megeszem én - mondta tele szájjal. Akkor majd Andy eszi meg a sütimet.

  Bekaptam egy falatot és rájöttem, hogy soha életemben nem ettem ilyen finom tortát. Ebből Andy egy falatot sem kap. Mohón kezdtem a számba tömni, mert a hasam jelezte az első falat után, hogy még többet kér ebből a csodából.

- Miután elmentél Dan megjegyezte, hogy szokásod az elvonulás. Erre én rákérdeztem, hogy ezt miből gondolja - hjajj, ebből nem mászok ki hamar - és tudod mit mondott?

- Mit? - tettem fel félve.

- Azt, hogy ti tegnap este már találkoztatok. Ez igaz?

- Ühüm - bólogattam.

- Mi történt? - tört ki belőle a kíváncsi énje. Ilyenje mindenkinek van. Még a fiúknak is. Csak rejtegetik.

- Szerinted Lilly és Josh valaha is be fognak fogadni? - próbáltam témát váltani. Bejött.

- Szerintem igen.

- Miért gondolod így? Nem láttad, hogyan néztek rám amikor megtudták, hogy francia vagyok?

- De láttam. Csak ők... nehezen nyílnak ki mások előtt. A suliban mindenki úgy tartja, hogy ők arrogáns bunkók, mert... mert úgy viselkednek mindenkivel, mint az ebédnél veled.

- De miért ilyenek? - bukott ki belőlem.

- Azt tudom, hogy Lilly egy nagyon zárt helyről került ide mikor a szülei meghaltak - a kezem a szám elé kaptam. Ez durva. Nagyon durva. Én még annyitól is kibukok, ha valaki szakít velem. Na, jó ez csak egyszer fordult elő. A Josephhel való "szakításom" nem számít bele. - A nagynénje nevelte addig amíg elég idős nem lett ahhoz, hogy bentlakásos suliba kerüljön.

- És Josh? Emlékszem úgy nézett rám, mint valami új... hús. Akit még nem fektetett le - magyaráztam Andynek az emlékem. - Amikor megtudta, hogy nem értek angolul, akkor egyszerűen elfelejtett és lemondott rólam. Gondolatban.

- Josh már egy nehezebb esett  - folytatta Andy gondterhelten. - Kilencedikben került ide. Egy javítóintézetből. Többször lopott és rongált. 13 éves volt amikor elkapták. Mióta idekerült majdnem minden lánnyal kikezdett és egy "kicsit" - itt idéző jeleket mutatott a kezével - erőszakos volt. Minden úgy történt ahogy ő akarta. Minden - végig futott a hideg a hátamon.

- Még mindig ilyen? Vagy megváltozott?

- Néha előtör a régi énje, de alapvetően jó fej. Lillynek köszönheti, hogy visszaszerezte az eszét. Mikor meglátta elkezdett változni. Figyelt arra, hogy Lilly ne azt gondolja róla, hogy egy bűnöző, hanem egy normális ember. Lilly nem akarta ezt elhinni, de Joshnak sikerült cáfolnia a pletykákat. Azóta együtt vannak - fejezte be Andy mosolyogva.

- Josh megváltozott Lillyért? Milyen romantikus! - sóhajtottam fel. Ekkor kinyílt az ajtó és végig söpört a cukrászdán a hideg. Odanéztem, hogy ki érkezett és egy kék szempár nézett vissza rám.

4. rész - Soha ne mondd, hogy soha

Kérlek írjatok komikat, hogy tudjam mi jó benne és mi rossz. Köszi. 
Dorkaa

Az ebédlő hatalmas volt. Tele volt asztalokkal, amik tömve voltak diákokkal. Az egész terem visszhangzott a beszélgetések zajától és az evőeszközök csikorgásától. Megmerevedve álltam és csak bámultam a hatalmas tömeget. Andy elkezdett ráncigálni az ebédlő sor felé ahol legalább száz diák állt a rendezett sorban. De lehet, hogy többen voltak. Csak álltunk és álltunk és vártuk, hogy megmozduljon a sor, de az csak lassan araszolt előre. A gyomrom összeszorult és  a kaja szagától hányingerem lett. Már csak az hiányzik, hogy lerókázzam az előttem álló Andyt mindenki szeme láttára.
- Mit kérsz? - bökött meg a szobatársam.
- Hm? - már megint angolul beszélt. Meg kell tanulnom angolul most azonnal! Bárcsak tudnám az angolt perfec-tül (ugye így van a tökéletes?). És reméljük most suhan át az égen egy hullócsillag.
- Ja, bocs elfelejtettem, hogy te nem tudsz angolul! - váltott át franciára és megismételte a kérdését.
- Mi van? - tettem fel az értelmes kérdésemet.
- Ööö... Pizza, hamburger, spagetti, leves és valami édesség amit választasz a sokféle süti közül.
- Levest kérek ezzel - mutattam rá egy sütire. Biztos voltam abban, hogy egy falatot sem fogok enni ezekből pedig isteni illata volt a levesnek.
  Andy ment elől én pedig követtem. Fogalmam sem volt, hogy kiket keres valószínűleg a fényképről a barátait. Az a nagy előnye, hogy Andy ment elől, hogy nem látta a kézremegésemet. A leves majdnem kiömlött annyira reszketett a kezem. Nyugodj meg Belle! Nem történhet semmi rossz csak az, hogy elesel és leöntöd magad levessel és az egész ebédlő (kb. ezer ember) röhög rajtad! Felejts el! Ne gondolj rá! Most már a térdem is remeg. Ennél rosszabb csak nem lehet?
  De lehet. Az ebéd is erről tanúskodik.
  Az asztalhoz érve Andy bemutatott a barátainak. A szemem sarkából Danielt figyeltem. Míg a többiek Lilly és Josh (asszem így hívják őket) kedvesen mosolyogtak addig Daniel egy pillantást vetett rám és visszafordult a pizzájához. Csak a szemem káprázott vagy tényleg gúnyosan mosolygott? Eszembe jutott a tegnap este és elvörösödtem.
  Odarángattam egy széket az asztalukhoz, hogy le tudjak ülni, de ez sem sikerült olyan egyszerűen. Mikor már majdnem elértem a székkel az asztalt a székem lába beleakadt Daniel székének a lábába. Ezt ő tudta és észre is vette, de nem mozdult meg. Így még jobban rángattam, de nem tudtam odébb húzni mellette, mert ott meg egy másik fiú volt útban. Mivel nem tudok angolul így nem tudtam megkérni, hogy menjen arrébb így csak Danielben bízhattam. De ő csak lenézett a székemre és evett tovább. Erre megemeltem a székem és "véletlenül" eltalálta a fejét a szék lábba. Annyira nem izgatott, mert mérges voltam rá.
- Aúúú! - mondta, de egy kicsit sem halkan és elkezdett angolul beszélni pedig jól tudta, hogy nem értem meg őt. Így csak bámultam rá.
- Sorry - mondtam a szemébe kicsit sem sajnálva. Ez az egy szó véletlenül jutott eszembe. 1:1 az állás Daniel és én köztem.
  A fejét dörzsölgetve folytatta tovább a kajálást és a többiek ebből az egészből nem vettek észre semmit.  Na, jó azt látták, hogy fejen vágom Danielt, de úgy gondolták, hogy a "Sorry"-m bőven elegendő, hogy lezárjuk az ügyet.. Andy és Lilly tovább beszélgettek angolul (nem, már nem is érdekel. Feladtam, hogy megértsem az angolt), Josh pedig engem bámult. Komolyan nagyon idegesített ahogy vizslat. De nem úgy, mint egy új osztálytársat aki lehet fiú vagy lány, hanem, mint az új húst. Az új külföldi lány akit még nem hódított meg. Undorító.
- Ízlik? - kérdezte franciául tőlem Andy.
- Igen - válaszoltam. Egyébként még meg sem kóstoltam, de mindegy. - Nagyon finom.
  Lilly furcsán bámult rám, Josh azonnal nem nézett olyan intenzíven, Daniel pedig csak gúnyosan mosolygott rám. Farkas szemet néztem vele bár tudtam, hogy igaza van. A gúnyos mosolya azt jelentette, hogy Lilly és Josh soha, de soha nem fognak befogadni. Ezt olvastam ki a szeméből. Róla nem volt szó. Ez érdekes. Nagyon érdekes. Hm.
  "Soha ne mondd, hogy soha!" ez csengett a fejemben. Nagyapám mondta mindig amikor arról panaszkodtam, hogy soha az életben nem tanulok meg táncolni vagy, hogy soha nem leszek ötös matekból. Nagyapám hajthatatlan volt ezzel kapcsolatban. Pedig jól tudta, hogy én nem vagyok elég kecses a baletthoz és, hogy a matek nem az erősségem. Erre a gondolatra könny szökött a szemembe. Nagyapám egy éve halt meg. Andy ébresztett fel a gondolkodásomból úgy, hogy a kezét huzigálta fel le a szemem előtt.
- Jól vagy? - gyűlölöm magam, hogy nem tudok angolul. Lilly még mindig furán méregetett.
- Jól laktam - álltam fel az asztaltól - felmegyek a szobába.
- De... - nem hallottam meg Andy mondatának a végét, mert elindultam, hogy kivigyem az érintetlen kajámat. Szép nyugodtan kisétáltam az ebédlőből majd elkezdtem futni.
  Csak futottam és fogalmam sem volt, hogy merre megyek. A lábam vitt előre. Nem érdekelt, hogy az emberek megbámulnak csak futottam a szoba felé, a laptopom felé, Jasmin felé. Hiányzott már és beszélni akartam vele négyszemközt. Ezért jöttem el a kajáldából.
  Hirtelen lefékeztem az ajtónk előtt. Azt már nem tudom, hogy hogyan találtam meg. Kinyitottam  az ajtót majd  kiborítottam a bőröndöm a földre, hogy megtaláljam a gépem. Fölkaptam és bezárkóztam a fürdőbe, ha véletlenül Andy utánam jönne. Betöltött a Skype és mikor ráakartam kattintani Jasmin nevére, hirtelen valaki videóhívást indított.
  Joseph az. Nem úgy volt, hogy nem tartjuk a kapcsolatot? Elfogadtam a videóhívást. Én nem vagyok normális! Mit mondjak Josephnek?
- Szia - köszönt Joseph.
- Szia - makogtam valamit.
- Mennyire hiányzott a babucikád? - kérdezte tőlem Joseph én pedig majd megszakadtam a röhögéstől. Ez egy régi poén amit csak mi értünk. Még Jasmin se, ami nagy szó. A lényeg az, hogy a húga farsangján a húga osztályfőnöke megkérte Josephet, hogy öltözzön be egy bébinek. Joseph ennek annyira nem örült, de végül elfogadta, mert a húga nyaggatta emiatt és én is kérleltem. Meg akartam nézni óriásbébiként. Amikor előjött a színfalak mögül én annyira  röhögtem, hogy lefordultam a székemről és az egész nézőközönség engem bámult.
- Hm - ráncoltam a homlokom. Teljesen elfelejtettem, hogy milyen könnyen lehet Josephel beszélgetni. - nekem volt egy babucikám? - hülyültem amikor... amikor elkezdtek dörömbölni a fürdőszoba ajtaján.

3. rész - Az iskola

Ha elolvastad a blogom és tetszik valami vagy nem akkor kérlek írd meg komiban. Köszi.:)
Dorkaa XD


  Megvan a mobilom. Huhh. Benyomtam a gyorshívót és a fülemhez emeltem. Majd megszólalt egy kellemetlen női hang, hogy nem tudok telefonálni, mert nincs elég egyenlegem. Leraktam majd ráhajítottam az ágyamra. Itt vagyok egyedül Amerikában és még csak fel sem tudom hívni Josephet. Szuper. 

  Lassan odaballagtam az ágyamhoz és leültem. Bámultam ki az ablakomon és a holdban gyönyörködtem, majd letöröltem az arcomról a könnyeket ezzel elkenve a festéket. Ekkor megpillantottam egy töltőt és felcsillant a szemem. Gyorsan kiszedtem a laptopom a táskájából és benyomtam. Épp el akartam indítani a Skype-ot, hogy beszéljek Jasminnal, de elgondolgodtam, hogy mit is mondanék. "Szia! Képzeld kiszerettem a legjobb haverodból, Josephből és szerelmes lettem Daniel Adamsbe, anyám főnökének fiába!" Jasmin erre megsértődne és azonnal kinyomna. Mérgesen csaptam le a laptomom és rádőltem az ágyamra és hagytam, hogy megint kiboruljak. Egyébként abban sem vagyok biztos, hogy mit érzek Daniel iránt. Szeretem Josephet, de már nem úgy vágyok arra, hogy a közelében lehessek vagy csak hallhassam a hangját, mint régen. Össze vagyok zavarodva. Ledőltem az ágyamra és a párnába rejtettem a fejemet.

  Csak bőgtem és bőgtem nem inkább csendben pityeregtem, hogy lent meg ne hallják és közben elnyomott az álom. Nem tudom mikor aludtam utoljára, de ez az időeltolódás szörnyű. Soha nem fogom meg szokni. Arra keltem, hogy anya benyit a szobámba.

- Elmentek - mondta csöndesen.

- Szuper - morogtam neki oda. Nem tehet róla, hogy nem bírok vele rendesen beszélni.

- Belle, ki jön a ruhádból a fagyi  - teljesen elfelejtettem, hogy rám borult a fagyi és nem is akárki miatt. Ekkor felültem és anya meglátta a kisírt szemeimet.

- Annabelle veled meg mi történt? Ugye nem a ruha miatt van? - anya és a gondolatai. Azt gondolta rólam, hogy egy hülye ruha miatt bőgök? A fiúk eszébe sem jutnak? Mondjuk a kérdésében van valami. Egyszer tényleg bőgtem, mert leettem a kedvenc fehér ruhám meggyel. De akkor hét éves voltam.

- Nem anya, csak... - azon gondolkodtam, hogy elmondom, hogy mit érzek, de ennek nem most van itt az ideje majd akkor, ha én is megértettem, hogy mi játszódik le bennem - ...csak kifárasztott a mai nap.

- Akkor fürödj meg gyorsan és bújj az ágyadba! - húzott fel az ágyról.

  Szerencsére saját fürdőm van, mert a gyors zuhanyzás nekem fél órára sikeredett. Mire ágyba bújtam apáék már húzták a lóbőrt. Pontosabban apa. Nagyon hangosan horkol és tőlem      a szobájuk kb. 10 méterre van, de még így is tisztán hallom. Már megint a hátán alszik és csak ilyenkor horkol. Nem értem, hogy anya hogy tud így mellette aludni.

  Ez nálam a nap legkritikusabb része mikor lefekszem, mert még nem vagyok elég álmos ahhoz, hogy aludjak, de már nincs erőm mást csinálni. Ilyenkor átgondolom az aznapi eseményeket. De most csak Danielre tudtam gondolni. A tökéletes hajára és a kék szemére. Már majdnem elaludtam amikor beszivárgott valami az agyamba. Holnap én iskolába fogok menni. És én még mindig nem tudok angolul. Itt tűnt el a szememből az álmosság. Kipattantam az ágyamból és a neten gyors angol tanulást kerestem. Ez mind jó és szép, de hajnali kettő volt. Nem találtam semmit.

  Csak annyit tudtam angolul amennyit alsóban tanultam két évig. Vagyis semmit. Egy-egy mondatra emlékszem, de semmi több. Vissza feküdtem az ágyamba és próbáltam elaludni, de nem sikerült, mert éber voltam. Csak bámultam a plafont és repedéseket kerestem rajta. De nem találtam. Ez egy tökéletes ház. Pfff. Aztán elaludtam ami csak az időeltolódásnak köszönhető. Legalább gyűjtöttem a holnani napra egy kis erőt. Reggel arra keltem, hogy a nap besütött az ablakomon. Még épphogy csak felkelt, de már én is fent voltam vele együtt. Az órám hajnali négyet mutatott. Kb. egy órát aludtam. Ez egész jó ahhoz képest, hogy mi vár rám. De egyébként borzasztó! Mit csinálok én hétig? Anyáék akkor kelnek.
  Gyorsan elkészültem. Felvettem a szerencse pólóm ami egy eléggé régi darab volt és egy kicsit kopott és a kedvenc farmerem. Ebben éreztem magam a legjobban. Aztán leültem az ágyamra és bámultam a napfelkeltét. Nem volt valami izgi elfoglaltság.
  Benyomtam a tv-ém és egy csatornát kerestem ahol nem angolul beszélnek, de nem találtam. Úgyhogy hallgattam a hatórási híreket angolul. A gyomromban egyre nagyobb görcs lett. Aztán meghallottam anyáék ébresztőét. Végre felkelnek és nem leszek egyedül! 
  Amíg elkészültek addig én a szobámban voltam és csak akkor indultam lefele mikor anya felkiáltott, hogy kész a reggeli. Gyorsan a vállamra kaptam a táskámat amiben egy tolltartó volt csak és levágtáztam a lépcsőn. Mikor beléptem a konyhába anya döbbenten mért végig.
- Hol a bőröndöd? - kérdezte.
- A szobámban, hol máshol lehetne? - kérdeztem vissza értetlenül.
- Óóó! Lehet, hogy elfelejtettem szólni - mondta anya félve. De mitől félhetett? - arról, hogy bentlakásos suliba irattunk be apáddal.
- ANYA!!!! - kiabáltam. - Hogy lehet ilyen fontos dolgot elfelejteni!!!? Anya én egy szót nem tudok angolul...
- De tudsz... - csak a nézésemmel elnémítottam. Ha mérges vagyok nagyon sötéten tudok nézni.
- Nem, nem tudok - suttogtam alig halhatóan. A dühöm az egyik pillanatról a másikra átváltozott  pánikká.
- Kicsim - anya átölelt - úgy gondoltuk ott jobb helyed lenne, mint velünk mivel mi nem sokat leszünk itthon. Na, gyerünk föl pakold össze a cuccaidat, hogy minél hamarabb el tudjunk indulni.
  Kezem reszketett miközben visszagyömöszöltem a cuccaimat a bőröndbe. Lerángattam a lépcsőn és anya szánakozó pillantással nézte ahogyan kivonszolom a két bőröndöt. Nekem egy hatalmas gombóc volt a torkomban, mert 1. féltem a sulitól, 2. egyedül kell majd eligazodnom egy idegen városban. Beültem a hátsó ülésre és bámultam a távolodó házat.

***

  A suli hatalmas volt. A koli is az iskolában volt ami azt jelenti, hogy nem kell kimenni a forgalmas főútra. Az iskola neve a bejárat felett volt egy kicsit megkopott arany betűkkel. Nem tudom pontosan, hogy kell kiejteni a nevét vagyis, hogy mit jelent a neve a sulinak.
 Bementünk anyáékkal a suliba és csak lógó orral sétáltam a sok vidám diák között. Egyszer csak neki megyek valakinek. Felnézek és Danielt látom magam előtt. A francba! Csak bámulom és kinyögök egy halk sziát. Daniel bámul rám azokkal a hatalmas kék szemeivel mire megszólal a barátja angolul:
- Ki ez? - nem értettem, hogy mit kérdez, de a nézéséből és a hangsúlyából tudtam, hogy rólam beszél.
- Senki - Daniel megrázta a fejét. Soha életemben nem éreztem ekkora fájdalmat, mint amit ez a fejrázás jelentett. Szívem szerint beolvastam volna neki, de ahhoz nyuszi vagyok. Inkább keserű szájízzel tovább mentem anyáék után.
  Az igazgató Mrs. Anderson nagyon kedves volt velem, mert a kedvemért franciául beszélt nem angolul. Mint kiderült ez a suli francia tagozatos így mindenki érti, ha franciául beszélek. Legalább eggyel kevesebb gond.
- Annabelle egy valamit fontos tudnod mielőtt elolvasod a szabályzatot - itt a kezembe nyomott egy elég vastag füzetet. -  Itt mindenki betartja a szabályokat. Aki nem, az repül - Mrs. Anderson nyomatékosan nézett rám.
  Anya és apa elkisértek a szobámig, de oda már nem jöttek be, mert bent van a szobatársam. A folyosón búcsúztunk el. Anya megölelt és nyomott egy puszit a homlokomra apa pedig odajött és estlenül megöleltük egymást. Benyitottam a szobámba és megláttam egy lány. Szőke hajú volt és vékony. Vasalta a haját és ki volt sminkelve. A legfőbb dolog angolul beszélt.
  Csak beszélt és beszélt, de én nem értettem semmit belőle. Majd mikor várakozóan nézett rám rájöttem, hogy egy kérdést tett fel. Én csak bámulta rá.
- Mi? - tettem fel az értelmes kérdésemet franciául.
- Ja, hogy te nem beszélsz angolul? - váltott át franciára. A hangjában egy kis gúny volt, de ezzel nem foglalkoztam.
- Nem mivel Franciaországból jöttem és nem tanultam angolul? - nem tehetek róla, de volt egy kis él a hangomban. A lány erre csak felvidult és én ezt nem értettem. Csak értetlenül néztem rá.
- Nyugi, nem vagyok én olyan gonosz, hogy kiröhögjelek azért, mert nem tudsz egy nyelvet csak teszteltelek - hülye egy teszt - , hogy mennyire vagy félénk.
- Hát nem a félénkségemről vagyok híres. Annabelle Smith vagyok, de mindenki csak Belle-nek hív. Téged, hogy hívnak? - tértem át a legfontosabb dologra a Névre.
- Andy Peterson - nyújtotta a jobbját és kezet fogtunk. Ez annyira hivatalosra sikeredett, hogy elröhögtük magunkat. Mikor újra meg tudott szólalni azt mondta, hogy örül, hogy én lettem a szobatársa és nem valami nyomi. Ez jó kezdett. Nem tart nyominak.
  Ekkor megszólalt egy csengő kétszer egymás után.
- Mi ez? - kérdeztem értetlenül.
- Ez annyit jelent, hogy lehet menni kajálni. Reggelente általában ez ébreszti fel a diákokat mivel reggeli előtt is ez szól - tökéletesen beszél franciául. Semmi akcentus, semmi kiejtés hiba. Bárcsak én is elmondhatnám magamról az angollal kapcsolatban. 
- Indulunk? - kérdezte tőlem, mert láttam, hogy lekötötte a figyelmem egy fénykép.
- Kik ezek? - a fényképen rajta volt Daniel Adams.
- A barátaim - mosolyodott el. - Josh, Dan és Lilly.
 Dannek szólította. Elég közel álhatnak egymáshoz. Erre a gondolatra összeszorul a mellkasom. Mi van velem? Vajon elmondjam neki, hogy én már találkoztam Da.. most, hogy hívjam? Dan vagy Daniel. Jó kérdés.
- Gyere! - ragadta meg a karom és kirángatott a szobából.
- Mért nincs tanítás? - kérdezem miközben próbálom megjegyezni, hogy merre megyünk.
- Mert most ért véget a téli szünet és ma jönnek vissza a diákok akik elutaztak a téli szünetben.
- Aha - válaszolok értelmesen. Kettő balra, egy jobbra, majd középen le a lépcsőn a földszintre, 
kettő jobbra és itt elvesztettem a fonalat. Fogalmam sincs merre megyünk.
  És ekkor megpillantottam az ebédlőt. Most kezdődik igazán a "tökéletes" életem itt az új suliban.